FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmény

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos lefedettségű médiumban való közzétételére.

A hirdetmények között lehetőség van Határidők, Kiírók vagy Témák szerinti keresésre.
Felvitel: 2010.09.06.

Mintegy 165 milliárd forint a boltláncok saját márkáinak féléves forgalma  


Budapest, 2010. szeptember 6. -- Fél év alatt mintegy 165 milliárd forint forgalmat értek el az élelmiszer-kereskedelem saját márkás termékei. Ez 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat. 

    Legnagyobb a kereskedelmi márkák részaránya az értékben mért forgalomból állateledelnél (48 százalék), mélyhűtött élelmiszernél és háztartási papírárunál (43-43). Az említett három termékcsoportra, a fogyasztók által kiadott minden 100 forintból több mint 40 jut a láncok saját márkáira. 

    A Nielsen által mért termékek teljes kiskereskedelméhez viszonyítva a saját márkák trendjei kedvezőbbek. A 90 élelmiszer kategóriánál ugyanis a forgalom összességében 4 százalékkal csökkent, az első félévben. Ugyanakkor a 60 háztartási vegyiáru és kozmetikum első hat hónapi eladása stabil maradt. Ennek következtében emelkedett a kereskedelmi márkák piaci részesedése. Értéket tekintve, élelmiszernél 22 százalékról 23-ra, vegyiárunál pedig 16-ról 17 százalékra.

    Ahol erősek a gyártói márkák, ott a kereskedelmi márkákból az átlagosnál kevesebbet adnak el. Az égetett szeszesital, kávé és tea, valamint édességek eladásából mindössze 14-17 százalék jutott a láncok saját márkáira, értékben.  Mutatójuk még alacsonyabb - 6-11 százalék - hajápolási, szájápolási és testápolási szereknél, valamint háztartási tisztítószereknél.

    Kereskedelmi márkás (angolul Private Label) az a termék, amit csak egy lánc, esetleg kereskedő értékesít vagy egy gyártó cég kizárólag adott lánc részére gyártja. A saját márkanév lehet egyben a lánc neve is, de speciális fantázianév is.                                                                                                                                                   

    A kereskedelmi márkák iránti kereslet fő oka, hogy a fogyasztók többsége szerint ma már a kereskedelmi márkás termékek minősége általában ugyanolyan jó, mint a gyártói márkáké. Négy évvel ezelőtt, egy hasonló felmérés során a Nielsen által megkérdezett fogyasztók 42 százaléka vélekedett így. Szintén többségi vélemény lett, hogy a kereskedelmi márkák csomagolása van olyan jó, mint a gyártói márkáké. 

    Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek csaknem fele szerint a saját márka ugyan olcsóbb, de a kategóriák vezető gyártói márkái jobban megérik az árukat.

Módszertan: 
A fenti információk Magyarország vezető piackutató vállalata, a Nielsen folyamatos kiskereskedelmi kutatásainak eredményeit összegzik. A kereskedelmi láncokból származó elektronikus és a hagyományos kiskereskedelmi egységek felmért adatain alapuló Kiskereskedelmi Kutatások objektív képet adnak a piac alapvető mérőszámairól és trendjeiről. A Kiskereskedelmi Index a napi fogyasztási cikkek piacáról kéthavi, havi vagy akár heti rendszerességgel ad áttekintést. 

Röviden a The Nielsen Company-ról
A The Nielsen Company globális információs és média vállalat, vezető  piaci pozíciókban a marketing és fogyasztói információ mellett a televízió és más médiumok mérésében, online kutatásban, mobil mérésben, kereskedelmi kiállítások és üzleti kiadványok ágazatában. A magánszemélyek tulajdonában levő cég a világ mintegy 100 országában aktív. Székhelye New Yorkban (USA) található.



Honlap: www.nielsen.com
Beküldő: ACNielsen Piackutató Kft.
 
Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva