Felvitel:
2011.07.25.
Pályázat
társasházak, lakásszövetkezetek számára Budafok-Tétényben
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata a társasházak felújításának
támogatásáról szóló 20/2000. (V.19.) rendelete alapján pályázatot ír ki
a volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult társasházas,
valamint az úgynevezett tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti
lakóépületek felújítási költségeinek támogatására a Fővárosi Önkormányzat
a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről
és pályázati eljárás rendjéről szóló többször módosított 2/2005. (II.10.)
Főv.Kgy. rendeletével összhangban.
Volt állami tulajdonú lakások során kialakult társasházi lakóépület
alatt, az állami tulajdonból az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
törvény 107. § (1) bekezdés e) pontja alapján önkormányzati tulajdonba
került bérlakások elidegenítése során megalakult társasházak értendők.
Pályázatot a 6 vagy annál többlakásos társasházas és lakásszövetkezeti
lakóépületek nyújthatnak be. Nem számit be a lakásszámba a társasházas
és a lakásszövetkezeti lakóépület osztatlan közös tulajdonában lévő
lakások, illetve a nem lakás célú helyiségek.
A pályázatot a társasházi közösség, lakásszövetkezet osztatlan közös
tulajdonában lévő épületrészek alábbi felújítási- és korszerűsítési munkáira
lehet benyújtani.
Épületek közös tulajdonú részeinek felújítására, cseréjére,
a) amennyiben a tervezett munka elvégzését baleset, vagy életveszély
elhárítása miatt hatósági határozat kötelező erővel írta elő,
b) kémények felújítására, a FŐKÉTÜSZ felújítást kötelező erővel előíró
szakvéleménye alapján,
c) az épület fő tartószerkezeteinek felújítására
d) függőfolyosó tartószerkezetének felújítására,
e) tető felújítására
f) felvonó felújítására és létesítésére
g) homlokzat felújításra
h) homlokzati graffitik eltávolítására
Épületek üzemeltetési–fenntartási költségeit csökkentő egyéb beruházásokra,
felújításokra
a) épületgépészeti berendezések létesítésére, felújítására és korszerűsítésére,
az épületet ellátó gáz alapvezeték és elektromos hálózat felújítására
b) energiatakarékos rendszerek kiépítésére, alternatív energiahordozók
igénybevételével
A pályázaton a kerületi önkormányzattól elnyerhető támogatás formája:
vissza nem térítendő támogatás, melynek összege legfeljebb a tervezett
összköltség 15%-a lehet.
A Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerületi Önkormányzat részére benyújtott
pályázatot egy, a fővárosi önkormányzathoz benyújtott eredeti példánnyal
megegyező másolati példányban, 2011. augusztus 15-én 16 óráig kell a Budafok-Tétény,
Budapest XXII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési
és Üzemeltetési Irodájára benyújtani (1221 Budapest, Városház tér 11.).
Forrás és további információ: Bp22.hu