FAIL (the browser should render some flash content, not this). 
 

Hirdetmény

A Közérdekű Hirdetmények portált az É+L Kft. hozta létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson állami és önkormányzati szervek és intézmények, valamint civil szervezetek, cégek és magánszemélyek számára közérdekű hirdetményeiknek országos médiumban való közzétételére.

A hirdetmények között lehetőség van Határidők, Kiírók vagy Témák szerinti keresésre.
Felvitel: 2012.03.30.

Várépítő pályázat gyermekintézményeknek és műemlékeknek


15 intézménynek jutott a 2011-ben 9 cég által felajánlott 14 millió forintnyi építőanyagból. A 2012-ben gazdára váró 14 millió forint értékű terméket ezúttal 14 cég ajánlotta fel, ezzel 50 %-kal nőtt a felajánló, azaz a pályázat céljaival egyetértő cégek száma.

A 2012. évre felújítást tervezők pályázatait 2012. május 11-ig várják a szervezők.

Az építőiparra is jellemző nehéz gazdasági körülmények ellenére a Várépítő pályázaton termékeit felajánló 14, eddig is partner és új cégnek köszönhetően jelentősen bővült a pályázható termékek köre. Ezeket idén is a neves közéleti személyiségekből álló zsűri ítéli oda a pályázó gyermekintézményeknek és műemlékek tulajdonosainak, fenntartóinak idén májusban. A termékekkel így akár már idén megkezdődhetnek a felújítási munkálatok.

A 2012-re felajánlott anyagmennyiség jelentős részét ismét az intézmények korszerű működéséhez szükséges szigetelő anyagok és a tető felújításához szükséges termékek teszik ki, de pályázni lehet fűtéskorszerűsítésre, vagy az újdonságnak számító padlóburkolatokra, ezek leragasztásához szükséges anyagokra, játszótéri berendezésre és térkövekre is.
 
 

Forrás és további információ: Varepitopalyazat.hu
 

Copyright © É+L Kft. - Minden jog fenntartva