FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmény

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint civil szervezetek, cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos médiumban való közzétételére.

A hirdetmények között lehetőség van Határidők, Kiírók vagy Témák szerinti keresésre.
Felvitel: 2012.02.22.

Pályázati felhívás képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására


A szervezők szeretettel várják a filmes alkotókat a nagy hagyományokkal rendelkező Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválra (Szolnok, 2012. október 11-14.).
 
A fesztiválra olyan 2010. január 1. után készült művek nevezését várjuk, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, (újra) értelmezésére vállalkoznak, illetve egy vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek.
 
Itt a helye azoknak a filmeknek is, amelyek a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit tárják fel. Nem utolsó sorban pedig várjuk azokat a filmeket, amelyek maguk is a képzőművészet valamely eszközének felhasználásával készültek (pl. kísérleti és animációs filmek).
 
A 2012-es fesztiválunkon első alkalommal teremtünk bemutatkozási lehetőséget olyan önként jelentkező fiatal művészeknek, alkotócsoportoknak, filmeseknek, akik a fesztivál szellemiségéhez illeszkedő produkció bemutatását vállalják, legyen az bármilyen művészeti ágban létrehozott alkotás. Előnyben részesítjük a kevés szöveggel, vagy szöveg nélkül is élvezhető produkciókat, kiállításokat, stb. A programban részvevőknek a fesztivál költségvetésétől függően, szállást, étkezést és esetleg útiköltséget tudunk biztosítani. Ha bemutatásra felajánlott produkció olyan, amelyre belépődíj is szedhető, úgy a fellépés közvetlen költségein kívül a megmaradó bevétel a fellépőket illeti, melyet az előadást követően azonnal kifizetünk részükre.

Nevezni csak 2010. január 1. után készített filmet lehet. Egy alkotó - a mű rendezője vagy szerkesztője - maximum két filmet nevezhet. Az előzsűri által a Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatott filmek egy-egy alkotójának szállás és étkezési költségeit a szervezők biztosítják a Fesztivál idejére!

Beküldési határidő: 2012. május 14.
 
 

Forrás és további információ: Artportal.hu
 

Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva