FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmény

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint civil szervezetek, cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos médiumban való közzétételére.

A hirdetmények között lehetőség van Határidők, Kiírók vagy Témák szerinti keresésre.
Felvitel: 2012.05.16.

Megvannak az ország legügyesebb általános iskolás ,,pénzügyesei''


Budapest, 2012. május 15. -- Lezárult a tanév eleje óta zajló K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásverseny, amelyre 226 iskolából 539 csapat nevezett, és összesen 2700 tanuló tette próbára pénzügyi ismereteit. Az 1-2. osztályosok versenyét budapesti csapat, a 3-4. osztályosok vetélkedőjét mányi csapat nyerte. A 5-6. osztályosok kategóriájában pécsi, a 7-8. osztályosok versenyében pedig mezőberényi csapat állhatott a dobogó legfelső fokára. A K&H Csoport egyik kiemelt támogatási területe, a fiatalok oktatása jegyében már második alkalommal rendezte meg a vetélkedőt, amely során nemcsak a tanulókat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazta. A zsűriben a Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal képviselői mellett gyakorló szülőként a Barátok közt népszerű színésznője, Varga Izabella is helyet foglalt.

 
,,A K&H Csoport kiemelten fontosnak tartja a fiatalok pénzügyi oktatását, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, és tudatos döntéseket hozzanak. Ezért indítottuk útjára az országos tudásversenyt, melynek sikerét bizonyítja, hogy immár második alkalommal rendeztük meg a versenyt, és ebben a tanévben háromszor több, 226 iskolából 539 csapat nevezett a vetélkedőbe. A versenyben részt vevő tanulók száma pedig megnégyszereződött: összesen 2700 kisdiák dolgozott az első forduló feladatain. A verseny döntőjében az alsósoknak többek között pénzfelismeréssel, számolással, szövegértéssel kapcsolatos játékos feladatokkal kellett megbírkózniuk. A felsősöknek egy család nagybevásárlása és költségvetése felől kellett dönteniük, beleélhették magukat a hitelkérelmezők és kockázatkezelők helyezetébe, üzleti tervet kellett készíteniük, valamint be kellett bizonyítaniuk, hogy megértik az alapvető pénzügyekről szóló híreket'' - mondta Dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a Lakossági banki üzletág vezetője, a zsűri tagja.

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásversenyre általános iskolai tanulók nevezhettek, 3-5 fős csapatokkal, 4 kategóriában (1-2., 3-4., 5-6.és 7-8. osztályosok). A online fordulót követően régiónként és kategóriánként 5-5 csapat jutott tovább, akik a regionális középdöntőkben - Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Zalaegerszegen, Kecskeméten, Győrött és Miskolcon - mérhették össze tudásukat. A budapesti döntőben kategóriánként a 8 régi legjobb csapatai versenyeztek egymással. 

A verseny során a K&H Csoport nemcsak a diákokat, hanem az iskolákat és a pedagógusokat is díjazta. A gyerekek Netbookot, iPod-ot, hordozható DVD lejátszót, digitális rajztáblát, IceWatch karórát és Geomag játékot, az iskolák irodatechnikai berendezést, sportszercsomagot, valamint könyvcsomagot nyerhettek. A felkészítő pedagógusok munkáját ajándékutalvánnyal jutalmazták.

A K&H Csoport a verseny elbírálására Szalay Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Kultúra Központ vezetőjét, Dr. Grimm Krisztinát, a Fogyasztóvédelmi Iroda vizsgáló vezető főtanácsosát, Macher Szabolcsot az r-time ügyfélkapcsolati igazgatóját, Kohári Editet, a Frame Film Kft. ügyvezető igazgatóját, Holló Márta televíziós szerkesztőt és műsorvezetőt, valamint Varga Izabella színművésznőt kérte fel. A zsűriben dr. Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese, a Lakossági banki üzletág vezetője és Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója is helyet foglalt.



Honlap: 
Beküldő: Merlin Communications Magyarország Kft.
 
Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva