FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmény

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint civil szervezetek, cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos médiumban való közzétételére.

A hirdetmények között lehetőség van Határidők, Kiírók vagy Témák szerinti keresésre.
Felvitel: 2011.01.24.

Felhívás - Fiatal írók befogadása a Bárkán


A Bárka Színház első alkalommal hirdet gyakornoki pozíciót fiatal íróknak. Ez nem tanfolyam, hanem kapcsolatfelvételi kísérlet - a Színház célja, hogy kapcsolatot teremtsen magukat a drámaírásban kipróbálni akaró fiatalokkal, bevonja őket a házban zajló munkába - legyenek gyakorlati ismeretekkel felvértezve, ha később a pályára kívánnak lépni. És természetesen: szerzőket keresünk magunknak későbbre. 

Elhivatott fiatalok jelentkezését várjuk, akik nem sajnálják szellemi energiájukat és idejüket áldozni az itteni munkára. A leendő gyakornok valamennyi munkafolyamatban részt vehet majd tevékenyen. Ha úgy tetszik: tagja lesz a Bárkának.

A kétéves program menete:
Az első évben kiscsoportban dolgoznak majd a kiválasztott jelentkezők. Két-három heti rendszerességgel vesznek részt foglalkozásokon, találkozókon a Bárkán dolgozó alkotókkal - és velük saját írásaikon dolgoznak. Az évad végén az első év során keletkezett anyagokból a Bárka színészeivel (és vendégekkel szükség szerint) felolvasószínházi bemutatókat tartunk, megkíséreljük ezzel forgalmazni az elkészült írásokat.

A csoportból a Bárka rendezői választják ki a leendő gyakornokot (egy embert) az évad végén, aki tagja lesz a társulatnak egy évre. 

A következő évben a kiválasztott gyakornok rengeteg teendőt kap, gondolkodni-, nézni-, írni-, olvasnivalót. Nem tekintjük diáknak, hanem fiatal írónak, aki konzulensként velünk dolgozik. Végignézi (és -asszisztálja) az évadban készülő előadások próbafolyamatait (ezek nagy része a tervek szerint új írás lesz, tehát szerzőkkel, dramaturgokkal áll majd napi munkakapcsolatban). Közben saját drámáján dolgozik.

A gyakorlati év végére elkészít egy saját drámát. Az új írást a Színház bemutathatja, ha alkalmasnak találja, és ha évadtervébe beleillik. Ebben az esetben természetesen a Színház társulatát, apparátusát, zenei vezetőjét, tervezőit az új produkció rendelkezésére bocsátja.

A gyakorlati év időtartamára a gyakornok havi ösztöndíjban részesül, amely megélhetését szerényen megkísérli fedezni.
Esetleges bemutató esetén a szerzőt egyéb tiszteletdíj nem illeti meg.

A program a jelentkezők (a csoport leendő tagjai és később a kiválasztott gyakornok) személyes jelenlétét igényli. Olyan 17-22 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik tudják úgy alakítani az életüket, hogy az első, csoportos évben (2011. szeptember - 2012. június) bizonyos szombat délelőttönként, később a gyakorlati év alatt (2012. szeptember - 2013. június) végig jelen tudnak lenni a Bárkán. A felvételt nyert fiatalokkal a Színház szerződést köt, amely tisztázza a felek kötelezettségeit. 

A program ingyenes.

Határidő: 2011. április 1.
 
 

Forrás és további információ: Barka.hu
 

Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva