Felvitel:
2009.04.27.
Új
kategória született a dietetikusi díjak között
Budapest, 2009. április 23. -- Idén is átadta a Magyar Dietetikusok
Országos Szövetsége (MDOSZ) az ,,Év Dietetikusa'' díjakat, 2008-ban az
,,Év Tudományos Dietetikusa'' Bozóné Kegyes Réka, az ,,Év Terápiás Dietetikusai''
pedig Nógrádi Katalin és Váradi Ferencné lettek, ám ez évben rendhagyó
módon klinikai szakemberek mellett egy egész tanácsadó csapatot is elismertek.
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Dietetikai Szolgálat
jelölése és díjazása adta az ötletet a Szövetségnek, hogy 2009-től a szakemberek
mellett külön kategóriában legeredményesebb csoportok, szolgálatok, vállalkozások
is kaphassanak elismerést.
Cukorbetegségről a ,,végeken''
Váradi Ferencné 1982 óta a B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatóház
Dietetikai Szolgálatának tagja, emellett számos konferencián tartott előadásokat
a diabetesről, daganatos betegségekről, mindenhol hangsúlyozva a helyes
táplálkozást és annak a betegségek gyógyításában való szerepét. Kezdetektől
tagja az MDOSZ-nek. Gyakori interjúalanya rádiós és televíziós beszélgetéseknek,
a Szerencsi Hírek ,,Egészségünkért'' rovatában pedig rendszeresen jelennek
meg felvilágosító, egészségnevelő írásai. Fontosnak tartja a vidéken végzett
dietetikai munkát, klinikai és edukációs tevékenységei mellett Szerencsen
tanácsadást végez, melyet a helyi és a környező települések betegei is
jelentős számban látogatnak. Az ,,Év Terápiás Dietetikusa'' címet Nógrádi
Katalinnal megosztva kapta meg.
Étrendi tanácsok minden csatornán
Nógrádi Katalin 32 évig dolgozott a Szent László kórházban, fő szakterülete
a felnőtt és gyermek hepatológia, gasztroenterológia. 2000 óta MDOSZ vezetőségi
tag, 8 évig az Új Diéta szakmai lap Szerkesztő Bizottságában tevékenykedett,
jelenleg az Ellenőrző Bizottság tagja. Az [origo] egészség munkatársa és
szakértője. A Májmoly portálon tölt be szakértői szerepet, emellett 5 könyv
társszerzője, olvasószerkesztő, egészségügyi programok keretein belül oktatott
kisiskolásokat, szaklapokban és online jelennek meg cikkei. Többször volt
interjúalanya rádiós és televíziós beszélgetéseknek. Reader’s Digest kiadó
két angol nyelvű könyv magyar fordításának a dietetikai
szaklektorálását is elkészítette.
A szív dietetikusa
Bozóné Kegyes Réka, az ,,Év Tudományos Dietetikusa'' díj nyertese 1996
óta tagja az MDOSZ-nek, emellett a Magyar Atherosclerosis Társaság dietetikai
szekciójának tudományos titkára, a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság
vezetőségi tagja. Érdeklődési területe a szívbetegségek, elsősorban a szívelégtelenség
és a szívműtét dietetikája, az alultápláltság kezelése és a tápláltsági
állapot szűrése, a dietetikusok oktatása, és a gyakorlatra való felkészítése,
valamint a bioimpedancia (módszer, amely a testösszetétel kimutatására
alkalmas). A DIETS Socrates programon belül 2008-ban 12 nemzetközi találkozót
koordinált sikeresen különböző felsőoktatási intézmények között, és angol
nyelvű plenáris előadást és angol nyelvű prezentációkat is tartott nemzetközi
kongresszusokon.
Dietetikát az orvosi képzésbe!
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Dietetikai
Szolgálata 2008-ban választható kurzusok formájában bevitte a dietetikát,
mint terápiás lehetőséget az általános orvostanhallgatók tantervébe, így
232 negyed- és ötödéves hallgató vizsgázott le Debrecenben a tárgyból.
Ezen kívül a DE OEC Egészségügyi Főiskoláján, Nyíregyházán az ,,Ápolás
és betegellátás alapszakon'' és a ,,Szülésznők képzésében'' is féléves
tantárgy keretében oktatják a táplálkozás tudományt nagy sikerrel. A Szolgálat
tagjai folyamatosan részt vesznek társszakmák által szervezett továbbképzéseken
is meghívott előadóként, így segítve pl. a háziorvosok munkáját a cukorbetegek
korszerű ellátásánál.
Az ország számos pontján van jelen a Szolgálat, nemcsak tanítanak,
de továbbképzéseken is ott vannak, hiszen fontosnak tartják saját szakmai
fejlődésüket. Állandó szereplői a debreceni egészségnapoknak, iskolai egészség
rendezvényeknek.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) 2005-ben alapította
meg díjait azzal a céllal, hogy ösztönözze a szakmai fejlődést, valamint
a dietetikusok csoportjának jobb megítélést és szélesebb körű ismertséget
szerezzen. A különböző kategóriák jól mutatják, hogy számos területen nagy
szükség van a szakmára, hiszen táplálkozási szakemberek dolgoznak kutatásokon,
élelmiszeripari vállalatoknál, civil szervezeteknél, egészségügyi intézetek
munkatársaként, terápiás szakemberként és tanácsadó vállalkozóként is.
A díjazottak kiválasztásában többek között szerepet játszott a jelölt tudományos
életben és szakmai fórumokon való aktív részvétele, kiemelkedő publikációs
tevékenysége vagy más szakemberekkel való sikeres együttműködése.
A Szövetség dietetikus tagjai jelölhették tetszés szerint akár mind
a három díjra a Szövetség egy dietetikus tagját, illetve önmagukat. A jelölttel
való közvetlen munkakapcsolat nem volt feltétele a jelölésnek. A szavazásra
jelöltek dolgozhattak terápiás dietetikusként, élelmezésvezetőként, cégeknél,
szervezeteknél, illetve lehetnek civil területen, vállalkozóként. A szavazóbizottság
egyszerű szavazattöbbség alapján hozta meg döntését.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 1991-ben alakult meg. 1998
óta kiemelkedően közhasznú szervezetként működik. 1994 óta tagja az Európai
Dietetikusok Szövetségének, az EFAD-nak (European Federation of the Associations
of Dietitians). Az MDOSZ tagjai főiskolát végzett táplálkozási szakemberek
(dietetikusok), akik ma már nem csak az egészségügy különböző területein
dolgoznak, hanem jelentős létszámban az élelmiszeripari vállalatok munkáját
is segítik. Az MDOSZ olyan programok kidolgozásában és megszervezésében
vesz részt, amelyeknek célja a fogyasztók tájékoztatása, illetve az egészséges
életmódnak megfelelő táplálkozási gyakorlat és szokások kialakítása pozitív
befolyásolás útján.
Mi az MDOSZ célja?
- A lakosság egészségi állapotának megőrzése és javítása.
- Az egészséges táplálkozási szokások kialakítása és népszerűsítése
a lakosság körében.
- A táplálkozással összefüggő betegségek dietoterápiás vonatkozásainak
széleskörű megismertetése, elfogadtatása és bevezetése.
Honlap:
Beküldő: Avantgarde Business Communications Kft.