Felvitel:
2012.05.22.
Drámapályázat
a draMA V - kortárs színházi találkozóra
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház nyílt, egyfordulós drámapályázatot
hirdet a draMA V - kortárs színházi találkozóra az alábbi feltételekkel:
A pályázó
Bármely magánszemély, aki magyar illetve román nyelven íródott drámát
nyújt be.
A pályamű
A pályamű még színpadon bemutatásra nem került alkotás legyen, és ez
folyamatosan fennálljon a drámapályázat eredményhirdetését követő év végéig.
Tematikai és műfaji megkötés nincs.
A pályamű kizárólag a pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke
lehet.
A pályaművet csak elektronikus formában fogadjuk el.
Amennyiben a legjobb művet vagy műveket a színház vezetősége kivitelezhetőnek
tartja, a Tomcsa Sándor Színház a 2012/13-as vagy az azt követő évadban
színre viszi, valamint vállalja annak kiadását a mű eredeti nyelvén és/vagy
román illetve magyar fordításban.
A pályázat egyéb feltételei
A díjazott művek kizárólagos színházi előadási joga a Tomcsa Sándor
Színházat illeti meg a világ teljes területére, a pályázat elbírálásától
számított 1 (egy) éven keresztül. A Tomcsa Sándor Színház a pályaművel
kapcsolatos felhasználási jogosultságát - a szerzővel történő előzetes
egyeztetés alapján - továbbengedélyezheti harmadik felek részére.
A Tomcsa Sándor Színház a pályázatokat titkosan kezeli, és a nem díjazott
pályamunkákat az eredményhirdetést követően maximum 1 hónapon belül megsemmisíti.
A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a pályaműve díjazásban részesül,
a Tomcsa Sándor Színház a pályázó nevét a szerzővel egyeztetett módon nyilvánosságra
hozza.
A pályázat leadása
A pályázatnak 2012. május 31. 15:00 óráig kell megérkeznie
Forrás és további információ: Szinhaz.ro