Felvitel:
2012.06.01.
Tervpályázat
Miskolctapolca turisztikai fejlesztésére
A tervpályázat tárgya, célja:
Miskolctapolca hangsúlyosabban kerüljön fel a világ turisztikai térképére,
ezen belül a magyarországi turisztikai palettán legyen méltó versenytársa
az ország hagyományos fürdővárosainak.
Miskolctapolcának a Barlangfürdő mellett legyenek újabb turisztikai
attrakciói, újjá épített strandja, melyek megfelelő szórakozást és élmény
anyagot nyújtanak három generáció részére. Ki kell használni az ökoturizmusban
és az egészségturizmusban rejlő lehetőségeket, amihez kapcsolódóan a vallási
turizmus erősítésével be kell mutatni a Miskolc nemzetség monostorát.
A Tapolca - Görömböly útvonalon található monostor, a Sziklakápolna
és a görömbölyi pincekápolna, lehetőséget teremt Miskolctapolcának a nemzetközi
„Mária út” zarándok útvonalba illesztéséhez. A célok megvalósulása érdekében
meg kell találni azokat a legjobb megoldásokat és ötleteket, melyek a beruházói
szándékoknak és a fejlesztés egészének megfelelnek, a városképi kívánalmakat
betartják, ugyanakkor olyan turisztikai együttes létrehozásának alapjait
teremtik meg, mely együtt él a terület örökségi és természeti értékeivel.
A célok elérése érdekében elvárásként fogalmazódik meg, hogy Miskolctapolcának
évente tovább nőjön a látogató és az itt töltött vendégéjszakák száma,
amihez megfelelő minőségű és kapacitású szálláshelyek kialakítása elengedhetetlen
feltétel. Miskolctapolca legyen képes az ott élőkkel együtt naponta legalább
tízezer fő megfelelő színvonalú ellátására, szoros kapcsolatban az azt
körülvevő üdülővárosi szövettel.
Ennek biztosítása érdekében a szükséges közszolgáltatásokkal és infrastruktúrával
kell rendelkeznie. A tervezési feladat igen összetett. Egyrészt a szabályozási
tervnek megfelelően vagy módosítás esetén, annak indoklásával ki kell alakítani
a terület új köztereit, a beépítési tömböket, a környező közterekhez való
kapcsolódást, kulturális és kereskedelmi, turisztikai funkciókat. Miskolctapolcának
jelenleg nincs kialakult központja. Egyre inkább szükségessé válik egy
találkozási pontként, rendezvénytérként szolgáló új központ kialakítása
is.
A pályázat célja olyan tervjavaslatok összegyűjtése, beépítési koncepció
kidolgozása, amely előrevetíti a komplex és hosszú távú fejlesztés lehetőségét,
figyelembe véve az ütemezhetőséget, megteremtve a helyi lakosok és az idelátogató
turisták számára a ma hiányzó funkciókat és turisztikai attrakciókat.
Pályaművek postára adásának határideje 2012.07. 13.
Forrás és további információ: Epiteszforum.hu