Felvitel:
2012.01.02.
Jelentkezés
a Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenyre
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazene
Kabinetje 2012. március 2-4. között megrendezi a IX. Országos Dohnányi
Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt a zeneművészeti felsőoktatásban
tanuló hallgatók számára.
Részvételi feltételek:
a találkozóra vonós, illetve zongorás kamarazene csoportok jelentkezését
várjuk (kivéve négykezesek, kétzongorás kamarazene és hegedűduók), amelyeknek
minden tagja nappali hallgatói jogviszonyban áll saját intézményével. A
produkciókban az egyes intézmények tanárai kamaracsoportjaik tagjaként
nem állhatnak színpadra. Együttesenként egy-egy fúvós, gitáros, illetve
énekes hallgató részvétele lehetséges. Minden intézmény kb.60 perc műsoridőben
mutathatja be programját.
A produkciókat zsűri értékeli, a legkiemelkedőbbek nívódíjban, illetve
pénzjutalomban részesülnek és fellépnek a találkozó gálahangversenyén.
A műsorválasztásban szorgalmazzuk Dohnányi Ernő kamarazenéjének és a kortárs
magyar művek műsorra tűzését is. Határon túli felsőfokú intézetek jelentkezését
is várjuk.
Szállást és étkezést a jelentkezési lapon megjelölt igények szerint
biztosítunk a felkészítő és az érdeklődő oktatók számára is.
Részvételi díj: 12.000 Ft/fő (csak hallgatóknak!)
Jelentkezési határidő: 2012. január 20.
Forrás és további információ: Unideb.hu