FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmény

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos lefedettségű médiumban való közzétételére.

A hirdetmények között lehetőség van Határidők, Kiírók vagy Témák szerinti keresésre.
Felvitel: 2010.01.29.

II. Asz-Falt Fesztivál


A TEMI Fővárosi Művelődési Háza a Magyar Szín-Játékos Szövetség szakmai támogatásával második alkalommal rendez előadó-művészeti fesztivált budapesti illetve Pest megyei amatőr középiskolás- és ifjúsági korú vers- és prózamondók (énekelt vers is), színjátszó társulatok, hangszeres együttesek, énekesek számára (25 éves korig). 

  
Kötelező témabeli megkötés nincs, de az Erkel-Ferenc emlékévre és Kölcsey Ferenc születésének 220. évfordulójára emlékezve olyan előadók jelentkezését várjuk, akik az 1825-1848 közötti időszak főbb eseményeit idézik fel, tükrözik a reformkor hangulatát, bemutatják az akkori ifjúság célkitűzései és a mai fiatalság élete közötti párhuzamokat. 

A fesztiválra az alábbi feltételekkel, 4 kategóriában várjuk az együttesek, illetve egyéni fellépők jelentkezését.
1. Színjátszás: Műsoridő: max. 40 perc
2. Vers: Műsoridő: max. 10 perc
3. Ének: Műsoridő: max. 10 perc
4. Zene: hangszeres szóló, duó, vagy legfeljebb trió jelentkezését várjuk.

Műsoridő: max. 12 perc

Tekintettel a fesztivál kötött műsoridejére, a jelentkezők meghívásáról a szervezők döntenek.

A rendezvény ideje:    2010. április 17.    10:00 óra

Helyszíne:    TEMI Fővárosi Művelődési Háza, 1119 Budapest, Fehérvári út 47.

A produkciókat szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai a színjátszás és a többi előadó-művészeti műfaj képviselői és szakértői lesznek. A résztvevőknek lehetőségük nyílik a zsűrivel folytatott szakmai beszélgetésre. Az MSZ-JSZ minősítő szakembereiből álló zsűri értékelése alapján az arany díjazottak az országos fesztiválokon előminősítés nélkül vehetnek részt.

A fesztiválon bemutatkozó csoportok, illetve egyéni előadók úti- és egyéb költségeit nem áll módunkban megtéríteni.

A fesztiválra jelentkezni a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével lehet. Jelentkezési lap letöltéséhez katt ide 

Jelentkezési határidő: 2010. március 1. hétfő
 
 
 

Forrás és további információ: Fmhnet.hu 
 

Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva