|
M
- Z |
Abbott Laboratories Magyarország Kft.
Határidő: 2007.09.27. Pályázat
az OFTEX tanfolyam/Semmelweis Egyetem: Reumatológia címmel megrendezésre
kerülő rendezvényen történő részvételre
Határidő: 2007.09.10. Az
Abbott Laboratories Magyarország Kft. pályázata a Magyar Sugárterápiás
Társaság VIII. Kongresszusán való részvételre
Abony Város Önkormányzata
Határidő: 2008.08.05. Pályázati
felhívás lakóház, udvar művelési ágú ingatlan elidegenítésére Abonyban
Határidő: 2008.02.08. Pályázat
abonyi ingatlan elidegenítésére
Accenture Kft.
Határidő: 2009.08.14. ,,Képességek
a sikerért 2009'' pályázat
ACNielsen Piackutató Kft.
2010.09.06. Mintegy
165 milliárd forint a boltláncok saját márkáinak féléves forgalma (Sajtóközlemény)
2010.09.02. Vény
nélkül kapható gyógyszerre és gyógyhatású készítményre 3,9 milliárd eurót
költöttek a németek 2010 első félévében (Sajtóközlemény)
2010.08.27. Magyarországgal
együtt tíz-tíz ország élelmiszer-kereskedelmének forgalma csökkent mennyiségben,
illetve értékben, a második negyedévben (Sajtóközlemény)
2010.08.24. Recept
nélkül kapható gyógyszerek és gyógyhatású készítmények piaca (Sajtóközlemény)
2010.08.13. Első
félévi trendek patikában is árusított élelmiszerek és testápolók több mint
6 milliárd forintos forgalmáról (Sajtóközlemény)
2010.08.10. Viszonylag
optimista magyarok: majdnem minden negyedik honfitársunk arra számít, hogy
egy év alatt kijutunk a recesszióból (Sajtóközlemény)
2010.08.05. Első
félév: a háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma értékben stabil,
mennyiségben csak 1 százalékkal csökkent (Sajtóközlemény)
2010.08.04. Gyógyszer
és gyógyhatású készítmény vásárlásánál az Internet szerepe 55 országban,
köztük Magyarországon (Sajtóközlemény)
2010.05.19. Általában
újra pozitív trendeket hozott az első negyedév az európai élelmiszer-kiskereskedelemben
(Sajtóközlemény)
2010.04.20. Hazai
láncok üzletei képviselik az élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat több mint
felét (Sajtóközlemény)
2010.03.31. A
háztartási vegyiáru és kozmetikum kiskereskedelmi forgalma értékben 2 százalékkal
nőtt január-februárban (Sajtóközlemény)
2010.03.26. Energiaital:
Jelentősen nőtt a kiskereskedelmi eladás mennyiségben is, értékben is
(Sajtóközlemény)
2010.03.18. Húsvéti
édességek - a tavalyi forgalom mintegy 2,7 milliárd forint (Sajtóközlemény)
2010.03.16. Magyarországon
értékben 1, mennyiségben 4 százalékkal csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem
forgalma a negyedik negyedévben (Sajtóközlemény)
2010.02.24. Fogyasztói
bizalom és élelmiszerbiztonság (Sajtóközlemény)
2010.02.19. Kedvezőre
fordult a trend az osztrák élelmiszer-kiskereskedelem forgalmában - növekedés
reál értékben (Sajtóközlemény)
2010.02.17. Háztartási
tisztítószerek mintegy 20 milliárd forintos piaca - tavaly 2 százalékkal
csökkent, az előző évhez képest (Sajtóközlemény)
2010.02.05. Mennyiségben
nőtt, míg értékben csökkent a legtöbb tejtermék kiskereskedelmi eladása
(Sajtóközlemény)
2010.01.29. 300
milliárd forint körül a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok éves forgalma
- 1 százalék növekedés tavaly (Sajtóközlemény)
2010.01.21. Értékben
is, mennyiségben is nőtt a rizs kiskereskedelmi forgalma (Sajtóközlemény)
2010.01.14. Turcsán
Tünde a romániai Nielsen igazgatója (Sajtóközlemény)
2010.01.14. Stabilan
évi mintegy 70 milliárd forint az égetett szeszes italok bolti eladása
(Sajtóközlemény)
folytatás>>
2010.08.19. Bio
terméket csak minden nyolcadik magyar szokott vásárolni (Sajtóközlemény)
Actavis Hungary Kft.
Határidő: 2009.12.31. Actavis
pályázati felhívás (folyamatos)
ADOPOSZ Alapítvány
Határidő: 2008.10.31. Pályázat
táncfilm forgatókönyvírására
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
Határidő: 2010.04.30. Rajzpályázat
gyerekeknek az adózásról
Advertcomm Advertising Reklámügynökség
Határidő: 2009.08.07. Társadalmi
Célú Reklámfilm Forgatókönyvírói Diákverseny
Adverticum Zrt.
2008.07.29. Élesedő
harc a böngészők piacán: fej-fej mellett a Firefox és az Internet Explorer!(Sajtóközlemény)
2007.11.26. Nyolc
magyar cég a leggyorsabban fejlődők 500-as mezőnyében (Sajtóközlemény)
2007.11.23. Az
Adverticum Zrt. újabb üzleti sikere (Sajtóközlemény)
2007.11.21. Egyedülálló
B2B portál: BusinessOnline.hu (Sajtóközlemény)
2007.10.15. Adverticum
a dinamikusan növekvők élmezőnyében (Sajtóközlemény)
2007.08.09. Az
Adverticum AdServer felkészült a gyors változásokra (Sajtóközlemény)
Advocatus Pro Urbe Siófok Alapítvány
Határidő: 2008.07.18. Nemzetközi
graffiti verseny Siófokon
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Baja
Határidő: 2009.07.31. ,,Nem
tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...'' Fotópályázat
AERA Property & Destination
Határidő: 2010.02.28. ,,Budapest
mint márka'' illetve ,,Magyarország mint márka'' logótervezési pályázat
Aesthetica Orvosi Központ
Határidő: 2008.05.21. Mellesleg
Te legyél a legszebb - valóság show jellegű online játék
Határidő: 2008.02.29. Az
Aesthetica állásajánlatai
Africa-Europe Challenge
2010.07.24. Visszaszámlálás
az évtized legnagyobb kalandjáig (Sajtóközlemény)
Afroaid Magyarország Egyesület
Határidő: 2008.08.22. AfroAid
fotópályázat
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Irányító Hatósága
Határidő: 2008.06.30. Pályázat
a halászati ágazat strukturális támogatására
Agrármarketing Centrum (AMC)
Határidő: 2010.09.30. Pályázati
felhívás - a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy használati jogának elnyerésére
Határidő: 2010.08.27. Pályázati
felhívás a VIII. Tojásfesztivál támogatására
Határidő: 2010.08.18. Pályázati
felhívás a ,,Ludas Napok'' támogatására
Határidő: 2010.04.28. Pályázati
felhívás - Hagyma marketingprogram támogatására
Határidő: 2010.04.22. Pályázati
felhívás - XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Határidő: 2009.10.30. Pályázati
felhívás a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy használati jogának elnyerésére
Határidő: 2009.09.22. Pályázati
felhívás: VII. Etyeki Kezes-lábos kézműves gasztronómiai fesztivál
Határidő: 2009.09.10. Pályázati
felhívás - A magyar gyógynövény népszerűsítésére
Határidő: 2009.08.20. ,,Életképek
a magyar mezőgazdaság mindennapjaiban'' fotópályázat
Határidő: 2009.07.15. Pályázati
felhívás - Emu és emuhús népszerűsítésére
folytatás>>
Agria Center Kft.
Határidő: 2010.07.15. Kreatív
pályázat
AGStrong Kft.
Határidő: 2009.11.15. Egy
Csepp Világnap
Ajaki Képzőművészeti Alkotótábor
Határidő: 2009.07.20. Nemzetközi
rajzpályázat Szent Pál apostol évében
Akadémiai Kiadó
Határidő: 2007.10.17. IV.
Szótárnap
Akció PR Ügynökség
2010.05.27. 11. ARC
pályázat - Hol élsz Te? (Sajtóközlemény)
2009.09.24. Erőszakmentesen
az ,,Erőszak Kultúrája'' ellen (Sajtóközlemény)
2009.09.03. A
belső béke a válasz a világ konfliktusaira (Sajtóközlemény)
2009.08.28. Hajítógép
épül a Kalandparkban (Sajtóközlemény)
2009.06.12. Gyerek
ARC kiállítással nyílik a FEFE (Sajtóközlemény)
2009.04.14. 2.
Gyerek Arc pályázat (Sajtóközlemény)
2008.10.29. ,,Nem
kívánnám másnak, hogy forradalomban éljen!'' (Sajtóközlemény)
2008.10.14. Ha én 1956-ban
lettem volna 12 éves... (Sajtóközlemény)
2008.09.23. Hol
a boldogság mostanában? A 9. ARC pályázat közönségdíja egy kétgyerekes
apukáé (Sajtóközlemény)
2008.06.11. Egészséges
étel - egészséges élet (Sajtóközlemény)
2008.06.02. ARC/Kütyü-mütyür-cucc
tárpályázat (Sajtóközlemény)
2008.05.27. Fütyülök
a világra, azaz mitől jó egy Fütyülős cucc? (Sajtóközlemény)
2008.05.13. Fütyülős
kütyük, mütyürök és cuccok a legjavából (Sajtóközlemény)
2008.03.18. Kütyü,
mütyür, cucc. Vigyázz, kész, indul egy új ARC pályázat! (Sajtóközlemény)
Akvarista.hu
Határidő: 2010.11.15. Pályázati
kiírás általános iskolások számára a hazai halak, vizek ismeretéről
Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért
Határidő: 2010.04.30. Felkai
András Ösztöndíj
Alapítvány az Egészséges Településekért
2008.04.17. 200
hátrányos helyzetű lányt oltottak be méhnyakrák ellen (Sajtóközlemény)
AlbasoftTraining Oktatóközpont Kft.
Határidő: 2008.02.29. Új
Évi Akció! Tilopax v3 felnőttképzési információs rendszer
Albertirsa Város Önkormányzata
Határidő: 2008.04.30. Pályázat
Albertirsa várossá avatásának ötödik évfordulója alkalmából
Alerant Zrt.
2009.04.14. Újabb
rekord év az Alerant Zrt.-nél (Sajtóközlemény)
2008.05.05. Az Alerant
közétette 2007-es eredményeit (Sajtóközlemény)
2008.04.01. A BEA
vezető a BPM-piacon (Sajtóközlemény)
2008.03.11. Start-cél
győzelem a SOA-bevezetéseknél (Sajtóközlemény)
2007.09.17. Integrált
folyamatmenedzsment. Megjelent a BEA AquaLogic BPM 6.0 (Sajtóközlemény)
Alföld Művészeti Egyesület
Határidő: 2010.05.30. Szonettpályázat
Határidő: 2009.09.10. ,,Szárnypróbálgatók
2010'' pályázat
Alkusz Kft.
Határidő: 2009.12.31. Nyereményjáték
kötelező biztosítással
Allianz Hungária Biztosító
Határidő: 2009.04.30. ,,Társ
a házban 2009'' Pályázat
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
Határidő: 2007.10.28. Fogorvosi
pályázat Alsónémediben
Alsótold, Bokor, Cserhátszentiván, Felsőtold, Garáb és Kutasó Önkormányzatok
Képviselőtestületei
Határidő: 2010.08.16. Pályázat
az alsótoldi 66/1 hrsz. alatti ingatlan hasznosítására
Altran Magyarország
Határidő: 2008.04.07. Szén-dioxid
kibocsátás csökkentésére irányuló kutatások támogatása
Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület
Határidő: 2009.09.30. ALUTA10
Nívódíj 2009
American Corner - Pécs
Határidő: 2009.02.08. American
Corner fotópályázat
American Express Services Europe Ltd.
Határidő: 2008.05.31. MOL
nyereményjáték American Express kártyásoknak
Amerikai Nagykövetség
Határidő: 2010.03.22. Tolerancia
Videoverseny 2010 - A sokszínűség ünneplése
Amgen Kft.
Határidő: 2009.12.31. Pályázat
tudományos konferenciákon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására
(folyamatos)
Amtak Bt.
Határidő: 2008.12.06. ,,Teremts
folklórt!'' Pályázat
Határidő: 2008.11.10. ,,Gyermekszínjátszás
újra'' Mesejáték-pályázat
Angolkonyvek.com
Határidő: 2010.10.31. Országos
videópályázat
Határidő: 2010.10.07. Ismert
angol mondókák - Országos Gyermekrajz- és videó pályázat
AngolSuli Kft.
Határidő: 2010.11.15. ,,Tehetség
2010'' irodalmi pályázatok
Anico Kft.
Határidő: 2010.05.15. Pályázat
budapesti és Pest megyei általános iskolák és iskolások számára
Anyám Fekete Rózsa Közhasznú Alapítvány
Határidő: 2009.12.15. ,,Anyám
fekete rózsa'' Vers- és Prózamondó Találkozó
A nyúl ürege.hu
Határidő: 2008.04.05. ,,A
kételkedés kárba veszett energia'' - tréning
Apáczai Kiadó
Határidő: 2008.03.31. Tankönyv-pályázat
kisiskolák számára
Apátistvánfalva Község Önkormányzata
Határidő: 2008.02.12. Hotel
és túristaszálló bérbeadása
Aposztróf Kiadó
Határidő: 2010.09.30. Aposztróf-Corvin
novellapályázat
Határidő: 2009.09.30. Novellapályázat
Aqua-Aquarius Kft.
Határidő: 2008.08.31. ,,Az
arany gyémánttá válhat!'' játék
Aquincumi Múzeum
Határidő: 2010.05.10. Aquincumi
költőket és dalnokokat várnak
Aquaprofit Zrt.
Határidő: 2008.10.17. ,,A
Kis-Balaton Természeti Értékei'' fotópályázat
Arany Alkony Szociális Kht.
Határidő: 2008.04.15. Pályázat
egyes egészségügyi szolgáltatások biztosítására
Aranyág Alapítvány
Határidő: 2009.08.05. Párizs
- Budapest képzőművészeti pályázat
Aranyszarvas Honismereti és Hagyományőrző Egyesület
Határidő: 2009.05.25. Pályázati
felhívás kedvezményes nyári családi táborozásra
Aranytíz Kft.
Határidő: 2009.10.30. ,,A
belváros új főutcája'' rajzpályázat
Határidő: 2009.08.24. A
16. Diákfilmszemle szignál-film pályázat felhívása
Határidő: 2008.10.30. ,,A
Belváros folyója, a jövő Dunája'' rajzpályázat
Határidő: 2008.10.14. ,,Dunánál''
2008'' amatőr vers- és novella pályázat
ARC Művészeti Szolgáltató Kft.
Határidő: 2010.05.14. 3.
Gyerek ARC pályázat
Határidő: 2010.05.28. Az
év kulturális plakátja
Határidő: 2009.06.26. ARC+
pályázat Bűvös vegyület: H2O
Határidő: 2009.06.26. Restart.
Te mivel kezdenéd?
Határidő: 2009.05.31. Az
év kulturális plakátja 2009.
Határidő: 2008.09.30. Blikk
képregény pályázat
Határidő: 2008.09.15. Gyerek
ARC pályázat
Arena Plaza
Határidő: 2008.08.31. Az
Arena Plazában most bajnok lehetsz!
Argumentum-Mix Kft.
2009.04.24. Az
étkezésből nem engedünk? (Sajtóközlemény)
Art and Design Kft.
Határidő: 2009.09.30. Közép-kelet-európai
művészeti vásár
Art Directors Club Hungary
Határidő: 2009.03.31. Feltörekvő
Fiatalok Versenye
Art Misszió Alapítvány
Határidő: 2009.05.08. Pályázat
a ,,Hungarian Folk Art'' külföldi kiállításon való részvételre
Határidő: 2007.12.10. ,,Őrizzük
együtt a Karácsony fényét - Generációk közös Karácsonya'' című pályázat
fenyőfadíszek készítésére
Art Sector Alapítvány
Határidő: 2009.12.31. Hangolás
- a civil kulturális szféra közösségépítő kerekasztala (folyamatos)
Artwork.hu
Határidő: 2010.05.02. ,,Színes
Nagy Világ'' fotópályázat
Artwork Pharma
2008.01.31. A Servier
gyógyszerkémiai kutatóintézetet nyitott Budapesten (Sajtóközlemény)
ASVA, Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány
Határidő: 2008.12.20. Film
Szerző Pályázati Felhívás
Athéné Alkotó Kör
Határidő: 2008.09.08. ,,Szabadság
és sorsszerűség'' irodalmi és képzőművészeti pályázat
Atlantis Press
Határidő: 2010.09.30. CSR
Hungary Díj 2010
Határidő: 2009.07.31. CSR
Hungary Díj 2009
Auchan Magyarország Kft.
Határidő: 2010.04.22. Föld
Napja rajzverseny
Határidő: 2009.12.23. Auchan
karácsony - Rajzverseny
Audi Szalon
Határidő: 2007.12.06. Műalkotások
az Audi-szalonban - kezdők és haladók felkarolása
Aura Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központ
Határidő: 2008.01.19. Tanfolyamok
az Aura Természetgyógyászati Gyógyító és Oktató Központban
Ausztrianekünk.hu
Határidő: 2009.06.30. Irodalmi
pályázat Ausztria-magyarok témában
Autisták Országos Szövetsége
Határidő: 2008.05.15. ,,Az
iskolából az életbe'' Nemzetközi Konferencia
Autizmus Alapítvány
Határidő: 2009.05.09. ,,A
jéghegyen túl'' Konferencia
Avana Egyesület
Határidő: 2010.08.31. Novellapályázat
Határidő: 2010.07.05. Pályázat
képregények létrehozására
Határidő: 2010.04.30. Pályázat
új, sci-fi novellák megírására
Határidő: 2010.03.31. ,,A
jövő nagykövetei'' pályázat
Határidő: 2010.03.10. Novella
és kisregény pályázat
Határidő: 2009.07.05. Avana
képregény pályázat
Határidő: 2009.04.20. Zsoldos
Péter díj 2009
Avantgarde Business Communications Kft.
2009.08.24. Aktívan
Ötvenen Túl - Élvezd a korodat! (Sajtóközlemény)
2009.06.03. Antal
Emesét ismét megválasztották a dietetikusok elnökének (Sajtóközlemény)
2009.04.23. Új
kategória született a dietetikusi díjak között (Sajtóközlemény)
2009.04.08. Roma-magyar
véradó nap az összefogás jegyében (Sajtóközlemény)
2009.03.31. Véradás
az összefogás jegyében - Roma-magyar véradó nap az Európa hajón (Sajtóközlemény)
2009.03.25. Újságírókat
díjaztak a gyermekorvosok (Sajtóközlemény)
2008.09.16. Magyar
Gyermekorvosok Társasága: ,,Sárga lámpát a tejtermékeknek!'' (Sajtóközlemény)
2008.01.21. Táplálkozási
szakemberek a mindennapjainkban (Sajtóközlemény)
Avantgarde Group Kft.
2010.05.03. A Magyar
Dietetikusok Országos Szövetségének X. konferenciája és lakossági egészségnapja
(Sajtóközlemény)
2009.10.07. Gyilkos
Vírusok - Vírusgyilkosok (Sajtóközlemény)
2009.09.16. Babavédelem
a H1N1 ellen (Sajtóközlemény)
2009.05.19. Uniós
pénzből életmódváltás (Sajtóközlemény)
2008.11.11. A csecsemőtáplálással
kapcsolatos szorongások feloldhatóak (Sajtóközlemény)
2008.03.04. Sárkány
ellen sárkányfű. Gyógyhatású termékek, ellenőrzött szerek, étrend-kiegészítők
- hol az igazság? (Sajtóközlemény)
2008.02.12. A
Dietetikus Társaságok Világszövetsége tagjai közt üdvözli a magyar táplálkozási
szakértőket (Sajtóközlemény)
2007.09.10. Budapest
lesz a mellrák elleni küzdelem fellegvára (Sajtóközlemény)
Avantgarde PA Kft.
2009.06.04. Egészségre
nevelő és szemléletformáló életmódprogramok hatmilliárdból (Sajtóközlemény)
Avnet Technology Solutions Kft.
2010.05.06. Hitachi
disztribútor lesz az Avnet Európában (Sajtóközlemény)
2010.03.30. Brocade
disztribútor lesz az Avnet Magyarországon (Sajtóközlemény)
2010.02.08. Az Avnet
a top 200-ban az amerikai ,,zöld listán'' (Sajtóközlemény)
2010.01.20. Ázsiában
terjeszkedik az Avnet (Sajtóközlemény)
2009.05.19. Az EIZO
ColorEdge CG242W nyerte a TIPA legjobb fotómonitornak járó 2009-es díját
(Sajtóközlemény)
2009.05.13. A top 150
cég között az Avnet (Sajtóközlemény)
2009.03.05. Az EIZO
bemutatta 8 megapixeles, orvosi képalkotáshoz kifejlesztett monitorjait
(Sajtóközlemény)
2009.02.24. Az Avnet
felvásárolja a brit Abacus-t (Sajtóközlemény)
2009.02.12. Az EIZO
bemutatta az iparág első szerkesztéshez és visszajátszáshoz kifejlesztett
utómunka és broadcast monitorát (Sajtóközlemény)
2009.01.12. Az Avnet
Törökországban terjeszkedik (Sajtóközlemény)
2008.12.02. Az EIZO
bemutatta irodai használatra kifejlesztett FlexScan S2202W és FlexScan
S2402W LCD monitorjait (Sajtóközlemény)
2008.10.02. Az EIZO
bemutatta EcoView sorozatának első LCD monitor-modelljét (Sajtóközlemény)
2008.09.11. Az
EIZO bemutatta számítógépes játékokhoz, filmnézéshez és videó-szerkesztéshez
kifejlesztett FlexScan HD2442W Full High Definition monitorát (Sajtóközlemény)
folytatás>>
Axico Kft.
Határidő: 2008.05.31. Sony
fényképezőgép pénzvisszatérítéssel
AXA csoport Magyarország
Határidő: 2010.09.30. Hajtson
az egészségre! - Egészségpénztári nyereményjáték
AXN Magyarország Kft.
Határidő: 2010.07.15. Jelentkezési
felhívás a III. AXN Filmfesztiválra
Határidő: 2009.01.31. Jelentkezés
a II. AXN Fesztiválra
,,Az építés fejlődéséért'' Alapítvány
Határidő: 2008.11.15. ,,Az
év kiemelkedő fiatal építésze'' díj
Határidő: 2008.10.30. Szakirodalmi
díj
Határidő: 2008.10.30. 2008
év legjobb építészeti, építési, közlekedésépítési szakkönyve díj
Az Informatika Mindenkié Alapítvány
Határidő: 2010.05.26. Pályázat
informatikai eszközök vásárlására és informatikai fejlesztésekre
Ágens Kft.
Határidő: 2010.11.30. 5.
Ágens Nemzetközi Fotópályázat
Határidő: 2010.02.20. III.
Ágens Online Fotóárverés
Határidő: 2009.11.30. 4.
Ágens Nemzetközi fotópályázat
Állami Foglalkoztatási Szolgálat
2007.10.08. Keress,
hogy segíthessünk! - Új Szolgáltatási Modell (Sajtóközlemény)
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
Határidő: 2009.12.07. Környezet
és a Gyermekek Egészsége pályázati felhívás - Jó gyakorlat díj
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.
Határidő: 2007.08.15. Országos
Húsipari Kutatóintézet Kht. üzletrész értékesítés
Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa
Határidő: 2008.10.15. Pályázat
amatőr fotósoknak
Általános Iskola Enese
Határidő: 2010.02.28. Logópályázat
Babilon Nyelvstúdió
Határidő: 2007.11.07. Nyílt
napok a Babilon Nyelvstúdióban
Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület (BITE)
Határidő: 2009.06.15. Alkotópályázat
felsőtagozatos és középiskolás diákoknak
Baja Marketing Kft.
Határidő: 2009.01.30. Pályázat
a Bácskai Napló tartalmi és formai elemeire
Baja Város Önkormányzata
Határidő: 2010.08.24. Pályázat
a bajai ,,Kórházi üdülő'' épületének bérlésére
Határidő: 2008.09.19. Bajai
pályázat diáksportkörök, diáksport egyesületek támogatása céljából
Határidő: 2008.07.07. I.
Bajai Karikatúrapályázat
Határidő: 2008.06.30. Pályázat
sportrendezvények szervezésének, ill. bajai sportolók országos és nemzetközi
versenyeken való részvételének támogatása céljából
Bajor Ágost Művelődési Ház
Határidő: 2008.01.14. XVI.
Esztergomi Fotográfiai Biennálé 2008 (pályázat)
Baka István Alapítvány
Határidő: 2009.06.10. Baka
István Esszépályázat
Bakelit Multi Art Center
Határidő: 2009.11.09. Pályázat
a IX. és a XX. kerületben, valamint azok környékén élő vagy alkotó autodidakta
művészek számára
Határidő: 2009.09.20. Diploma
Nélkül II. - Felhívás a művészeknek!
Határidő: 2009.08.29. Színházi
befogadó pályázat a Bakelitben
Bakony-Balaton Horgász Szövetség
Határidő: 2010.10.16. ,,Horgásztam
a Balatonon 2010'' gyermekrajzpályázat
Határidő: 2009.09.25. ,,Horgásztam
a Balatonon 2009'' gyermek/ifjúsági rajz pályázat
Határidő: 2009.04.17. Pályázat
gyermek- és ifjúsági horgászfoglalkozások támogatására
Bakony Fotóklub
Határidő: 2009.07.10. III.
Királyi Régió fotópályázat
Balassagyarmat Város Önkormányzata
Határidő: 2010.09.02. Pályázat
a Balassagyarmat, Rákóczi u. 33. alatti ingatlan bérbeadására
Határidő: 2010.09.02. Pályázat
a Balassagyarmat, Rákóczi u. 27. alatti ingatlan bérbeadására
Balassi.eu
Határidő: 2010.12.15. Balassi
és a váras városok pályázat
Határidő: 2009.11.15. Balassi,
a lovasok kapitánya - gyermekrajzpályázat
Balassi Intézet
Határidő: 2010.11.15. DAAD
ösztöndíjai
Határidő: 2010.06.10. V.
Kárpát-medencei amatőr versíró pályázat
Határidő: 2009.09.30. ,,Hadarva
írok'' - Sms történetek
Határidő: 2009.06.17. Meghívásos
pályázat a Magyar Nyelv Éve, 2009 alkalmából
Határidő: 2009.05.25. Pályázati
felhívás - Magyar Nyelv Éve, 2009
Határidő: 2008.03.30. Műfordítói
képzés
Határidő: 2008.03.01. Oroszországi
magisztratura (mester) képzés
Határidő: 2007.11.30. DAAD
- Mummert alapítványi ösztöndíj
Balassi-kard Kuratórium
Határidő: 2009.02.28. Az
első Balassi-rajzverseny eredménye (dátum nélkül)
Balatonalmádi Város Önkormányzata
Határidő: 2009.09.30. ,,Almádi
évszakok'' fotópályázat
Határidő: 2007.10.10. Pályázat
kiírása Balatonalmádi, Rákóczi u. 43. sz. alatti raktárépületre
Balatone Fesztivál
Határidő: 2008.07.18. YouTone
reklámverseny
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Határidő: 2010.08.23. Fotópályázat
- Ember a természetben
Balatonfüred Város Önkormányzata
Határidő: 2010.07.31. Kattints
Balatonfüredre!
Határidő: 2010.05.31. Füred
Párizsban
Balatonfűzfő Város Önkormányzata
Határidő: 2008.08.05. Pályázat
a Balatonfűzfő, Jókai u. 19-21. szám alatti ingatlan értékesítése vagy
hosszú távú bérbeadása tárgyában
Balatonkeresztúr Község Önkormányzata
Határidő: 2010.01.29. Pályázat
balatonkeresztúri ingatlanok együttes értékesítésére
Balatonszárszó Önkormányzata
2008.09.23. Balatonszárszón
is védőoltással a méhnyakrák ellen (Sajtóközlemény)
Balatontipp.hu
Határidő: 2010.02.15. Balatoni
pillanatok - fotópályázat a magyar tenger szerelmeseinek
Balatonvilágos Község Önkormányzata
Határidő: 2008.02.28. Ingatlanhasznosítás
Balatonvilágoson
Balkán Hangja Kulturális Egyesület
Határidő: 2010.08.15. ,,Balkáni
kultúra'' fotópályázat
Határidő: 2009.09.10. ,,Bulgária
csodái'' - fotópályázat
Határidő: 2008.10.20. Balkán
hangja fotópályázat 2008
Banktrade Fejlesztési Kft.
Határidő: 2009.02.24. ,,Energiaválság
vagy energiagazdagság?'' Konferencia
Határidő: 2009.01.15. ,,2009.
évi adó-és járuléktörvények'' Konferencia
Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.
Határidő: 2010.03.19. Kötődés
rajzpályázat
Baranya Megyei Horvát Önkormányzat
Határidő: 2008.09.15. Baranyai
pályázat a horvát nyelv, a helyi horvát hagyományok és kultúra, valamint
a hitélet ápolására
Baranya Megyei Önkormányzat
Határidő: 2010.09.01. Baranya
megyei ,,Kulturált települési környezetért'' nívódíj pályázat
Határidő: 2010.09.01. Baranya
megyei ,,Év lakóháza'' nívódíj pályázat
Határidő: 2009.09.08. Pályázat
az ,,Építészeti kultúráért'' díj elnyerésére Baranya megyében
Határidő: 2009.09.08. Az
év lakóháza Baranya megyében
Határidő: 2009.09.08. Baranya
megyei pályázat ,,Kulturált települési környezetért'' címmel
Határidő: 2008.09.01. Az
év lakóháza Baranya megyében
Határidő: 2008.09.01. Baranyai
,,Kulturált települési környezetért'' pályázat
Határidő: 2008.08.20. A
Gazdasági Igazgatóság pályázata Igazgatási és Jogi ügyintéző álláshely
betöltésére
Határidő: 2008.08.15. Baranya
megyei pályázat egyetemi kollégiumi férőhelyekre
Határidő: 2008.08.01. Baranya
megyei pályázat védelem alatt álló épületek, építmények hagyományőrző felújításának
támogatására
Határidő: 2008.01.31. A
Baranya Megyei Önkormányzat bérbe adandó ingatlanjai
Határidő: 2008.01.31. A
Baranya Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő értékesítésre kijelölt ingatlanok
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
Határidő: 2010.03.16. Villants!
Fotópályázat középiskolásoknak a nemzetközi fejlesztés és segélyezés témakörében
Barátok Verslista
Határidő: 2009.04.22. ,,Vadon
élő állatok - Versek vadon élő állatokról'' - Irodalmi pályázat
Bariczki Erika
2010.05.17. A migrén
az agy szoftverhibája (Sajtóközlemény)
2010.03.24. Kedvezményes
méhnyakrák elleni védőoltás a középiskolákban (Sajtóközlemény)
2009.05.11. Ismeretterjesztő
előadások a 125 éves Nyírő Gyula Kórházban (Sajtóközlemény)
2008.06.18. Új inzulinadagoló
cukorbetegeknek (Sajtóközlemény)
BaseballShop.hu
Határidő: 2009.11.30. Fotópályázat
magyar baseballsport fotókkal
BAT Hungary
2007.11.07. Új HR
vezetőt nevezett ki a BAT Hungary (Sajtóközlemény)
2007.09.12. Bas
Tonnaer a BAT Hungary szabályozási ügyekért felelős új igazgatója (Sajtóközlemény)
Baumit Kft.
Határidő: 2010.01.15. Év
Homlokzata 2009
Bayer Hungária Kft.
Határidő: 2010.05.31. Idén
is Bayer Fotópályázat!
Határidő: 2010.04.15. Bayer
- UNEP Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermek Rajzpályázat
Határidő: 2008.09.05. ,,Fókuszban
a környezetvédelem'' Természetvédelmi Fotópályázat
Határidő: 2009.05.15. ,,Nézz
szembe a tényekkel!'' fotópályázat
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Határidő: 2010.09.30. 2010.
évi dél-alföldi Innovációs Díj
Határidő: 2010.05.20. ,,Értéket
teremtek - Vállalkozom'' - fotópályázat
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Határidő: 2009.05.25. Bács-Kiskun
megyei fotópályázat
Bálint Ágnes Műhely
Határidő: 2010.09.27. Filmnovella
pályázat
Bálint Sándor Művelődési Ház, Szeged
Határidő: 2009.10.30. ,,Mikor
a víz nem épít...'' Szegedi árvízi fotók pályázata
Bánk Község Önkormányzata
Határidő: 2010.08.28. Amatőr
Kamaraegyüttesek I. Bánki találkozója
Báthory István Általános Iskola
Határidő: 2009.03.27. 2009
sikeres diákszerzője pályázat
Határidő: 2009.03.12. Ex
Libris pályázat
BBEC Alapítvány
Határidő: 2008.02.14. XII.
Epilepszia Nap
B. Braun
Határidő: 2007.02.29. 100
éves a varrófonal - pályázat
BCE Vásárszervezési Iroda
Határidő: 2007.08.21. Nemzetközi
Cipőbörze Szakkiállítás
BD-Expo Kft.
2010.09.01. EuroShop
- kereskedelmi beruházások vezető szakvására Düsseldorfban (Sajtóközlemény)
2009.04.08. Élénk
piacot tükrözött a ProWein (Sajtóközlemény)
Behind fairytales portál
Határidő: 2009.01.01. Novellaírói
pályázat
Belügyminisztérium
Határidő: 2010.10.22. Javaslattételi
lehetőség a 2010. évi Kós Károly-díjakra
Benedek Elek Általános Iskola, Debrecen
Határidő: 2010.04.30. Országos
rajzpályázat
Berettyó-Körös Többcélú Társulás
Határidő: 2009.11.30. A
Mezőtúri kistérség értékei fotópályázat
Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely
Határidő: 2010.04.15. A
Vers Világa - pályázat középiskolásoknak
Beszédírók
2009.02.26. Eclipse-Print
Kft.: a környezetbarát és biztos munkahely (Sajtóközlemény)
2009.01.29. A válság
ellenére fejleszt az Eclipse-Print nyomda (Sajtóközlemény)
Betsson
Határidő: 2009.01.15. Nyerj
belépőjegyeket az Inter-Milan meccsre!
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
Határidő: 2009.07.15. Szívaku
fotópályázat
Bevetetlenagyak.freeblog.hu
Határidő: 2010.04.25. Bevetetlen
ágyak - fotóverseny
Bezedek Község Önkormányzata
Határidő: 2008.03.30. A
Napkollektor Építő Tábor Nyílt Napja
Bécs-Pozsony-Budapest Supermarathon
Határidő: 2007.09.01. Bécs-Pozsony-Budapest
Supermarathon logótervező verseny
Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft.
Határidő: 2010.04.30. ,,Élő
hagyományok a Dél-alföldön'' - fotópályázat
Békés Megyei Pánczél Imre Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani
Intézmény
Határidő: 2008.03.01. XXIV.
Koncz Dezső országos tanulmányi verseny az értelmileg akadályozott tanulók
nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjai számára
Békés Város Piacfelügyelete
Határidő: 2010.03.24. Pályázat
húsvéthoz kötődő meseillusztráció témakörben
Békés Város Önkormányzata
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
a békési Vállalkozói Centrumban található egyes ingatlanok bérlet útján
történő hasznosításra (dátum nélkül)
Határidő: 2010.02.10. Pályázat
tarhosi ingatlanok bérbeadására
Határidő: 2010.02.10. Pályázat
békési ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2009.04.15. Pályázat
békési ingatlanok értékesítésére és bérlésére
Határidő: 2008.12.01. Pályázat
békési ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2008.01.31. Ismét
támogatást kérhetnek a civilek!
Békés Városi Kulturális Központ
Határidő: 2009.10.02. Helyi
érték pályázat a digitális kultúra kedvelőinek
Határidő: 2009.08.15. ,,Kultúrházak
a XXI. században'' fotópályázat
Békéscsaba MJV Önkormányzata
Határidő: 2010.02.11. Pályázat
a ,,Felkelő Nap Háza'' Ifjúsági Garzonház lakásaira
Határidő: 2008.09.05. Békéscsabai
pályázat a szilárd kommunális hulladék elhelyezésére
Határidő: 2008.06.30. ,,Virágos
Békéscsabáért'' virágosítási, parkosítási és környezetszépítő verseny
Határidő: 2008.05.26. Pályázat
karácsonyi vásár megrendezésére Békéscsabán
Határidő: 2008.04.30. Pályázati
felhívás a ,,Békéscsabai tehetségekért'' c. önkormányzati támogatásra
Határidő: 2008.04.28. Pályázat
vissza nem térítendő támogatásra a békéscsabai építészeti értékek helyi
védelméhez
Békési Úti Közösségi Házak
Határidő: 2008.04.30. Mátyás
király vendége voltam - alkotói pályázat
Bélapátfalva Idegenforgalmáért Közhasznú Egyesület
Határidő: 2008.12.15. ,,Vendégeink
szemével'' 2008 Fotópályázat
Béres Egészség Hungarikum Alapítvány
Határidő: 2010.04.30. Pályázat
a jövő egészségőreinek
Határidő: 2009.11.17. Pályázat
közösségi egészségterv készítésére
B&D ComMedia Kommunikációs Iroda
2008.02.12. Belebetegszik
a több-pénztáras rendszer az informatikai kihívásokba? (Sajtóközlemény)
Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola és Alapítvány
Határidő: 2008.11.20. IV.
Létkérdés Konferencia
BHIM RAO Egyesület
Határidő: 2010.09.10. Roma
Mentor Projekt
BI Consulting Kft.
Határidő: 2009.05.05. Adattárház
Fórum
Biatorbágy Város Önkormányzata
Határidő: 2010.03.16. Pályázati
kiírás a biatorbágyi Szily-kastély hasznosítására
Határidő: 2008.09.19. Pályázat
Biatorbágy Város Önkormányzati Portáljának és hosszú távú informatikai-elektronikus
ügyintézési koncepciójának elkészítésére
Határidő: 2008.08.01. Pályázat
a Biatorbágyon hagyományosan karitatív tevékenységet végző egyházközségek
részére egyházközségi ápoló foglalkoztatására
Határidő: 2008.08.01. Pályázat
a Biatorbágyon működő civil szervzetek, egyesületek részére
Bibó István Gimnázium
Határidő: 2010.01.11. Országra
szóló szövegértési verseny
Határidő: 2008.03.11. Pályázat
GLOBE országos program koordinátor tisztség betöltésére
Biodent.hu
Határidő: 2007.11.03. Komplementer
- Biológiai Fogorvoslás Tanfolyamok
Biogreen Alapítvány
Határidő: 2008.05.20. A
Biogreen Alapítvány pályázatai
Biokultúra Közép-Magyarországi Egyesület
Határidő: 2007.12.01. ,,A
vetőmag termesztése, múltja és jövője'' tanfolyam
BIProjekt.hu
Határidő: 2010.01.20. II.
Adattárház projektvezető képzés
Bizalom Csoport
Határidő: 2010.07.01. Bizalom
Csoport - Hivatalos Logó Pályázat
Biztonságos óvoda
Határidő: 2010.10.24. ,,Biztonságosan
az utakon'' Képzőművészeti verseny
Határidő: 2010.10.06. ,,Biztonságos
ének'' - Zenei verseny
BKV Zrt.
2010.09.01. Dallamos
villamos (Sajtóközlemény)
2010.08.31. Budapesten
a KRAVTEX midibusza (Sajtóközlemény)
2010.08.24. Újabb
utasbarát lépések a BKV-tól a 197-es autóbusz beindítása és a 276E buszjárat
csuklósítása (Sajtóközlemény)
2010.08.18. Együtt
100 évesek vagyunk (Sajtóközlemény)
2010.07.28. Olcsón
és gyorsan: BKV-val a Forma 1-re (Sajtóközlemény)
2010.07.22. Ismét buszteszt
a fővárosban: górcső alatt a Scania OmniCity (Sajtóközlemény)
2010.07.21. Villamospálya-felújítás
a Nagykörúton (Sajtóközlemény)
2010.06.24. Ismeretlen
tettes ellen tett feljelentést a BKV (Sajtóközlemény)
2010.06.07. Újabb tesztbusz
a fővárosban (Sajtóközlemény)
2010.05.25. Gyerekeké
a terep a Kelenföldi villamos kocsiszínben (Sajtóközlemény)
Határidő: 2009.02.20. Szlogen
Pályázat
Határidő: 2008.04.30. Autóbuszok
és trolibuszok értékesítése
Bliss Alapítvány
Határidő: 2007.08.15. A
Bliss Alapítvány felhívása
Blogter.hu
Határidő: 2009.10.04. Blogter-MÍA
blog-verseny: BlogAkadémia!
BMW Magyarország
2009.04.29. Magyar
csapat indul a nürburgringi 24 órás versenyen (Sajtóközlemény)
2009.03.18. HD-minőségben
készült az új 3-as BMW reklámfilmje (Sajtóközlemény)
2008.12.02. Vezetéstechnikai
sorozat indult az RTL Klub-on (Sajtóközlemény)
2008.02.08. A BMW projektje
nyerte a Nemzetközi Szponzorációs Díjat a Kultúra kategóriában (Sajtóközlemény)
2008.01.11. Együttműködik
a BMW Sauber F1 Team és a T-Systems (Sajtóközlemény)
BOCS Alapítvány
Határidő: 2010.04.30. ,,Készítsd
el saját tudatosságnövelő kampányodat!'' pályázat
Bodzavár Oktatási Nevelési Alapítvány
Határidő: 2010.02.19. ,,Füvek
népe'' diákfotó - rajz - videó pályázat
Boehringer Ingelheim Pharma
Határidő: 2007.09.20. ,,Mirapexinnel
szerzett tapasztalataim előrehaladott Parkinson-kór kezelésében'' pályázat
Boiron Hungária Kft.
Határidő: 2008.11.21. II.
Magyar Homeopátia Konferencia
Boldog Jövőnkért Alapítvány
Határidő: 2008.08.31. Nyári
irodalmi pályázat 2008
Boldog Terézia Szakkollégium
Határidő: 2009.10.15. ,,Természet
és Nő - a természet női arca'' fotópályázat
Határidő: 2008.04.28. Fanni
hagyományai - a női örökség átadása (fotópályázat)
Bookmania.eu
Határidő: 2008.12.20. Bookmania
Pályázat
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
2009.08.27. A
szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház járóbeteg szolgáltatásainak fejlesztése
(Sajtóközlemény)
Bosch Rexroth
Határidő: 2010.05.10. Pneumobil
képekben
Boulevard&Brezsnyev Alapítvány
Határidő: 2010.09.06. Pályázat
a No puszta, no goulasch... művészeti projektben való részvételre
Határidő: 2009.09.15. ,,No
puszta, no goulasch'' pályázat
Bóly Zrt.
Határidő: 2008.05.31. A
Bóly Zrt. eladó ingatlanjai (folyamatos)
BPIX Digitális AlkotóCentrum
Határidő: 2010.09.30. BPIX
2010 - Digitális Képalkotási Verseny
Határidő: 2010.04.23. BPIX
IFI - 2010 Digitális Festészeti Verseny
Határidő: 2009.12.31. 3D
Fantáziaterek 2009 - Matte Painting verseny
Bramac Kft.
Határidő: 2007.09.10. ,,Év
Bramac Tetője'' pályázat 2007.
Brassai Társaság
Határidő: 2009.06.30. Fotópályázat
Brassai emlékére
British Council Magyarország
Határidő: 2010.02.28. Újabb
esély egy londoni utazásra
B&P Braun & Partners Magyarország
2010.08.10. Túl későn
kezdünk el foglalkozni az egészségünkkel (Sajtóközlemény)
2010.05.18. A lakosság
harmada szenved valamilyen allergiában (Sajtóközlemény)
2010.04.15. Egyre többször
használjuk az internetet az egészséggel kapcsolatos tájékozódás során
(Sajtóközlemény)
2010.02.16. Egészségügy:
már drogériákban is előszeretettel vásárolunk vitamint (Sajtóközlemény)
2009.11.17. A lakosság
nagyobb része nem adatja be a H1N1 elleni védőoltást (Sajtóközlemény)
2009.10.21. A betegek
csak szemezgetnek az egészséggel kapcsolatos információk közül (Sajtóközlemény)
2009.08.26. Stratégiai
együttműködés a Tesco és a Magyar Vöröskereszt között (Sajtóközlemény)
2009.08.18. A betegek
szerint a stressz és a dohányzás a legártalmasabb az egészségre (Sajtóközlemény)
Határidő: 2007.11.22. CSR
Menedzsment 2007: Dialógus, Piactér, Konferencia
Bristol-Myers Squibb Foundation
Határidő: 2009.06.15. ,,A
rosszindulatú daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos egyenlőtlenségek
csökkentése Közép- és Kelet-Európában'' pályázat
Brit Nagykövetség
Határidő: 2008.11.19. Klímabarát
települések 2. Konferenciája
Brüsszeli Magyar Rendezvények
Határidő: 2010.09.10. Picteures
fotópályázat
Határidő: 2010.09.10. Számítógépes
kreativitási pályázat
BSI
Határidő: 2010.09.13. Fotópályázat
a 25. NIKE Budapest Nemzetközi Félmaraton kapcsán
BTM Aquincumi Múzeum
Határidő: 2008.11.15. Mit
láthatott Mátyás király Aquincum emlékeiből?
Budai Kertcentrum
Határidő: 2009.10.31. Az
ősz színei a kertemben fotópályázat
Budakalász Város Önkormányzata
Határidő: 2009.09.11. Pályázat
Budakalászon, a Kápolna utcában található ingatlan értékesítésére
Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.
Határidő: 2010.05.01. ,,Erdei
társaso-zoó'' pályázat
Budaörs Város Önkormányzata
Határidő: 2010.08.31. Pályázat
általános iskola belső terében elhelyezendő művészeti alkotás megtervezésére
és elkészítésére
Határidő: 2010.08.23. Pályázat
Budaörs, Galagonya utcai zártkerti ingatlan hasznosítására
Határidő: 2010.08.23. Pályázat
a Budaörs, Máriavölgy utcai ingatlan hasznosítására
Határidő: 2009.09.30. Nyílt
pályázat Budaörs, Sirály utcai ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2009.06.29. Pályázat
Budaörs, Galagonya utcában lévő ingatlan bérbeadására
Határidő: 2009.06.29. Pályázat
Budaörs, Tárogató utcában lévő ingatlan bérbeadására
Határidő: 2009.05.15. Pályázat
budaörsi ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2008.11.28. Pályázat
Budaörs, Sirály utcai ingatlan bérbeadására
Határidő: 2008.04.15. Budaörsi
pályázat erdei iskolai környezetvédelmi táborok támogatása
Határidő: 2008.03.31. Pályázat
önkormányzati ingatlan bérbeadására Budaörsön
Határidő: 2008.03.31. Pályázat
a Budaörs 4099/5 helyrajzi számú ingatlanon létesülő Városi Uszoda és Sportcsarnok
hasznosítására
Határidő: 2007.11.30. Pályázat
Budaörs, Sirály utcai ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2007.11.30. Pályázat
budaörsi ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2007.11.30. Pályázat
Budaörs, Puttony utcában lévő ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2007.11.30. Pályázat
Budaörs, Hegyalja utcai ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2007.11.30. Pályázat
egy Budaörs, Galagonya utcai ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására
Határidő: 2007.11.30. Két
gyümölcsös bérbeadása Budaörsön, a Galagonya utcában
Budapest Airport Zrt.
Határidő: 2010.06.07. Küld
be kedvenc repülős fotód!
Budapest Bank Budapestért Alapítvány
Határidő: 2010.04.24. A
Budapest Bank pályázata
Határidő: 2009.02.25. A
Budapest Bank Budapestért Alapítvány pályázata
Határidő: 2007.08.25. ,,Budapest
Bank Budapestért'' Alapítvány pályázati felhívása - 2007. II. félév
Budapest Biciklis Fesztivál
Határidő: 2010.08.10. Vázminta
pályázat
Határidő: 2010.08.09. BuBi
filmpályázat
Budapest Esély Nonprofit Kft.
Határidő: 2010.06.15. Egymásra
lépni tilos - pályázatok az esélyegyenlőség jegyében
Határidő: 2010.06.11. ,,Család
velem, karrier előttem'' projekt
Budapest Film Zrt.
Határidő: 2007.08.15. A
Budapest Film Zrt. pályázata az Átrium Mozi értékesítésére
Budapest Főváros Önkormányzata
Határidő: 2010.09.24. Pályázat
költségalapú lakbérrel bérbe adandó 11 db fővárosi lakás bérleti jogának
elnyerésére
Határidő: 2010.07.02. Pályázat
a fővárosi drogfogyasztás visszaszorítására
Határidő: 2010.06.30. Fővárosi
pályázati felhívás Települési Értékvédelmi Támogatásra
Határidő: 2010.06.14. Fővárosi
pályázat önkormányzati biztosi névjegyzékbe történő felvételre
Határidő: 2010.05.15. Műemléki
Alap 2010
Határidő: 2010.04.30. ,,Élen
a tanulásban, élen a sportban'' fővárosi kitüntető cím
Határidő: 2010.03.31. Budapest
Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala ösztöndíjas foglalkoztatásra
keres pályakezdő fiatalokat (folyamatos)
Határidő: 2010.02.15. ,,Te
jössz!'' - pályázat fiatalokkal foglalkozó szervezetek számára
Határidő: 2010.01.25. Pályázat
budapesti országos jelentőségű ünnepi programok marketingjének és megrendezésének
támogatására
Határidő: 2010.02.15. ,,Jogom
van, kötelességem van...'' - pályázat diákönkormányzatok, valamint kerületi
gyermek-és ifjúsági önkormányzatok számára
Határidő: 2009.11.17. A
fővárosi drogfogyasztás visszaszorítására irányuló pályázat
Határidő: 2009.11.16. Pályázat
külföldi művészeti alkotói ösztöndíjakra
Határidő: 2009.10.21. Pályázati
felhívás budapesti diáksport szervezetek támogatására
Határidő: 2009.09.30. Települési
Értékvédelmi Támogatás 2009
Határidő: 2009.09.23. Pályázati
felhívás a 2009. évi egészségügyi és szociális célú bizottsági keretre
Határidő: 2009.09.18. ,,9214
Kulturális Esélyegyenlőségi célú bizottsági keret céltartalék'' pályázat
Határidő: 2009.08.31. Pályázat
a főváros építészeti értékeinek rekonstrukciójának, felújításának támogatására
Határidő: 2009.08.19. Pályázat
a fővárosi Színházi célú bizottsági keret céltartalékra
Határidő: 2009.08.17. A
Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának 2009. évi pályázati kiírása
Határidő: 2009.06.30. Fővárosi
Diákösztöndíj a 2009/2010. tanévre
Határidő: 2009.06.22. Felhívás
az ,,,Élen a tanulásban, élen a sportban 2009'' fővárosi kitüntető cím
elnyeréséről
Határidő: 2009.06.12. Pályázati
felhívás a Fővárosi Önkormányzat ,,esélyegyenlőségi célú'' bizottsági keretére
Határidő: 2009.02.28. Budapest
Ösztöndíj Program
Határidő: 2009.02.27. Pályázat
a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatói állásának betöltésére
Határidő: 2008.12.19. Budapesti
pályázat a szobabérlők házában lévő üres lakrészekre
Határidő: 2009.02.27. Pályázat
a Katinyi mártírok emlékművének tervezésére
Határidő: 2008.10.30. Pályázat
budapesti civil szervezetek - (magán)alapítványok és egyesületek
- számára
Határidő: 2008.07.23. Pályázati
felhívás a 2008 évi fővárosi egészségügyi és szociális célú bizottsági
keretre
Határidő: 2008.06.30. Pályázati
felhívás a fővárosi drogfogyasztás visszaszorítására
Határidő: 2008.06.30. Pályázat
a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatói munkakörének betöltésére
Határidő: 2008.06.30. Fővárosi
diákösztöndíj a 2008/2009. tanévre
Határidő: 2008.06.30. Települési
Értékvédelmi Támogatás 2008.
Határidő: 2008.05.30. Műemléki
Alap 2008
Határidő: 2008.04.25. Pályázati
felhívás a Fővárosi Önkormányzat 2008. évi ,,esélyengyenlőségi célú'' bizottsági
keretére
Határidő: 2008.02.15. Fővárosi
turisztikai rendezvények - 2008. (pályázat)
Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ
Zrt.
(csak az aktuális pályázatok)
Határidő: 2010.10.18. Pályázat
Budapest XXIII. kerületi, kivett művelési ágú, építési terület megnevezésű
ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2010.10.11. 4
önkormányzati tulajdonú ingatlan árverése a fővárosban
Határidő: 2010.10.11. Pályázat
4 fővárosi ingatlan nyilvános árverésen történő értékesítésére
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
a FŐKERT tulajdonában lévő ingatlanok bérbeadására (dátum nélkül)
Határidő: 2010.09.24. Pályázat
gyomaendrődi ingatlanok értékesítésére
Budapest Főváros I. Kerület Budavár Önkormányzata
Határidő: 2010.01.21. Cseh
Tamás és Bereményi Géza hajdani lakóhelyén elhelyezendő műalkotás
Budapest Főváros II. Kerület Önkormányzata
Határidő: 2010.10.31. Második
kerületi pályázat lakásépítéshez, -vásárláshoz, -felújításhoz és fiatal
házaspároknak
Határidő: 2008.10.31. Támogatás
lakásvásárláshoz és -felújításhoz Budapest II. kerületében
Határidő: 2008.08.10. Pályázat
Budapest II. kerületi egészségügyi vezetői posztra
Határidő: 2008.03.19. II.
kerületi telekpályázat
Határidő: 2007.08.10. Pályázat
szociális bérlakásra
Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
Határidő: 2010.09.13. Pályázat
óbudai, önkormányzati üres lakások értékesítésére
Határidő: 2010.03.19. Fogadj
örökbe egy zöldterületet!
Határidő: 2010.02.28. ,,Az
én Óbudám'' - fotópályázat
Határidő: 2010.01.22. Érik
az EPER januárban!
Határidő: 2009.04.30. Civil
működési pályázat Óbuda-Békásmegyeren
Határidő: 2008.12.03. Pályázat
óbudai ingatalanok értékesítésére
Határidő: 2008.11.25. Ötletpályázat
az óbudai Fő tér és környezete városépítészeti és környezetalakítási tervezésére
Határidő: 2008.10.21. 2008.
évi karácsonyi pályázat civil és egyházi intézmények számára Óbudán
Határidő: 2008.10.20. Pályázat
óbudai nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonjogának értékesítése
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Határidő: 2010.08.31. Újpesti
pályázat újpesti társasházak eszközbeszerzésének támogatására
Határidő: 2010.08.18. Pállya
Celesztin Képzőművészeti Pályázat
Határidő: 2010.01.15. Újpesti
támogatás a súlyosan fogyatékos személyek adósságterheinek enyhítésére
és életfeltételeinek javítása céljából
Határidő: 2009.08.15. Újpest
Diákösztöndíj pályázati felhívás
Határidő: 2009.07.20. Felhívás
az ,,Újpest Díszpolgára'' és az ,,Újpestért'' díj adományozására
Határidő: 2009.05.15. Pályázat
újpesti sportszervezetek tevékenységének támogatására
Határidő: 2009.04.20. Pályázat
újpesti ingatlanok (ingatlanegyüttes) tulajdonjogának együttes értékesítésére
Határidő: 2009.04.10. Nyílt
pályázat a Budapest Vécsey u. 120. szám alatti műemlékileg védett ingatlan
bérbeadására
Határidő: 2009.01.13. Pályázat
újpesti ingatlan értékesítésére
Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros
Határidő: 2010.10.11. ,,Dunánál
2010'' amatőr verspályázat
Határidő: 2009.10.16. ,,Dunánál
2009'' Amatőr vers- és novellapályázat
Határidő: 2008.03.07. Pályázat
belváros-lipótvárosi ingatlan tulajdonjogának értékesítésére
Határidő: 2007.10.15. Amatőr
vers és novella pályázat Dunánál 2007 címmel
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata
Határidő: 2010.11.19. Terézvárosi
társasházi zöldfelület fejlesztési pályázat
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
terézvárosi civil szervezetek részére
Határidő: 2010.08.31. Terézváros
legszebb udvara
Határidő: 2008.10.22. Pályázat
Budapest, Lovag utcai ingatlan értékesítésére
Határidő: 2007.08.16. Pályázat
Budapest Terézvárosi Vendéglátó-ipari egység befejező szakipari munkáira
majd vállalkozói üzemeltetésére
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzata
Határidő: 2010.09.17. Pályázat
józsefvárosi sportolók támogatására
Határidő: 2010.02.10. Pályázat
józsefvárosi szabadidős programok szervezésére
Határidő: 2009.09.25. Pályázat
a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat lejárt, nem lakáscélú helyiségek díjköveteléseinek
értékesítésére
Határidő: 2009.09.02. Pályázat
Budapest VIII. kerületi iskolaingatlan(ok) értékesítésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
Határidő: 2010.09.30. Intézményi
Zöldprogram Ferencvárosban
Határidő: 2010.09.30. ,,Zöld
udvar 2010'' - pályázat Ferencváros területén lévő társasházak részére
Határidő: 2010.09.20. Pályázat
Budapest IX., Mester u. 43., 37836 helyrajzi számú ingatlan tulajdonrészének
értékesítésére
Határidő: 2010.08.31. ,,Házankénti
szelektív hulladékgyűjtés 2010'' - ferencvárosi pályázat
Határidő: 2010.03.11. Pályázat
ferencvárosi ingatlanok együttes értékesítésére
Határidő: 2009.11.02. BPIX
2009 Digitális Festészeti Verseny
Határidő: 2009.08.31. Pályázat
budapesti illetőségű súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására
Határidő: 2009.06.10. Pályázat
Budapest IX., Ráday és Lónyay utcai ingatlanok együttes értékesítésére
Határidő: 2009.04.17. Ferencvárosi
pályázat a ,,Föld napja'' alkalmából
Határidő: 2009.03.31. ,,Legszebb
portál Ferencvárosban'' pályázat
Határidő: 2008.11.27. Pályázat
ferencvárosi lakások bérleti jogának megszerzésére
Határidő: 2008.10.13. Pályázat
zenei tanulmányok támogatására
Határidő: 2008.10.13. Pályázat
ferencvárosi 18-25 éves fiatalok részére tanulmányi ösztöndíj elnyerésére
Határidő: 2008.09.19. Pályázat
ferencvárosi nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, tulajdonjogára
Határidő: 2008.07.23. Pályázat
ferencvárosi ingatlanok együttes értékesítésére
Határidő: 2008.06.06. Pályázat
ferencvárosi ingatlanok helyiségek bérletére és tulajdonjogára
Határidő: 2008.06.02. Pályázat
ferencvárosi lakások tulajdonjogának megszerzésére
Budapest Főváros Kőbányai Önkormányzat
Határidő: 2010.09.06. Pályázati
felhívás a Budapest X., Kada u. 120-124. szám alatti műhely értékesítésére
Határidő: 2010.03.08. Pályázat
kőbányai ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2007.08.02. Lakossági
bejelentésre elvégzendő kültéri munkák - Budapest, Kőbánya
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Határidő: 2010.09.10. Újbuda
Képzőművészeti pályázata
Határidő: 2010.08.25. ,,0-3
éves korú gyermekek napközbeni ellátása'' pályázat Újbudán
2010.03.03. Több
száz leány jelentkezett a HPV vírus elleni védőoltásra Újbudán (Sajtóközlemény)
2010.01.25. Újbuda
Önkormányzata térítésmentesen biztosít HPV vírus elleni oltást minden a
kerületben lakó 13 éves lánynak (Sajtóközlemény)
2009.12.08. Sikeres
a mobil TBC szűrés Újbudán (Sajtóközlemény)
2009.08.19. Újbuda
Önkormányzata két korszerű és nagyobb teherbírású liftet adott át a Fehérvári
úti Szakrendelőben (Sajtóközlemény)
2009.06.30. XIV.
Semmelweis Nap Újbudán (Sajtóközlemény)
2009.06.15. Egészségbizonyítványt
kapnak Újbudán a bizonyítvány mellé a Bethlen Gábor Általános Iskola és
Újreál Gimnázium diákjai (Sajtóközlemény)
2009.02.06. Európai
összefogás az idősekért Újbuda támogatásával (Sajtóközlemény)
Határidő: 2009.01.19. Pályázat
újbudai ingatlan hasznosítására
Határidő: 2008.09.10. Újbuda
Önkormányzata pályázata önkormányzati tulajdonú nem lakás céljára szolgáló
helyiségek bérbeadására
2008.09.01. Új
háziorvosi praxisokat alakított ki Újbuda Önkormányzata (Sajtóközlemény)
Határidő: 2008.08.29. Pályázat
a távhővel ellátott újbudai lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának
szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására
2008.08.06. Tóparty
Újbuda Party és Családi Egészségnap (Sajtóközlemény)
2008.06.03. A ,,Kor-határtalanul''
program tisztelettel meghívja Önt klubtalálkozójára (Sajtóközlemény)
Határidő: 2008.03.12. Élelmiszerüzlet
bérbeadása Újbudán
Határidő: 2007.11.30. Újbuda
Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának jegyzője szabálysértési ügyintézőt
keres
Határidő: 2007.08.31. Újbuda
Önkormányzata Papp László Sportolói Ösztöndíja
Határidő: 2007.08.15. Pályázati
felhívás mezőgazdasági haszonbérleményre
Budapest Főváros XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzata
Határidő: 2009.08.18. Hegyvidéki
fotópályázat
Határidő: 2009.07.02. Pályázat
Budapest, XII. kerületi nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
Határidő: 2009.05.22. Társasházi
pályázatok Budapest XII. kerületében
Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
XIII. Kerületi Irodalmi Díjra
Határidő: 2008.09.30. Szavazás
az év üzletére a főváros XIII. kerületében
Budapest Főváros XIII. kerületi Közbiztonsági Közalapítvány
Határidő: 2008.07.31. Felhívás
Közbiztonsági pályázatra
Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata
Határidő: 2010.05.17. Pályázat
zuglói ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2010.01.12. Pályázat
a Budapest XIV. Erzsébet királyné útja 56/a. alatti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.01.31. Zuglói
pályázat a kábítószer-probléma terjedésének visszaszorítását célzó programok
támogatására
Határidő: 2008.12.15. 10.
,,Talpalatnyi Föld'' c. vetélkedő - filmpályázat
Határidő: 2008.10.03. Pályázati
felhívás rajz- és fotókiállításra a Reneszánsz éve alkalmából
Határidő: 2008.09.15. Papp
László-szobor ötletpályázata
Határidő: 2008.09.15. Zuglói
művészek és művészeti csoportok támogatása - pályázat
Határidő: 2008.09.15. Zuglói
pályázat irodalmi és zenei kiadványok támogatására
Határidő: 2008.08.29. Zuglói
diákösztöndíj 2008/2009
Határidő: 2008.04.04. Pályázat
zuglói idős és beteg emberek üdültetésével és társasutazásával foglalkozó
társadalmi szervezetek számára
Határidő: 2008.04.04. Pályázat
zuglói fiatalok és gyermekek üdültetésével foglalkozó társadalmi szervezetek
számára
Határidő: 2008.04.04. Pályázat
zuglói civil szervezetek számára
Határidő: 2008.04.04. Pályázat
zuglói kisebbségi önkormányzatok számára
Határidő: 2008.04.04. Pályázat
egyházi szervezetek számára
Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzata
Határidő: 2010.09.10. Pályázati
felhívás XV. kerületi tanulmányi ösztöndíj elnyerésére
Határidő: 2007.11.05. A
XV. kerületi Önkormányzat értékesíteni kívánja
Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzata
Határidő: 2009.10.19. Pályázat
Budapest XVI. kerületi irodai helyiség bérbeadására
Határidő: 2009.09.30. Pályázat
Budapest XVI., Hunyadi u. 27. B. alatti lakás értékesítésére
Határidő: 2009.05.05. Pályázat
Budapest, XVI. kerületi ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.04.20. Budapest
XVI. ker. Önkormányzata lakásokat kíván vásárolni
Határidő: 2009.03.10. Pályázat
Budapest XVI. kerület Pósa Lajos utca 13. szám alatti ingatlan
értékesítésére
Határidő: 2009.01.21. Pályázat
a Sashalmi Piac Kft. ügyvezető álláshelyének betöltésére
Határidő: 2009.01.15. Budapest
XVI. kerületi pályázat lakóépület magánerős felújításának önkormányzati
támogatásához
Határidő: 2008.08.15. Pályázat
Budapest XVI. kerületi ingatlanokra
Határidő: 2008.08.15. Pályázat
Budapest XVI. kerületi ingatlanokra II.
Határidő: 2008.08.15. Pályázat
Budapest XVI. kerületi ingatlanokra III.
Határidő: 2008.08.15. Pályázat
Budapest XVI. kerületi falfirkamentesítésre
Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzata
Határidő: 2008.09.01. Pályázati
felhívás arculattervezésre
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc -Pestszentimre Önkormányzata
Határidő: 2010.09.01. Az
Üllői út revitalizációja
Határidő: 2010.08.24. Pályázat
XVIII. kerületi ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2008.09.22. Pályázat
Pestszentlőrinc-Pestszentimre területén működő egyházak számára
Határidő: 2008.05.30. Pályázati
felhívás - Kódex készítés a reneszánsz emlékév alkalmából
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata
Határidő: 2010.09.13. Kispesti
cigány tanulók tanulmányi ösztöndíja
Határidő: 2010.05.16. Kispesti
önkormányzati ingatlanok értékesítése versenytárgyalás keretében
Határidő: 2010.02.12. Pályázat
kispesti nem lakás célú helyiségek bérbeadására
Határidő: 2010.01.25. Pályázat
kispesti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.09.23. Pályázat
Budapest XIX., Kossuth tér 23-24. alatti ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2009.03.27. Pályázat
a kispesti önkormányzat tulajdonában álló üres bérlakásokra
Határidő: 2009.05.08. Környezetvédelmi
célok megvalósítására 2009-ben - Szebb kispesti környezetünkért
Határidő: 2009.01.12. Pályázat
kispesti Üres lakások, ingatlan és nem lakás célú helyiség eladására licitálással
Határidő: 2008.10.08. Pályázat
Budapest, Tulipán u. 14., Kossuth u. 5. alatti ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2008.09.29. Szociális
tanulmányi ösztöndíj a 2008-2009. tanévre Kispesten
Határidő: 2007.08.15. Pályázat
Esztergomi Ingatlan értékesítésére
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Határidő: 2010.08.27. Pályázat
a Budapest, XX. Kossuth L. u. 32-36. sz. alatti nem lakás céljára szolgáló
helyiség, bérbeadására
Határidő: 2007.09.07. Pályázat
Budapest XX., Nagysándor J. u. 11. sz. alatti ingatlan értékesítésére
Budapest Főváros XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
Határidő: 2010.08.30. Versenytárgyalás
csepeli önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerése céljából
Határidő: 2009.05.08. Csepeli
öko- pályázat a hőfogyasztás szabályozásáért
Budapest Főváros XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata
Határidő: 2010.08.31. Pályázat
szennyvízcsatorna-rákötési támogatásra Budafok-Tétényben
Határidő: 2009.08.31. Pályázat
szennyvízcsatorna-rákötési támogatás nyújtására Budapest XXII. kerületében
Határidő: 2009.01.20. Pályázat
Budafok-Tétény jelmondatára
Határidő: 2009.01.16. Budafoki
pályázat szennyvízcsatorna-rákötési támogatásra
Határidő: 2008.11.15. Pályázat
polgármesteri kabinetvezető munkakör betöltésére
Határidő: 2008.03.10. Pályázat
pénzügyi-gazdasági ügyintéző munkakör betöltésére Budafok-Tétényben
Budapest Galéria
Határidő: 2010.02.08. Pályázat
A kitelepítettek emlékműve tervezésére
Budapesti Corvinus Egyetem
Határidő: 2010.10.30. Borászati
témájú fotópályázat
Határidő: 2010.07.31. Országos
Értékvadászat c. pályázat
Határidő: 2009.09.21. Jelentkezés
politikai tanácsadó szakirányú továbbképzésre
Határidő: 2009.07.15. Pályázat
a Budapest III. ker. Máramaros u. 32., és 16601/2 hrsz-ú ingatlan értékesítésére
Határidő: 2008.10.30. Pályázat
az Erasmus programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg
hallgatók illetve oktatók kiegészítő pénzügyi támogatására
Budapesti Építészeti Központ
Határidő: 2008.04.21. Pályázat
a Budapesti Építészeti Központ általános vizuális arculatára
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Határidő: 2008.10.16. Magyar
napok a Fővám téri Nagycsarnokban
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Határidő: 2010.05.11. Az
év kreatív ígérete - Vizuális művészeti pályázat
Határidő: 2008.09.17. Public
Relations szakspecialisták képzése
Határidő: 2008.01.31. PR
másoddiploma a szakma kiválóságaitól!
Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ
Határidő: 2010.03.16. Pályázat
a távmunka alkalmazásának támogatására
Határidő: 2008.03.26. Pályázat
távmunkások alkalmazásának támogatására
Budapesti Műszaki Főiskola
Határidő: 2009.04.30. Pályázat
Bánki Donát életének és alkotásainak bemutatására
Határidő: 2008.10.31. A
XXI. század Ford T-modellje - pályázat
Budapesti Művelődési Központ
Határidő: 2010.01.31. ,,A
legjobb gyakorlatok - Az időskori művelődés új formái, megújulási lehetőségei''
pályázat
Határidő: 2009.08.24. Pályázat
az időskori művelődés új formáinak megújítására szolgáló legjobb gyakorlatok
népszerűsítése céljából
Budapesti Sportszövetségek Szövetsége
Határidő: 2008.06.16. Pályázat
a budapesti sportegyesületek szabadidősport és sportrekreációs tevékenységének
támogatására
Határidő: 2008.06.16. Pályázat
a budapesti alap-és középfokú oktatási intézményekben működő diáksport
egyesületek, diáksportkörök sporttevékenységének támogatására
Határidő: 2008.06.16. Pályázat
a budapesti területi sportági szak- és sportszövetségek kiemelt rendezvény
feladatainak támogatására
Budapesti Temetkezési Intézet
Határidő: 2009.06.05. ,,Requiem
az életért'' grafikai pályázat
Határidő: 2008.06.11. Kőbe
vésett köszöntő - Sírverspályázat a 100 éves Nyugat szerzőinek tiszteletére
Budavári Művelődési Ház
Határidő: 2009.04.30. Dalszerzők
kerestetnek
Határidő: 2009.01.05. Pályázat
amatőr szerzőknek
BuSho Film Fesztivál
Határidő: 2010.06.10. BuSho
Vivaz Spotverseny 2010
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Határidő: 2010.09.20. 3-dimenziós
fotó- és filmfesztivál
Határidő: 2010.09.15. Fotópályázat
a Bükki Nemzeti Parkról
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány
Határidő: 2009.10.19. Szabadfogású
Számítógép Verseny
Határidő: 2008.10.13. 19.
Szabadfogású Számítógép Verseny
Café Contact Kft.
Határidő: 2008.04.07. ,,Kinder
Maxi sms-promóció'' Nyereményjáték
Café PR Kft.
2010.08.31. Koltai
Péter távozik az Origótól (Sajtóközlemény)
2010.08.18. Események
az iWiW-en (Sajtóközlemény)
2010.08.11. Még
játékosabb iWiW (Sajtóközlemény)
2010.07.20. Rekordszámú
látogatót vonzott a neten az idei Kékszalag (Sajtóközlemény)
2010.07.19. Az interneten
az [origo] nyerte a vb-t (Sajtóközlemény)
2010.07.16. Egészségügyi
tudakozót indított a LifeNetwork (Sajtóközlemény)
2010.06.30. Személyre
szabott doboznyomtatást kínál a Xerox (Sajtóközlemény)
2010.06.29. Öt innováció
a Xerox legújabb digitális nyomdagépein (Sajtóközlemény)
2010.06.28. Percenként
80 kép beolvasására is képes a Xerox új, asztali lapolvasója, a DocuMate
3640 (Sajtóközlemény)
2010.06.04. Szolgálat
a gyermekekért (Sajtóközlemény)
2010.06.01. Gyökeres
változást hoznak a piacon a Xerox új, innovatív munkafolyamat-kezelő eszközei
(Sajtóközlemény)
2010.05.26. Közel
6%-kal nőtt a Metropol olvasottsága (Sajtóközlemény)
2010.05.21. A Xerox
emeli a lécet a színes nyomdai berendezések piacán (Sajtóközlemény)
2010.05.03. Globális
videó versenyt hirdetett ki a Metro lapcsoport (Sajtóközlemény)
2010.02.25. Világhíres
festők néven újabb könyvsorozatot indít a Metropol (Sajtóközlemény)
2010.01.28. Elindult
a Metropol hirdetőknek szóló microsite-ja (Sajtóközlemény)
2010.01.04. Január
4-től megújult a Metropol (Sajtóközlemény)
2009.12.02. Egészségügyi
informatikában fejleszt a T-Systems (Sajtóközlemény)
2009.11.17. Közös
kereskedelmi együttműködésre lép a CEMP SH és a Metropol (Sajtóközlemény)
2009.11.09. A
Metropol tudósítót küld a Bamako-futamra (Sajtóközlemény)
2009.09.22. Új
nyomdában a Metropol (Sajtóközlemény)
folytatás>>
Canon Hungária Kft.
Határidő: 2009.11.30. Digitális
iroda kialakításának támogatása
Határidő: 2008.09.30. e-public
pályázat
Határidő: 2008.04.30. A
Canon amatőr fotópályázata
Carlsberg Hungary Kft.
Határidő: 2008.09.05. Tuborg
Green Fest nyereményjáték
Cartographia Kft.
Határidő: 2010.11.18. Cartographia
- fotópályázat
CEEweb a Biológiai Sokféleségért
Határidő: 2008.02.29. Az
üzleti szféra a természetvédelemben - Konferencia
Cegléd Város Önkormányzata
Határidő: 2010.08.31. Ceglédi
ösztöndíjpályázat
Határidő: 2009.03.31. Pályázat
a ceglédi Városi Strandfürdő és Városi Sportcsarnok fejlesztésére és üzemeltetésre
Celldömölk Város Önkormányzata
Határidő: 2009.04.22. Pályázat
a celldömölki Vulkán Gyógy-és Élményfürdő nyári elárusítóhelyeinek üzemeltetésére
Határidő: 2008.05.10. Zeneiskola
igazgatói pályázat Celldömölkön
Cellorado
Határidő: 2008.12.31. Nyerjen
egy iPhone 3G-t!
Celodin Kht.
Határidő: 2010.01.08. ,,Emberekről
az emberekkel'' díj
Határidő: 2007.02.29. Pályázati
felhívás az ,,Emberekről az emberekkel'' díjra
Central European Business Centre
Határidő: 2010.10.01. XX.
Vezérigazgató Találkozó
Határidő: 2009.12.01. Üzleti
Fórum
Határidő: 2009.04.03. XVII.
Vezérigazgató Találkozó
Határidő: 2009.03.26. E-Banking
Summit 2009
Cerbona Zrt.
Határidő: 2008.11.30. ,,Mutasd
meg az éjszakád!'' nyereményjáték
CEWE Fotókönyv
Határidő: 2010.07.31. ,,Europe
is beautiful'' - fotópályázat
Cédrus Művészeti Alapítvány
Határidő: 2010.11.01. Kortárs
irodalmi alkotások pályázata
Határidő: 2010.08.31. Sokunk
karácsonya ,,pályázat''
Határidő: 2009.11.01. Kortárs
irodalmi alkotások pályázata
Határidő: 2009.09.01. Újabb
szójátékgyűjtés
Cékl'art
Határidő: 2010.03.30. 2010.
Light by night
Határidő: 2010.02.19. Light
by Night - pályázat ipar- és képzőművészeknek
Chinoin Zrt.
Határidő: 2008.06.30. Sanofi-Aventis/Chinoin
Magyar Kutatási Díj
Chinook Design
Határidő: 2010.05.28. Országos
meseíró pályázat
Cifrapalota (Kecskeméti Képtár)
Határidő: 2008.08.08. IV.
Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále - Krisztus példabeszédei
Cincin.hu
Határidő: 2010.05.31. Fotópályázat
kedvenceinkről
Cinema City Arena
Határidő: 2009.01.12. Meseíró
verseny
CineReal Kft.
Határidő: 2008.05.09. Pályázat
a Szindbád és a Tabán mozik üzemeltetésére
Határidő: 2008.04.28. Pályázat
a Toldi mozi üzemeltetésére
Cisco Magyarország
2010.03.11. A Cisco
bemutatta a videotechnológián alapuló HealthPresence távgyógyászati megoldását
(Sajtóközlemény)
2008.05.22. A Mayo
Klinika, Amerika vezető egészségügyi szolgáltatója innovatív mobil megoldásokkal
emeli a betegellátás színvonalát (Sajtóközlemény)
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Határidő: 2010.09.30. Idén
nyáron újra: Mesél a Palotanegyed
Határidő: 2010.01.26. A
Palatonegyed rejtett kincsei - fotópályázat
Civillicit.hu
Határidő: 2009.11.05. Civil
Licit
Cirkusz és Utcaszínház Fesztivál
Határidő: 2010.07.10. Élőszobor
bajnokság
CNG.Kft
Határidő: 2010.08.10. Artwork
verseny
Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft.
Határidő: 2008.04.30. Legyél
te is földbirtokos a Happiness Factoryben!
Codra Kft.
Határidő: 2008.05.14. A
CorelDraw Graphics Suite X4 magyar változatának bemutatónapja
Comedy Central Magyarország Zrt.
Határidő: 2009.06.30. Nekem
8! - nyereményjáték
Határidő: 2009.03.31. Comedy
Central Cirkusz - pályázat
Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület
Határidő: 2010.04.09. Versenyfelhívás:
Legyél te is FogyaSZTÁR!
Comprad Kommunikációs Ügynökség
2007.09.24. Az MKB
Bank Zrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat együttműködése (Sajtóközlemény)
Compur Fotóklub
Határidő: 2009.11.11. Pannónia
Fotószalon 2009 fotópályázat
CONFORG Kft.
Határidő: 2009.07.01. Közbeszerzés
2009. Országos Konferencia Ajánlattevőknek és Ajánlatkérőknek
Határidő: 2008.02.07. ,,Változások
az elektronikus adóbevallásban - egyszerűsítések, módosítások'' Országos
Konferencia
Határidő: 2007.10.19. Magyar
Létesítménygazdálkodási Konferencia
ConsultArt Kft.
Határidő: 2009.12.16. Astellas
Díj - Az év orvosa pályázat
Continental Alapítvány
2010.07.28. 25
éves jubileumi Magyar Continental Singers koncert szeptember 14-én
(Sajtóközlemény)
Converse Community
Határidő: 2010.07.18. Pólótervezési
verseny
Corvin Művelődési Ház
Határidő: 2009.12.20. ,,Hagy
halljam a hangod...!'' - zenei pályázat
Corvinus Támogatásközvetítő Zrt.
Határidő: 2010.03.01. Klímaerdő
telepítése
Createam Promotion Kft.
Határidő: 2008.12.31. Senseo
promóció
Crosstalk Fesztivál
Határidő: 2010.01.26. Felhívás
a Crosstalk Video Art Fesztiválon való részvételre
CSR Hungary
Határidő: 2008.09.20. CSR
Hungary Díj 2008
CULTiRiS Kulturális Képügynökség
Határidő: 2009.05.25. CULTiRiS
Fotópályázat
Családinet.hu
Határidő: 2009.11.18. Kismama
szépségverseny
Határidő: 2008.04.01. Szavazz
és nyerj! - Tavaszi nyereményjáték
Határidő: 2007.11.30. Rendetlen
konyha - verseny
Csandi
Határidő: 2009.08.27. IV.
Gomb Oli Rajzpályázat
Határidő: 2009.07.02. I.
Gomb Oli Rajzpályázat
Csákánydoroszló Község Önkormányzata
Határidő: 2008.05.31. Eladó
önkormányzati ingatlanok Csákánydoroszlón (folyamatos)
,,Csákvár Jövőjéért'' Közalapítvány
Határidő: 2009.07.15. A
,,Csákvár Jövőjéért'' Közalapítvány pályázatai
Cserényi István
Határidő nélkül: Népi
gyógymódok
Cserhát Művész Kör
Határidő: 2008.09.30. A
Cserhát Művész Kör 2008.évi pályázati kiírásai
Csillagszálló
Határidő: 2009.11.15. Meglepetést
vár a Csillagszálló
Csizmazia Alapítvány
Határidő: 2010.03.22. Csizmazia-pályázat
Csobánka Község Önkormányzata
Határidő: 2008.06.18. Pályázat
a csobánkai 268 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlan állattartás céljára
történő bérbeadására
Csodaceruza folyóirat
Határidő: 2010.04.10. Családom
és egyéb állatfajták - pályázat családoknak
Határidő: 2010.03.20. Pályázat
illusztrátoroknak és meseíróknak
Csodacsalád Halas Kistérségi Egyesület
Határidő: 2010.08.25. Pályázat
családi napközi hálózatok kialakulásának segítésére
Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium
Határidő: 2010.02.26. Rajzpályázati
felhívás a református iskolarendszer, valamint Csurgó és környéke iskolái
számára
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Határidő: 2008.09.23. Pályázati
felhívás a CSMKIK pénzügyi alapjából gazdaság- és kereskedelemfejlesztési
témában pályázati úton elnyerhető támogatás igénylésére
Határidő: 2007.09.17. Pályázat
a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett műszaki
fejlesztési pályázatára innovációs témában pályázati úton elnyerhető támogatás
igénylésére
Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény
Határidő: 2009.05.25. ,,Csongrád
Megye Kortárs Fotóművészete 2009'' fotópályázat
Csongrád Megyei Önkormányzat
Határidő: 2009.10.01. Felhívás
a a Csongrád Megye Sportjáért Emlékéremre való javaslattételre
Határidő: 2008.11.17. Pályázat
nagymágocsi ingatlanok értékesítésére
Csongrád Város Önkormányzata
Határidő: 2010.09.30. Önkormányzati
építési telkek Csongrádon (dátum nélkül)
Határidő: 2009.08.17. Pályázat
csongrádi ingatlan hasznosítására
Határidő: 2008.11.13. Csongrád,
Justh Gyula u. 7. szám alatti ingatlan árverése
Határidő: 2008.04.15. Pályázat
média, civil- és ifjúsági referens munkakör betöltésére Csongrádon
Határidő: 2008.04.10. Pályázat
Csongrádon mezőgazdasági tevékenységet folytatók számára
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezet
Határidő: 2007.10.30. A
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása jelentkezést hirdet szociális referens
munkakör betöltésére
Dabas Város Önkormányzata
Határidő: 2010.07.15. ,,II.
Házunk-Hazánk 2010'' fotópályázat
DADS communications
2009.06.23. Bemutatkozott
a Somló Hangja Fesztivál (Sajtóközlemény)
Daganatos Gyermekekért és Családjukért Alapítvány
Határidő: 2010.06.30. ,,Pozitív
Kisugárzás'' fotópályázat
Határidő: 2010.02.10. ,,Betegségem
titkai''
Damjanich Művelődési Ház, Tápiószecső
Határidő: 2009.03.15. ,,Kapcsolatom
a szüleimmel, családommal'' vers- és prózaíró verseny
Dan Knassim Ltd.
Határidő: 2007.12.02. Innovation
in Cardiovascular Iterventions (ICI) Meeting
Danone Kft.
Határidő: 2008.10.19. Actimel
Ajánlás Program
Határidő: 2008.06.30. Danette
Ízolimpia
Darkcorners.hu
Határidő: 2007.12.31. Behunyták
a szemüket már az égiek is - novellapályázat
Darnel Oktatási Programok
Határidő: 2007.10.24. Darnel
ÉletProgram!
Dativus Translator Kft.
Határidő: 2009.02.08. Nyereményeső
Valentin-napra!
Határidő: 2008.09.15. Nyerjen
fordítószoftvert 1 jó válasszal!
Daylight Kommunikációs Intézet
2008.09.07. ,,Célkeresztben
a tüdőrák'' (Sajtóközlemény)
2008.06.02. Figyeljünk
az agydaganatban szenvedőkre! (Sajtóközlemény)
2008.05.26. Védőoltás
sportújságíróknak (Sajtóközlemény)
2008.05.26. Guinness
rekord Zánkán (Sajtóközlemény)
2008.05.19. Védőoltással
vagy nélküle? (Sajtóközlemény)
2008.04.12. Házhoz
megy a szűrőbusz (Sajtóközlemény)
2008.03.14. A HER2
Klub húsvéti találkozója (Sajtóközlemény)
2007.10.15. Összefogás
az egészségért, a mellrák ellen! (Sajtóközlemény)
2007.09.17. Célkeresztben
a tüdőrák (Sajtóközlemény)
Dán Nagykövetség
Határidő: 2007.08.15. A
Dán Nagykövetség kulturális pályázata
D.C.Lax Kommunikáció
Határidő: 2010.02.03. Nyerjen
FSP nyereménycsomagot!
Deák Dénes Alapítvány
Határidő: 2008.05.19. Pályázati
kiírás Deák Dénes Ösztöndíj elnyerésére
Deák Ferenc Könyvtár
Határidő: 2010.09.20. Berekbéli
Barangolás
Debrecen Megyei Jogú Város
Határidő: 2010.08.24. Javaslattétel
a debreceni Csokonai -, Hatvani- és Hajós Alfréd díjakra
Határidő: 2010.04.24. FreshART
2010 - művészeti pályázat
Határidő: 2009.05.15. Pályázat
a debreceni hitéleti tevékenység támogatása
Határidő: 2009.04.24. Pályázat
képző-, ipar- és fotóművészeknek
Határidő: 2009.02.10. Kölcsey
Ferenc ösztöndíj
Határidő: 2008.11.17. Pályázat
városépítési osztályvezető munkakör betöltésére Debrecenben
Határidő: 2008.02.11. Felhívás
javaslattételre
Határidő: 2008.01.31. Kölcsey
Ferenc ösztöndíj
Debreceni Egyetem
Határidő: 2009.06.25. ,,Multimédia
az oktatásban'' Konferencia
Határidő: 2009.02.05. Pályázat
szobrászati jellegű mű/kompozíció megalkotására a Debreceni Egyetem kollégiumához
kapcsolódva
Határidő: 2008.08.29. Informatika
a felsőoktatásban 2008 konferencia
Határidő: 2008.07.04. Pályázat
a A Központi Egyetemi Portál arculatának megtervezésére Debrecenben
Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
Határidő: 2010.09.10. Erkel
Ferenc Jubileumi Zeneszerzői Pályázat 2010
Debreceni Művelődési Központ
Határidő: 2008.04.26. Felhívás
fiatal képző-, ipar- és fotóművészek számára
Határidő: 2008.04.26. Fresh
Art 2008
Deloitte Magyarország
Határidő: 2010.10.04. Zöld
Béka Díj 2010 - Közép-európai Környezeti Jelentés Díj Pályázati felhívás
Határidő: 2009.12.04. ,,Deloitte
Közös Többszörös'' értékteremtő program a beteg gyermekekért
Delta Nova Kft.
Határidő: 2009.01.19. Pályázat
egy adós tulajdonát képező fóti ingatlanok értékesítésére
Demokratikus Ifjúságért Alapítvány
Határidő: 2010.05.03. Önkéntesként
Minden Kicsit Más... - Fotópályázat
Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet)
Határidő: 2009.09.01. ,,Szegénység:
esély a kilábalásra'' fotó- és videópályázat
DEMOS Magyarország Alapítvány
Határidő: 2009.04.09. ,,Münchausen
báró kerestetik'' sajtóbeszélgetés
Határidő: 2009.02.25. ,,Gázvezeték
vagy választóvonal?'' című konferencia
Határidő: 2008.10.16. Populizmus
és kormányzás Konferencia
Határidő: 2007.10.03. ,,Az
egészség befektetés'' című konferencia
Határidő: 2008.10.02. Kreatív
Magyarország: mítosz vagy valóság? Konferencia
2007.09.12. A
DEMOS Magyarország ,,Hétköznapi globalizáció'' című új tanulmánya (Sajtóközlemény)
Határidő: 2007.09.12. ,,Globalizáció
és Mobilitás'' Konferencia
Dental Number One
Határidő: 2010.08.31. Fogászati
pályázat verseny: Fogászati póló grafikai tervezése
Derecske Város Önkormányzata
Határidő: 2010.01.18. Pályázati
felhívás a Derecske, Budai N. A. u. 12/a sz. alatti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.02.24. Pályázati
felhívás a Derecske, Köztársaság út 81. A. lh. tetőtér 9. önkormányzati
bérlakás bérbeadására
Határidő: 2009.02.15. Pályázati
felhívás derecskei civil szervezetek részére
Deszki Görögkeleti Szerb Egyházközség
Határidő: 2008.01.31. Temető
megszűnése Deszken
Dél-Alföldi Média Kft.
Határidő: 2009.10.20. Pályázati
felhívás nagy mennyiségű számítógép és fénymásoló ingyenes kiosztására
Dél-Alföldi Művészeti Kör
Határidő: 2010.07.31. A
hétköznapok irodalma
Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ
Határidő: 2007.08.24. Pályázati
felhívás megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatására
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT)
Határidő: 2008.08.15. Pályázati
felhívás a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására
(LEKI)
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
Határidő: 2010.07.30. Fotópályázat
a Dél-Dunántúli Operatív Program fejlesztéseiről
Dél-Dunántúli Régió Élelmiszergazdasága Fejlesztéséért Egyesület
Határidő: 2007.09.21. ANUGA
2007 pályázati felhívás
Déri Claudia Ökológus Alapítvány
Határidő: 2008.08.23. Pályázat
biológusoknak
Diabetesonline.hu
Határidő: 2009.05.31. Derűs
Diabétesz Pályázat
Dialektus Fesztivál
Határidő: 2010.04.16. ,,myDEER''
Projektfejlesztési Workshop
Diamond Agency
2010.07.21. Életmentő
vizsgálat - Prosztata kampány 2010 (Sajtóközlemény)
2010.06.04. Riadókészültség
Debrecenben is! (Sajtóközlemény)
2010.05.17. ,,Ne ess
pánikba'' - Országos kampány az abortuszok visszaszorítása érdekében
(Sajtóközlemény)
2010.05.14. ,,Együtt
az egészséges szívekért!'' - Szívelégtelenség Nap 2010 (Sajtóközlemény)
2010.05.09. Stroke
Napja 2010 - A szűrővizsgálat életet menthet (Sajtóközlemény)
2010.05.09. ,,Vérfrissítés
a kardiológusoknál'' - Leszűrették magukat a kardiológusok (Sajtóközlemény)
2010.05.03. Országos
Melanoma Nap 2010 (Sajtóközlemény)
2010.03.29. Mérföldkőhöz
érkezett a Plazmaferezis (Sajtóközlemény)
2010.03.02. Riadó
rizikóügyben 2010 (Sajtóközlemény)
2010.02.02. Új módszerekkel
az agyi érkatasztrófák ellen (Sajtóközlemény)
2010.01.29. Azonnali
szívhalál (Sajtóközlemény)
2010.01.22. Fókuszban
a szívelégtelenség (Sajtóközlemény)
2009.11.20. ,,Ne
ess pánikba'' - Abortuszmentes Magyarországért (Sajtóközlemény)
2009.11.19. Együtt
egy dohányzásmentes világért (Sajtóközlemény)
2009.11.16. Gyermekkori
szívzűrök (Sajtóközlemény)
2009.11.06. Plazmaferezis
centrum Budapesten (Sajtóközlemény)
2009.09.30. ,,Ne
ess pánikba'' Országos kampány az abortuszok visszaszorítása érdekében
(Sajtóközlemény)
2009.09.28. Szívbemarkoló
rekord született a Szívünk Napján! (Sajtóközlemény)
2009.08.26. Őssejt
kezelés - őssejt kutatás a kardiológiában (Sajtóközlemény)
2009.08.18. Adjunk
esélyt, legyünk donorok (Sajtóközlemény)
2009.06.23. Tippek
allergiásoknak, hogy felhőtlen legyen a nyaralás (Sajtóközlemény)
2009.06.11. Stroke
- Minden perc számít (Sajtóközlemény)
2009.05.14. Kongresszusi
évforduló Balatonalmádiban (Sajtóközlemény)
2009.05.06. Stroke
Napja - Minden perc számít (Sajtóközlemény)
2009.04.27. Harc
az életért (Sajtóközlemény)
2009.04.23. Jelenleg
a kolonoszkópia a legmegbízhatóbb eljárás a vastagbélrák kimutatására
(Sajtóközlemény)
2009.04.22. Stroke-Ne
késlekedjen. Kampány az életért (Sajtóközlemény)
2009.02.23. Kardio
CT kérdőjelekkel (Sajtóközlemény)
2008.12.19. Fókuszban
a megelőzés és a gyors ellátás (Sajtóközlemény)
2008.05.30. Dohánylobby
- mennyit ér az emberek egészsége? (Sajtóközlemény)
2008.05.07. Középpontban
a szív (Sajtóközlemény)
Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete
Határidő: 2008.02.15. Országos
Diákmédia Pályázat
Diákhitel Központ
Határidő: 2009.11.15. Kerüld
el a vesztes helyzeteket!
DigiNatura Heves Megyei Természetfotósok Egyesülete
Határidő: 2010.05.29. Heves
város egy napja - fotópályázat
Határidő: 2009.05.16. ,,Heves
város egy napja 2009'' fotópályázat
Digit Számítástechnika
2010.05.03. Az INDUSTRIA
16. Nemzetközi ipari szakkiállítás nagydíját nyerte a ZPrinter 450 színes
irodai 3D nyomtató (Sajtóközlemény)
2009.02.17. Két új
hordozható 3D szkenner (Sajtóközlemény)
2008.11.17. A Z
Corporation bemutatja igényes munkákhoz szánt, új színes 3D nyomtatóját,
a ZPrinter 650-et (Sajtóközlemény)
2008.06.17. A Contex
gyors, hatékony nagyformátumú irodai szkennercsaládot jelentett be
(Sajtóközlemény)
2007.11.27. Megújult
az InteliCoat nyomathordozók honlapja (Sajtóközlemény)
2007.09.11. Siena
270 Pearl: új gyöngyházfényű minőségi fotópapír (Sajtóközlemény)
Digitelló Online
Határidő: 2008.10.31. Digitelló
nyereményjáték
Dining Guide
Határidő: 2010.01.08. Amatőr
ételfotó-pályázat
Diverziti Egyesület
Határidő: 2010.08.20. Fotópályázat:
Nyár
Határidő: 2010.05.07. Tavasz
- fotópályázat
Díszmadár Magazin
Határidő: 2010.05.22. Pályázat
a Díszmadár Magazin 150. száma megjelenésének alkalmából
Djuice.hu
Határidő: 2010.08.31. Freskó
pályázat
DocuArt Filmművészeti Központ
Határidő: 2009.07.31. Balázs
Béla - Az örök vándor - Esszépályázati felhívás
Doki Centrum
2007.11.30. Somatoinfra
vizsgálat
Dombóvár Város Önkormányzata
Határidő: 2008.05.05. Dombóvár,
Vörösmarty u. 41. szám alatti önkormányzati ingatlan értékesítése
Domus Hungarica Scientiarium et Artium
Határidő: 2010.09.15. A
Domus Hungarica Scientiarium et Artium 2010. évi őszi pályázati felhívásai
Dorog Város Önkormányzata
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
felsőoktatásban tanuló dorogiak részére
Határidő: 2010.09.17. Dorog
Város Év Homlokzat Felújítási Terve
Határidő: 2010.08.06. Pályázat
a dorogi Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde bölcsődevezető magasabb vezető
beosztás ellátására
Határidő: 2009.07.31. Pályázat
dorogi emlékkút kivitelezésére
Határidő: 2008.10.31. Dorogi
tanulmányírói pályázat
Határidő: 2008.09.30. Dorogi
pályázat felsőoktatásban tanuló, szociálisan rászoruló diákok részére
Határidő: 2008.03.20. Pályázat
a Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Kht. gazdasági
igazgatói álláshely betöltésére
Dorogi Környezetvédelmi Egyesület
Határidő: 2010.04.30. CivilJutub.hu
videó-pályázat
Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány
Határidő: 2010.08.15. Felhívás
dorogi elismerés adományozására
DRE Közös(s)Ég Magazin
Határidő: 2009.05.17. ,,Kálvin
a mi uccánk'' pályázat
Dream-Food Kft.
Határidő: 2009.12.31. Civil
szervezetek internetes megjelenésének támogatása (folyamatos)
Határidő: 2009.12.31. Vállalkozások
internetes megjelenésének támogatása (folyamatos)
Dreher Sörgyárak Zrt.
Határidő: 2009.11.01. A
Jövő Fiatal Vállalkozója 2009
Határidő: 2008.10.31. ,,A
jövő fiatal vállalkozója'' verseny
Dr.Info
2008.09.22. Útjára
indult a Dr.Info (Sajtóközlemény)
DropStop
Határidő: 2010.02.09. Fotópályázat
a magyar borok népszerűsítésére
Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány
Határidő: 2009.09.02. Dr.
Szegő Tamás-díj 2009
Határidő: 2008.09.08. Dr.
Szegő Tamás-díj 2008
Duna-Dráva Nemzeti Park
Határidő: 2008.01.19. Aktív
természetvédelem 2008 - ,,Csipegetés''
Határidő: 2007.12.07. Karácsonyváró
szöszmötölés
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Határidő: 2007.10.13. Terepi
kirándulás természet- és környezetvédő civil szervezetek munkatársainak
Dunaújváros MJV Önkormányzata
Határidő: 2008.07.28. Pályázati
felhívás dunaújvárosi ingatlanok értékesítésére
Dunaújvárosi Főiskola
Határidő: 2009.07.02. Duna
- Térségi Kohézió II. Interregionális Nemzetközi Tudományos Konferencia
Határidő: 2009.01.15. ,,Találd
fel magad!'' innovációs pályázat
Határidő: 2009.01.09. ,,A
média Rólad szól'' pályázat
Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.
Határidő: 2010.01.10. Pályázat
- Siófok 6820 hrsz-ú ingatlanra
EcoSim Kft.
Határidő: 2009.10.31. UniTech
online mérnökverseny
Határidő: 2009.10.23. ITech
Challenge 2009
EDGE Communication
Határidő: 2009.01.30. Kereskedelmi
és Hitelbank képzőművészeti ösztöndíj pályázata
EDF DÉMÁSZ Zrt.
Határidő: 2010.09.30. ,,Energia
2010'' képzőművészeti pályázat
Educatio Kht.
2008.11.25. Diplomaszerzés
és pályakövetés (Sajtóközlemény)
Határidő: 2008.01.18. Educatio
2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás
Edusys Zrt.
Határidő: 2009.11.10. Környezetvédelmi
és Oktatási Pályázat
Edzőképzés.hu
Határidő: 2010.09.10. Star
Training Tanfolyam
Effix-Marketing Kft.
Határidő: 2008.11.15. ,,Mesél
az erdő'' - nyílt fotópályázat
e-Írástudásért Közhasznú Alapítvány
Határidő: 2007.12.07. Pályázat
az önkormányzatok átfogó, integrált információs rendszereinek fejlesztésére,
valamint az elektronikus ügyintézés bevezetésére - ÖNKIF 2007
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Határidő: 2010.04.12. ,,Nyíregyháza
vizei'' fotópályázat
Határidő: 2010.02.01. ,,Zöld
Szemfüles'' Természetismereti Vetélkedő
Határidő: 2008.02.11. Természet-
és környezetvédelmi vetélkedő
Eger MJV Polgármesteri Hivatala
Határidő: 2010.09.01. Egri
pályázati felhívás írók és színpadi szerzők részére
Határidő: 2009.08.07. Kétfordulós
pályázat egri ingatlan hasznosítására
Határidő: 2009.08.07. Pályázat
egri mélygarázs építésére
Határidő: 2009.07.29. Pályázat
egri, önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2009.01.15. Licit
egri nem lakás célú helyiség 5 éves bérletére
Határidő: 2009.01.10. Pályázat
egri önkormányzati bérlakások költségelvű lakbér mellett történő bérbevételére
Határidő: 2008.12.09. Pályázat
egri városüzemeltetési ügyintéző munkakör betöltésére
Határidő: 2008.12.02. Egri
árverési hirdetmény
Határidő: 2008.12.02. Pályázat
egri ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2008.10.20. Eger
város ösztöndíjasa pályázat
Határidő: 2008.07.31. Pályázat
egri civil szervezetek számára
Határidő: 2008.06.01. ÖKO
pályázat- társasházak, lakászövetkezetek részére Egerben
Határidő: 2008.05.09. Pályázat
az egri Fiatalok Garzonházában lévő férőhelyekre
Határidő: 2008.04.30. Virágszirom
program Egerben
Határidő: 2008.04.15. Pályázat
környezetvédelmi és természetvédelmi célkitűzések támogatására Egerben
Határidő: 2007.12.21. Ingatlan-értékesítés
Egerben
Egerszólát Község Önkormányzata
Határidő: 2008.09.06. XI. Olaszrizling
Fesztivál
Határidő: 2008.08.20. Fotó
és rajz pályázat - Egerszólát
Egészséges Településekért Alapítvány
Határidő: 2008.12.15. Kistelepülési
CSR Média Pályázat 2008
Határidő: 2008.05.15. Pályázat
az Egészséges Iskolai büfék fejlesztésére
Határidő: 2008.03.20. Pályázat
az összetartó közösségekért
Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EMEGY)
Határidő: 2009.09.28. Felhívás:
IV. Közösen-Könnyebben Életmódváltó Munkahelyi Csapatverseny
Egészségügyi Menedzserképző Központ
2007.11.06. Az
egészségügyi infrastruktúra fejlesztése (Sajtóközlemény)
Egészségügyi Minisztérium
Határidő: 2009.09.21. Pályázat
az Országos Sportegészségügyi Intézet gazdasági főigazgató-helyettesi munkakörének
betöltésére
Határidő: 2009.01.12. Pályázat
kórházi szükség-áramellátás biztosítására
Határidő: 2008.05.23. ,,Egészségügy
- 2008'' pályázatok
2008.04.14. Eredményhirdetés
az ,,Ötletpályázat népegészségügyi akció, kommunikáció'' témakörben
Határidő: 2008.02.29. Ötletpályázat
népegészségügyi akció, kommunikáció témakörben
Határidő: 2007.11.20. Lakásingatlan
bérlőkijelölési jogának értékesítéséről szóló felhívás
Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet (ESKI)
Határidő: 2010.01.22. JESZ
pályázat 2010. II.
Határidő: 2009.06.16. Pályázat
a hírtelen szívhalál mérséklésére szolgáló ,,JESZ'' program keretében
EGIS Klinikai-Farmakológiai Kutatási Fejlesztési Alapítvány
Határidő: 2008.07.31. Az
EGIS Klinikai-Farmakológiai Kutatási Fejlesztési Alapítvány pályázata az
Alapítvány forrásaiból történő támogatások elnyerésére
Egri Kistérség Többcélú Társulása
Határidő: 2008.02.12. Pályázat
Területfejlesztési ügyintéző állás betöltésére Egerben
Egri Kulturális és Művészeti Központ
Határidő: 2010.08.20. Felhívás
A Magyar Bor Dala megírására
Egri Média Centrum Alapítvány
Határidő: 2008.04.30. Pályázat
Média Igazgatói feladatkör betöltésére Egerben
Egy Optimista Magyarországért Alapítvány
Határidő: 2009.01.31. Alapítvány
székhely-megoldást keres
,,Egy szív a gyermekekért'' Alapítvány
Határidő: 2008.10.31. Műszertámogatási
pályázat
Egyesült Államok budapesti nagykövetsége
Határidő: 2010.05.03. Angol
nyelvű ifjúsági novellaíró pályázat
Egyesült Magyar Ifjúság
Határidő: 2010.03.28. ,,Találkozásom
Budapesttel'' fényképpályázat
Egységes Európai Gazdasági Oklevél Nemzetközi Kuratóriumának Magyarországi
Képviselete
Határidő: 2009.12.31. Pályázat
EBC*L képzésen való részvétel támogatásával
Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány
Határidő: 2007.11.06. Az
Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványának konferenciája
Egyenlő Bánásmód Hatóság
Határidő: 2010.08.06. Pályázat
az EBH - TÁMOP Projekt Iroda Projekt szakmai vezetői munkakörének betöltésére
Együtt egy drogmentes Magyarországért mozgalom
Határidő: 2007.12.31. Drogmentes
Magyarországért Költészeti Verseny
Együtt Egymásért Nyílt Közalapítvány
Határidő: 2010.11.30. Pályázat
a a szociálisan rászorulók téli fűtésének biztosítására Balatonalmádiban
Ekisfeszt Akadémia
Határidő: 2009.05.08. Színházi
kisesszé pályázat
E-közigazgatási Díj Szakmai Bizottság
Határidő: 2009.02.15. E-közigazgatási
Díj
ELLE Szerkesztőség
Határidő: 2008.05.20. Divatfotó
verseny
Első Nyírségi Fejlesztési Társaság
Határidő: 2009.09.25. Pályázat
komplex szervezetfejlesztési támogatásra Szabolcs megyében!
Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt.
Határidő: 2008.07.10. Dekorációs,
grafikai pályázat
Határidő: 2008.06.30. Mobilparkolását
most részben mi álljuk!
Elsőválasztó.hu
Határidő: 2009.04.30. ,,ÉN
és az EU''
Első Pesti Szőnyegtársaság
Határidő: 2010.04.23. Pályázat
indiai és nepáli úton való részvételre
ELTE Konfuciusz Intézet
Határidő: 2010.05.12. Kulturális
pályázat a kínai nyelv iránt érdeklődőknek
ELTE TÁTK
Határidő: 2007.11.30. Nemeskéri
István emlékkonferencia az ELTE-n
eMagyarország Centrum
Határidő: 2009.11.20. ,,Mindenki
másképp csinálja!'' - videoklip pályázat
Energia Klub
Határidő: 2007.12.07. Az
Energia Klub Energiahatékonysági divízója gyakornok jelentkezését várja
erdelyik.hu Informatikai Szolgáltató Bt.
Határidő: 2009.06.30. Pályázat
honlapok kedvezményes elkészítésére
Európai Bizottság
Határidő: 2010.10.20. Idén
is meghirdetjük a Juvenes Translatores fordítási versenyt
Határidő: 2010.10.15. Európai
Bizottság pályázatai szakpolitikai hálózatok létrehozására
Határidő: 2010.09.01. LIFE+
pályázati felhívás a 2010. évre (2010/C 114/08)
Határidő: 2010.07.31. Európai
ötletverseny
Határidő: 2010.09.09. A
környezetvédelem jegyében ökoinnovációs pályázat
Határidő: 2010.07.06. Fotókiállítással
egybekötött európai projekt
Határidő: 2010.05.01. Europai
uniós pályázat a kalózkodás és hamisítás ellen általános iskolások részére
Határidő: 2010.04.28. Drogmegelőzési
pályázat
Határidő: 2010.04.09. Keressük
a győztest: European Entrepreneurship Video Award 2010
Határidő: 2010.03.31. Mit
jelent számunkra az euró? - pályázat
Határidő: 2010.03.19. Új
poszterverseny a gyermekek jogai témájában
Határidő: 2009.08.31. Képzelj
el egy új világot - fotópályázat
Határidő: 2009.04.20. Pályázat
- Fiatalok vállalkozási kultúrája és vállalkozási ismeretek oktatása
Határidő: 2009.03.31. ,,Európai
vállalkozásnépszerűsítő videó díj'' pályázat 2009
Határidő: 2008.12.01. Testvérvárosi
találkozók
Határidő: 2008.05.30. A
kultúraközi párbeszéd európai éve 2008 - fotópályázat
E.ON Földgáz Trade Zrt.
Határidő: 2009.10.29. 41.
Nemzetközi Gázkonferencia és Szakkiállítás
Határidő: 2007.11.23. Tiszta
energia - Az E.ON Földgáz tematikus pályázata
E.ON Hungária
Határidő: 2010.04.30. ,,Energiatakarékosság''
- pályázat
Határidő: 2010.04.30. Hová
tűnt az energia? - pályázat
Határidő: 2009.10.30. Pályázat
alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő,
tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre
Határidő: 2009.01.31. ,,Energiahatékonyság
a mindennapokban'' alkotói pályázat
Eötvös Károly Intézet
Határidő: 2010.06.14. Pályázati
felhívás a magánélet fontosságáról szóló kreatív alkotások készítésére
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Határidő: 2008.10.15. ELTE-t
bemutató filmpályázat
Határidő: 2008.09.30. Büfé
üzemeltetési pályázat az ELTE-n
,,Eötvös József'' Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság
Határidő: 2010.03.02. XIV.
Országos Roma Filmakadémia
Epicor Hungary Kft.
Határidő: 2007.10.11. EPICOR
szakmai konferencia október 11-én
Epson Magyarország
Határidő: 2008.07.31. Álomutazás
ajándékba a leginnovatívabb fotó elkészítőjének!
,,EPSZK'' Erzsébetvárosi Pedagógiai - Szakmai Szolgáltató Intézmény
Határidő: 2009.10.31. ,,Egy
épület belső arca - Életkép az udvarokon, folyosókon'' fotópályázat
ERA-NET Pathogenomics
Határidő: 2008.02.01. ERA-NET
Pathogenomics - pályázat
Erasmus Kollégium
Határidő: 2007.09.18. Erasmus
Kollégium - Felvételi Pályázat - 2007/2008
Ercsi Város Önkormányzata
Határidő: 2008.04.11. Versenytárgyalási
kiírás a volt Helyőrségi Klub épületének hasznosítására Ercsiben
Határidő: 2007.10.31. Irodavezetői
állás Ercsiben
Erdei Iskola Egyesület
Határidő: 2010.03.10. Lehoczky
János Díj
Határidő: 2008.03.24. Lehoczky
János Díj
Erdélyért Alapítvány
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
az Erdélyért Alapítvány ösztöndíjára
Erdőkertesi Faluház és Könyvtár
Határidő: 2008.04.15. Rajzpályázat
,,Egy Földünk van'' címmel
Ereszcsatorna.com
Határidő: 2009.10.31. Házépítés,
felújítás - fotópályázat
Erkel Ferenc Művelődési Központ, Budakeszi
Határidő: 2010.03.31. ,,Zenei
és vizuális nevelés'' - pályázat az Erkel Ferenc-évforduló kapcsán
Erste Alapítvány
Határidő: 2008.04.30. Pályázat
12-17 éves fiatalok részvételével folyó projektek megvalósítására
Erste Bank Hungary Nyrt.
Határidő: 2010.05.15. A
Hónap Zöld Programja - Pályázat
Határidő: 2008.01.21. Országos
Nyílt Ingatlanszakértői Pályázat
Erőszakmentes.hu
Határidő: 2007.12.10. Karácsonyi
nyereményjáték
Erzsébetvárosi Nevelési Tanácsadó
Határidő: 2008.12.04. Pályázat
gyógypedagógusi állás betöltésére
ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi
Szolgáltató Kht. (ESZA Kht.)
Határidő: 2010.10.04. Civil
szervezetek 2010. évi személyi jövedelemadó bevalláshoz kapcsolódó megyei
vagy országos szintű kampánya kidolgozásának és megvalósításának támogatása
Határidő: 2010.01.25. Szenvedélybeteg-ellátórendszer
tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztése (KAB-EF-09-A/B) pályázat
Határidő: 2009.08.10. Pályázat
,,Idősek az idősekért és a fiatalokért'' programok támogatására (EZUSTPROG-09)
Határidő: 2009.05.24. Pályázat
a támogató szolgáltatást és alacsonyküszöbű szolgáltatást működtető szolgáltatók
befogadására és állami támogatására
Határidő: 2009.05.15. Pályázat
fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek tevékenységének támogatására
Határidő: 2009.03.04. Pályázat
civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozásának
és működtetésének támogatására
Határidő: 2009.02.20. Pályázat
észak-magyarországi civil szervezetek működésének támogatására
Határidő: 2009.02.15. Pályázat
a Biztos Kezdet programok elterjesztésére országos szinten
Határidő: 2009.02.13. Pályázat
civil szervezetek működésének támogatására
Határidő: 2009.01.30. Turisztikai
szolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének, valamint a turisztikai szolgáltatók
szemléletformálásának támogatása
Határidő: 2008.09.01. Pályázat
a támogató szolgáltatást, a közösségi ellátásokat és az alacsonyküszöbű
szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására
Határidő: 2008.03.07. Pályázat
nyugat-dunántúli ifjúsági programok, rendezvények támogatására
Határidő: 2008.02.19. Pályázat
az ifjúságügy területén a 2007. évi pályázati kategóriákba bele nem férő
kezdeményezések támogatására
Határidő: 2008.01.15. Pályázat
az V. Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Találkozó megrendezésének támogatására
Határidő: 2008.01.14. Pályázat
a Gyermek és ifjúsági szervezetek által kiadott médiatermékek valamint
egyéb kiadványaik támogatásár
Határidő: 2008.01.14. Pályázati
felhívás a helyi önkormányzatok gyermek és ifjúsági feladatai ellátásának
támogatására
Határidő: 2007.10.29. Kábítószer-fogyasztókkal
és kábítószer-prevencióval foglalkozó szervezetek komplex megelőző és egészségfejlesztési
programjainak támogatása
Eszterházy Károly Főiskola
Határidő: 2010.09.03. ,,Maszk
& Arc - Arc & Maszk'' filmpályázat
Határidő: 2010.03.08. Händel
énekverseny
Határidő: 2009.10.09. Fiatalok
a nemzetközi kapcsolatokban
Euro Mini Storage Hungária Kft.
Határidő: 2010.06.23. Tervezz
és fess raktárkapukat!
Euro Nyelviskola
Határidő: 2007.12.21. Téli
nyelvtanfolyamok
Eurodesk
Határidő: 2010.09.01. ,,Te
is látod?'' fotó- és kisfilm pályázat
Europa Cinemas
Határidő: 2007.08.31. Europa
Cinemas szakértői gyűlése
Europa Nostra
Határidő: 2008.10.01. Az
Europa Nostra felhívása a 2009. évi elismerésekre történő pályázásra
Európai Bizottság
Határidő: 2009.08.31. EU
Újságíró Díj 2009
Határidő: 2009.06.25. Pályázat
az ökológiai termékek új EU-logójára
Határidő: 2009.05.31. Ifjúsági
Fejlesztési Díj 2008/09
Határidő: 2008.07.31. Changer
verseny
Határidő: 2008.06.30. Kultúrák
a mi utcánkban - pályázat
Határidő: 2008.06.16. Call
of the Second edition of the European Course of Contemporary Art Curators
(CECAC)
Határidő: 2008.06.01. Testvérvárosi
találkozók
Határidő: 2008.04.29. 'Instrument
for Stability - Peace-building Partnership Support' pályázat
Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Határidő: 2008.12.31. Felhívás
programterv benyújtására: vitasorozat civil szervezeteknek (folyamatos)
Európai Parlament
Határidő: 2010.01.22. Európai
Ifjúsági Károly-díj
Határidő: 2009.03.31. EP
újságíró pályázat
Európai Pályázatkezelő
Határidő: 2010.06.22. Pályázat
vissza nem térítendő pénzbeli támogatás nyújtására rendezvényekre, működési
költségre és webes megjelenésre
Európai Unió Háza
Határidő: 2010.09.30. ,,Zenével
a szegénység ellen'' 2010: mondd el zenével, amit szeretnél!
Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont
Határidő: 2010.09.30. Fogd
meg a kezem! - újságíró pályázat
European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet
Határidő: 2007.11.23. ,,Az
Új Magyarország Fejlesztési Terv (2007-2013.) első pályázatainak gyakorlati
tapasztalatai'' Workshop
Euroteam Stúdió
Határidő: 2007.10.29. Bartender/Mixer
tanfolyam Álláslehetőséggel!
Evangélikus Élet
Határidő: 2010.08.01. ,,Példázatok''
novellaíró-pályázat
Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos Cigánymisszió
Határidő: 2010.07.19. ,,Az
ősz ember előtt kelj fel!'' versíró pályázat
Expositor Kft.
2008.11.20. Egy
hét múlva kezdődik a Signexpo-Digitalexpo (Sajtóközlemény)
2008.10.30. Signexpo-Digitalexpo:
hatvan kiállító (Sajtóközlemény)
2008.10.01. Signexpo-Digitalexpo:
összefogtak az iparágak (Sajtóközlemény)
Ezersziget-horgásztó
Határidő: 2009.08.20. Ezersziget-fotópályázat
Ébredések Alapítvány
2010.07.12. Krízisben
a pszichiátriai járóbeteg-ellátás (Sajtóközlemény)
2010.05.12. Dívány
a Dunán - nemzetközi pszichiátriai találkozó (Sajtóközlemény)
ÉBSZ Titkárság
Határidő: 2008.09.20. ÉBSZ
Építőgép 2008 Kiállítás
Éden Művészeti Hálózat
Határidő: 2010.09.15. Magasztos
ihletés - pénz-fődíjas versírópályázat
Határidő: 2010.09.15. Őszváró
- pénz-fődíjas versírópályázat
Határidő: 2010.06.22. Szerelmes
remegés - pénzdíjas versírópályázat
Határidő: 2010.06.22. Poéták
- pénzdíjas versírópályázat
Édentől Keletre Csoport
Határidő: 2010.03.21. ,,Tavaszváró
szép sorok'' pályázat
Határidő: 2010.03.21. ,,Lélekrezdülések''
- versíró pályázat
Határidő: 2009.12.05. Erotikus
versírópályázat
Határidő: 2009.12.01. Versírópályázat
2009
É+L Kft.
Határidő: 2010.09.17. Ecopolis
2010 - II. Ökológia, Regionalitás, Vidékfejlesztés Workshop
2010.09.01. Ecopolis
-- konferencia a települések fenntartható fejlődéséről (Sajtóközlemény)
Határidő: 2010.01.22. I.
Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencia
Határidő: 2010.02.19. ,,Marketing,
public relations és reklám az egészségügyben'' XIII. Országos Konferencia
Határidő: 2009.11.19. ,,Nyeremény-
és szerencsejátékok az elektronikus médiában'' Országos Konferencia
2009.10.15. Nyeremény-
és szerencsejátékok az elektronikus médiában (Sajtóközlemény)
Határidő: 2009.03.05. Szakképzés
és a TISZK rendszer aktuális kérdései'' Szakmai Konferencia
Határidő: 2009.02.20. ,,Marketing,
public relations és reklám az egészségügyben'' XII. Országos Konferencia
Határidő: 2008.08.14. ECOPOLIS
2008 - I. Ökológia, Regionalitás, Vidékfejlesztés Nyári Egyetem és Workshop
Határidő: 2008.04.23. Együttműködés
az élelmiszerágazatban - hangsúlyosan a tejiparban - Magyarországon és
az EU egyes országaiban - Nemzetközi Szakmai Konferencia
Határidő: 2008.02.08. FairPrint
2008, XIII. Országos Konferencia és Kiállítás a számítástechnika nyomdai
alkalmazásáról
Határidő: 2007.11.28. Egyenes
derékkal! Országos Regionális Konferenciasorozat a váz- és izomrendszeri
megbetegedések megelőzése érdekében
Határidő: 2007.11.21. Szakképzés
- Felnőttképzés és a munkaerőpiac viszonya Országos Regionális Konferenciasorozat
Határidő: 2007.10.17. ,,Szakképzés-felnőttképzés
és a munkaerőpiac viszonya'' Országos Regionális Konferenciasorozat
Határidő: 2007.09.21. Kollektív
Agrármarketing az EU Tagállamaiban és Magyarországon Nemzetközi Szakmai
Konferencia
Élelmiszerallergia.hu
Határidő: 2007.12.10. Küldd
el recepted, és nyerj!
Élelmiszerbank
Határidő: 2009.04.24. ,,Terülj-terülj
asztalkám'' pályázat
Életpálya Alapítvány
Határidő: 2009.04.30. Az
Életpálya Alapítvány évenként megrendezett pályázata
Életrevaló Egyesület
Határidő: 2010.02.28. Te
is filmes vagy! - Országos Drogprevenciós Kisfilm Verseny
Életrevaló Gyermekmisszió
Határidő: 2010.01.15. Rajz-
és fotópályázat
Énekelt Versek Zentai Fesztiválja
Határidő: 2009.04.20. Felhívás
az Énekelt Versek XIV. Zentai Fesztiváljára
Építész Mester Iskola
Határidő: 2008.08.11. A
Mesteriskola XX. ciklusának felvételi tervpályázata 2008.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Határidő: 2008.06.12. Pályázati
felhívás az Érd, Fürdő u. 5. szám alatti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2007.09.30. Pályázat
az önkormányzat és a lakosság együttműködésében megvalósuló út- és közműépítések
támogatására - Érd
Határidő: 2007.08.01. Érdi
Építészeti Nívódíj Pályázat 2007
,,ÉRTED IS!'' Szülői Egyesület a Daganatos Gyermekekért
Határidő: 2009.08.31. Rajzpályázat
Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége
(ÉFOÉSZ)
Határidő: 2009.10.02. Pályázat
Göllesz Viktor szakmai munkásságát feltáró kutatómunkára
Határidő: 2009.10.02. Pályázat
Göllesz Viktor Ösztöndíj elnyerésére
Határidő: 2008.10.17. Pályázat
tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára a Göllesz Viktor
Ösztöndíj elnyerésére
Határidő: 2007.10.19. Pályázat
tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára a Göllesz Viktor
Ösztöndíj elnyerésére
Észak-alföldi Operatív Program
Határidő: 2007.08.31. Akadálymentesítés
támogatása az Észak-alföldi Operatív Program keretében
Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ
Határidő: 2007.09.28. Pályázat
önfoglalkoztatás, vállalkozóvá válás támogatás igénybevételére - Észak-Alföld
Észak-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság
Határidő: 2007.08.06. Pályázat
az Észak-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Jogi, Igazgatási
és Szervezési Osztálya osztályvezetői munkakörének betöltésére
Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács
Határidő: 2009.05.29. Rajzpályázat
az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára
Fabini Teofil János Alapítvány
Határidő: 2008.05.31. Pályázati
kiírás tanulmányi ösztöndíjra látássérültek számára
Fade In Script Consulting
Határidő: 2008.08.31. I.
Magyar Forgatókönyv Börze
FalkARTFórum
Határidő: 2009.09.15. II.
Ezüstkép fotópályázat
Határidő: 2008.03.17. Ezüstkép
fotópályázat
Faludi Ferenc Akadémia
Határidő: 2009.10.12. Faludi
Nemzetközi Amatőrfilm szemle és Fotópályázat
Határidő: 2009.05.27. Filmmegvalósítási
pályázat
Határidő: 2009.02.28. Faludi-ösztöndíj
Határidő: 2008.10.20. Faludi
Nemzetközi Amatőrfilm szemle és Fotópályázat 2008
Falvak Kultúrájáért Alapítvány
Határidő: 2010.06.15. Erkel
Ferenc és kora országos történelmi vetélkedő
Határidő: 2008.10.15. Magyar
Kultúra Lovagja cím
Határidő: 2008.10.15. Örökség
serleg
Határidő: 2008.09.30. Örökség
érem pályázat
fáma PR Kft.
2010.03.03. Bemutatkozik
az Egészséges Vásárhely Program (Sajtóközlemény)
Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola
Határidő: 2007.12.10. A
Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola pályázata tanári
állás betöltésére
Fehérvári Kézművesek Egyesülete
Határidő: 2010.07.30. ,,Üssed-üssed
vasacskám'' fotópályázat
Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága
Határidő: 2008.11.17. Szentmise
Puskás Ferenc lelki üdvéért halálának 2. évfordulóján
2008.09.22. Alzheimer
Világnap - Szeptember 21. (Sajtóközlemény)
Felismerés Alapítvány
Határidő: 2010.01.09. Csapatépítő
tréning pályázat
Határidő: 2009.06.30. Pályázati
kiírás a Pszichológusok a Gyermekintézményekben Programhoz
Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Határidő: 2010.03.08. Pályázati
kiírás - ,,Tervezz óriásplakátot!''
Határidő: 2010.03.08. ,,Tiszta
vizet az egészséges világért!'' pályázat
Felvételi Információs Szolgálat
Határidő: 2008.04.30. Országos
Oktatási Konferencia - Európai Uniós oktatási pályázatírás és megvalósítás
gyakorlata
Felvidéki Magyarok és Barátaik Egyesület
Határidő: 2008.10.30. ,,Phelwidek
Photo - ezt lőttem a határon tool'' fotópályázat
Fenntarthatósági Nap
Határidő: 2010.09.05. Pályázz
zene, film, kreatív kategóriákban!
Ferencvárosi Önkormányzat ,,deák'' Tanulmányi Ösztöndíj Közalapítványa
Határidő: 2007.11.23. Ferencvárosi
pályázat zenei tanulmányok támogatására
Ferenczy György Alapítvány
Határidő: 2009.12.31. Versenyfelhívás
in memoriam Ferenczy György
Ferrero Magyarország Kft.
Határidő: 2009.01.10. ,,Úticélozz''
nyereményjáték
FesztNet Kft.
Határidő: 2009.06.30. Hatodik
Tollinga pályázat
Fényecset Fotóklub Egyesület
Határidő: 2009.05.17. ,,Képek
a nappali falára'' pályázat
FényPont - Média Produkciós Iroda
2010.03.30. Müller
Attila és Nagy Edmond ,,akasztotta a hóhért'' (Sajtóközlemény)
2010.03.30. Nyuszilányok
húsvétoznak (Sajtóközlemény)
2009.12.23. Disznótorral
készülnek a karácsonyra (Sajtóközlemény)
2009.12.02. Egyedülálló
oktatási kezdeményezés a Reneszánsz Élménybirtokon (Sajtóközlemény)
2009.10.20. A
Lábtenisz EB előtt hírességekkel csap össze a női válogatott (Sajtóközlemény)
2009.08.22. Reneszánsz
lovagi torna a bikali Élménybirtokon (Sajtóközlemény)
2009.08.03. A
nyár végén felröppen az első sólyom a Reneszánsz Élménybirtokon (Sajtóközlemény)
2009.07.29. Csörgőlabda
- Bekötött szemmel sportoltak a sztárok (Sajtóközlemény)
2009.07.23. A
fülükre hallgatva ,,fociznak'' (Sajtóközlemény)
2009.06.24. Sztárok
fociztak az esélyegyenlőségért (Sajtóközlemény)
2009.06.22. Összefognak
a sztárok az esélyegyenlőségért (Sajtóközlemény)
2009.06.12. Börtönbe
kerültek a sztárok (Sajtóközlemény)
2009.06.12. Mérföldkő
a Baranyai Élménykörút életében (Sajtóközlemény)
2009.04.02. Hazánkban
is elindul hódító útjára a Bingo (Sajtóközlemény)
2009.03.30. Fortuna
is a Föld Órája mellé állt (Sajtóközlemény)
2009.03.04. Reneszánsz
korba utaztak a sztárok (Sajtóközlemény)
2009.01.29. Sztárvacsorán
csaptak össze az énekesek (Sajtóközlemény)
2008.12.18. Dávid
Kornél kerekessszékben kosarazott (Sajtóközlemény)
2008.12.17. A Médiaválogatott
labda helyett mikrofont ragadott (Sajtóközlemény)
2008.12.11. Kerekesszékes
kosárlabda gála a Sportmax 2-ben (Sajtóközlemény)
folytatás>>
FHM Magazin
Határidő: 2008.09.25. III.
FHM Pókerbajnokság
Fiatal Írók Szövetsége
Határidő: 2009.11.15. Drámaíró
pályázat
Határidő: 2008.11.01. Alkotói
pályázat
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Határidő: 2010.02.19. Tagfelvétel
a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába
Határidő: 2008.02.14. Felvétel
a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójába
Fidelio.hu
Határidő: 2010.03.31. Zenével
a korrupció ellen
Filharmónia Budapest Kht.
Határidő: 2009.02.12. Fischer
Annie zenei előadóművészi ösztöndíj
Filmklik
Határidő: 2010.02.15. Pályázat
közösség-alapú filmterjesztésre
Figyelő.ro
Határidő: 2008.11.30. Mutassa
meg a nagyvilágnak Erdélyt!
Filmklik.hu
Határidő: 2008.12.20. Készítsd
el a saját Márió-kliped! - pályázat
Finestore.hu
2010.03.25. Jamie
Oliver kedveli a FineStore.hu-t (Sajtóközlemény)
FISAIC Magyar Szövetsége
Határidő: 2010.04.20. A
FISAIC fotópályázati felhívása
Fitbalance.hu
Határidő: 2008.05.03. Kellogg's-Optiwell
Fitbalance Egészség és Életmód Nap
Fizessenmobillal.hu
Határidő: 2007.12.20. Ajándékozzon
kényelmet mobilparkolással!
Flow PR
2010.08.09. Férfias
gondok - már a fiatal felnőtteknek is ügyelni kell a prosztatabántalmak
megelőzésére (Sajtóközlemény)
2010.07.15. Túl
az ezredik sugársebészeti agyműtéten (Sajtóközlemény)
2010.06.28. Gyermektábor
fogyatékos gyerekek számára Cserépfalun (Sajtóközlemény)
Fodor József Országos Közegészségügyi Központ
Határidő: 2008.03.26. II.
REACH Workshop
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Határidő: 2009.10.14. Parlamenti
Ifjúsági Nap
Határidő: 2009.09.15. TRIN
PASURA - Három lépés: hosszú távú támogatói projekt cigány/roma fiatalok
és velük foglalkozók számára
Határidő: 2009.01.15. Nyári
diákmunka Németországban
Határidő: 2007.12.31. Álláspályázat
ellenőrzési irodavezetői munkakörre
Határidő: 2007.10.08. Pályázati
felhívás témavezető munkakör betöltésére
Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete
Határidő: 2009.11.15. Így
fogyasztunk mi - életképek napjaink fogyasztói társadalmából - fotópályázat
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány
Határidő: 2009.10.09. Pályázat
majorságokban foglalkoztatott autisták munkahelyének megőrzésére
Határidő: 2009.08.31. Pályázat
foglalkozási rehabilitációs témájú, felsőfokú szakirányú továbbképzési
szakon tanuló hallgatók költségtérítésének támogatására
Határidő: 2009.07.15. ,,Autista
személyek részére alternatív munkaerő-piaci modellprogram kidolgozása''
pályázat
Határidő: 2009.06.12. Felhívás
jelnyelvi tolmácsok részére
Határidő: 2009.05.25. Pályázat
felsőfokú jelnyelvi képzések kidolgozására
Határidő: 2008.01.31. KOMP
- Kompetencia központú Oktatásfejlesztés a Munkavállalásra való felkészítés
egyéni Programjáért
Határidő: 2008.01.31. Szülősegítő
szolgáltatások támogatása (eredmény)
Határidő: 2007.10.31. Szülősegítő
szolgáltatások támogatása
Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége (CIOFF Hungary)
Határidő: 2010.08.31. Fotófesztivál
- Fesztiválfotó
Határidő: 2009.08.31. Ne
habozz, töltsd fel fényképeidet!
Határidő: 2009.08.31. Pályázat
- Fotófesztivál - fesztiválfotó
FOLTnet Kft.
Határidő: 2007.10.04. Három
wellnesshétvége keresi gazdáját!
Fondazione Frate Sole
Határidő: 2008.05.31. Pályázat
a Nemzetközi Szakrális Építészeti Díjra
Fonó Budai Zeneház
Határidő: 2009.11.19. Zene
határok nélkül - tehetségkutató
Forest-Papír Kft.
Határidő: 2010.09.15. Játék
a Forest-Papírral
Forgalmazók az Egészségért Szövetség
2008.12.09. ,,Egészséget
is lehet ajándékozni'' (Sajtóközlemény)
Formabontó.com
Határidő: 2008.07.10. Térplasztikai
pályázat
Forrai Sándor Rovásíró Kör
Határidő: 2008.01.31. 9.
Kárpát-medencei Rovásírásverseny és találkozó
Forte Communications Kft.
2010.05.10. Autóversenyzővé
váltak a beteg kisgyermekek a Hungaroringen (Sajtóközlemény)
2010.03.16. Clinton
alapítványa SAS-sal küzd az AIDS ellen (Sajtóközlemény)
2009.11.20. E-Magyarország,
e-kormányzat: nincs más út, mint a tudás alapú társadalom (Sajtóközlemény)
2009.11.16. Az adósságbehajtás
új generációja (Sajtóközlemény)
2009.11.06. A versenyképes
jövőért - Nyílt nap az MTA MFA-ban (Sajtóközlemény)
2009.11.03. SAS: Zölden
könnyebb (Sajtóközlemény)
2009.10.28. Az oktatás
színvonalának drasztikus emelésével és tudáspárti kormányzati stratégiával
lehetne a magyar ipar versenyképes (Sajtóközlemény)
2009.10.21. Európa
aranyérmes géniuszai lettek az MTA MFA kutatói (Sajtóközlemény)
2009.08.31. Leleplező
adatbányászat (Sajtóközlemény)
2009.07.01. Életmentő
vonalkódok (Sajtóközlemény)
2008.10.13. A
Betegszoba.hu a Habostorta Saleshouse tagja (Sajtóközlemény)
2008.06.24. Egészségügyi
közösségi portál indult orvosi szakfelügyelettel (Sajtóközlemény)
2008.06.19. Megújult
a világ egyik vezető nyomdaipari vállalata, a manroland (Sajtóközlemény)
2008.04.17. Bővít
a Piac és Profit (Sajtóközlemény)
Fortissimo Egyesület
Határidő: 2008.10.27. Reflexiók
egy elfelejtett háborúról - pályázat és kiállítás
Fotografus.hu - Alapítvány a Magyar Fotográfiáért
Határidő: 2009.03.13. Dunaújvárosi
Fotóbiennále 2009
Fototech-nika.hu
Határidő: 2009.10.15. Fototech-nika
Fotovideo.hu
Határidő: 2009.05.04. EISA
Maestro Fotópályázat
FotóFalu Alapítvány
Határidő: 2009.06.14. FotóFalu
pályázat(ok)
Fotóművészeti Szakmai Kollégium
Határidő: 2007.12.05. A
Fotóművészeti Szakmai Kollégium folyóirat-pályázati felhívása
Fotósok Világa
Határidő: 2009.11.30. Makró
a természetben 2009
Fórum Home Entertainment
Határidő: 2009.07.31. Tintaszív
meseíró pályázat: Írd le saját történetedet!
Fórum Média Kiadó Kft.
Határidő: 2009.04.02. ,,Aktuális
munkajogi kérdések - a munkáltató tájékoztatási és nyilvántartási kötelezettségei
a Munka Törvénykönyvének 2009. évi változásai alapján'' Szeminárium
Fót Város Önkormányzata
Határidő: 2010.10.20. Pályázat
a Fóti Közszolgáltató Kft. ügyvezető-igazgatói feladatainak ellátására
Határidő: 2010.09.01. Pályázat
fóti civil szervezetek számára
Föld Napja Alapítvány
Határidő: 2009.10.21. 2009.
évi ifjúsági pályázat a Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából
Földeák Iván, Hegyi Gyula EP-képviselő sajtótitkára
2008.07.08. Közös
európai fellépést az allergia ellen (Sajtóközlemény)
2008.06.13. Rákot
okoz a gyakori hajfestés? (Sajtóközlemény)
2008.05.27. Uniós
jog a külföldi gyógykezelés? (Sajtóközlemény)
Földeák Község Önkormányzata
Határidő: 2008.06.17. Pályázat
Földeák, Tanya 123. alatti ingatlan értékesítésére
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Határidő: 2010.10.15. Pályázat
az Agrárgazdasági Minőség Díj elnyerésére
Határidő: 2010.05.28. Food
4U
Határidő: 2010.04.29. Pályázati
felhívás állami génmegőrzési feladatok ellátására
Határidő: 2010.03.10. Az
FVM pályázati kiírása ágazati szakmai szervezetek és Ágazati érdekképviseletek
számára
Határidő: 2010.03.04. Pályázati
felhívás Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI) cím elnyerésére
Határidő: 2009.10.30. Pályázati
felhívás Helyi Vidékfejlesztési Iroda (HVI) cím elnyerésére
Határidő: 2009.11.30. Pályázati
felhívás a mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban
történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos programok támogatására
Határidő: 2009.10.16. Falumegújítási
Díj 2009
Határidő: 2009.09.30. Pályázat
az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére
Határidő: 2009.08.31. Pályázat
növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó
támogatásra
Határidő: 2009.08.31. A
szőlőültetvények kivágásához nyújtott támogatás
Határidő: 2009.07.31. Pályázat
az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó
támogatások részletes feltételeiről
Határidő: 2009.07.28. Technikai
rendszerbemutató
Határidő: 2009.06.22. Pályázat
az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet főigazgatói munkakörének
ellátására
Határidő: 2009.05.30. Pályázati
felhívás az állami génmegőrzési feladatok ellátására
Határidő: 2009.06.23. Az
IAMA Agrárgazdasági Világfóruma
Határidő: 2009.05.20. Felhívás
parlagfű mentesítési tevékenységének támogatására
Határidő: 2009.05.15. 2009.
évi Élelmiszerbiztonságért Díj
Határidő: 2009.04.01. A
Magyar Kormány ösztöndíja MSc képzésekre
Határidő: 2009.03.13. Pályázat
a vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek támogatására
Határidő: 2009.03.10. Pályázati
felhívás vidéki rendezvények, falunapok szervezésére 2009. évben
Határidő: 2009.03.09. Pályázati
felhívás FVM tudományos lapok főszerkesztői feladatainak ellátására
Határidő: 2009.03.05. Pályázat
Fiatal Agrárkutatók Motivációs Támogatása elnyerésére
Határidő: 2009.02.10. Magyar
Innovációs Nagydíj Pályázat
Határidő: 2009.01.30. Pályázat
az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatói munkakörének ellátására
Határidő: 2008.11.14. 2009.
évi Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj
Határidő: 2008.11.04. Pályázati
felhívás az erdők közjóléti célú védelmét és bővítését szolgáló feladatok
ellátásának támogatására
Határidő: 2008.10.16. Felhívás
a tangazdaságok, tanüzemek címhasználata érdekében kiírása kerülő
2008. évi pályázatra
folytatás>>
Főnix Társaság
Határidő: 2009.12.31. Marketing
START 2009 2.0
FŐTÁV Zrt.
Határidő: 2010.09.20. Pályázati
kiírás panelház külső homlokzatára szánt egyedi festés kivitelezési helyére
Fővárosi Állat- és Növénykert
Határidő: 2008.08.24. III.
Magyarországi Zoopedagógiai Konferencia
Fővárosi Beszédjavító Intézet
Határidő: 2010.05.28. Rajz-
és meseíró pályázat
Határidő: 2010.04.30. Meseíró
pályázat
Fővárosi Gázművek Zrt.
Határidő: 2009.10.01. Pályázat
a FŐGÁZ tulajdonában lévő budapesti ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2008.10.03. Pályázat
Budapest, Lomb és Munkásotthon utcai ingatlanok értékesítésére
2008.01.24. Biztos
alapokon. Adomány a Heim Pál Gyermekkórháznak (Sajtóközlemény)
Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum
Határidő: 2008.11.13. '444év':
Michelangelo/Shakespeare - pályázat
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
Határidő: 2008.09.15. Gyermekrajz-pályázat
a környezettudatos nevelés jegyében
Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház
Határidő: 2009.09.30. Tanulmányi
ösztöndíj pályázat
Határidő: 2008.09.15. Tanulmányi
ösztöndíj pályázat Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok
számára
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
Határidő: 2010.09.30. Vadista
szandálok - nyári fotópályázat
Határidő: 2010.04.24. VII.
Janikovszky Éva meseíró-pályázat
Határidő: 2010.04.15. ,,Kikelet''
fotópályázat
Határidő: 2010.02.26. A
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pályázata gazdasági igazgatóhelyettes munkakör
betöltésére
Határidő: 2009.04.27. ,,Az
úgy volt...'' - Janikovszky Éváról elnevezett meseíró-pályázat
Fővárosi Szociális Közalapítvány
Határidő: 2008.11.17. Pályázat
fővárosi illetékességű civil szervezetek és fővárosi kisebbségi önkormányzatok
részére
Fővárosi Vízművek
Határidő: 2010.09.30. Virágváros
Határidő: 2009.09.30. Legyen
Budapest igazi Virágváros!
Főzelékfaló Ételbár
Határidő: 2008.07.31. Travel
2000 - Főzelékfaló Ételbár promóció
Freeblog.hu
Határidő: 2009.06.05. ,,A
gyógyító és alkotó természet'' pályázat
Határidő: 2008.06.30. ,,Ember
a harmadik évezred kapujában'' - pályázat
Friendly Digital Kft.
Határidő: 2009.08.05. ,,Légy
képben'' fotópályázat
Friesland Hungária Zrt.
Határidő: 2009.05.31. ,,Pöttyös
gyűjtemény'' játék
Határidő: 2008.05.31. Pöttyös-promóció
Friss Galéria
Határidő: 2010.01.05. Hungaricum2010
Frissdiplomás Kft.
Határidő: 2010.04.02. Keressük
az év legjobb álláspályázati csomagját
Határidő: 2008.04.24. HVG
Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok
Front Page Communications
2010.05.27. Műtőasztalon
a magyar egészségügy - mit tervez a Fidesz? (Sajtóközlemény)
2010.03.08. Polarizált
fénnyel az influenza ellen (Sajtóközlemény)
2009.11.17. Egészséges
befektetés (Sajtóközlemény)
2009.10.30. Takarékossági
Világnap és novemberi akció a Patika Egészségpénztárnál (Sajtóközlemény)
2009.09.25. Az
új magyar találmánnyal, a polarizáltfény-terápiás orvostechnikai eszközzel
gyógyult Talmácsi Gábor (Sajtóközlemény)
2009.07.29. Magyar orvostechnikai
világszabadalom piaci bevezetésének kommunikációját irányítja a Front Page
Communications (Sajtóközlemény)
2009.06.10. Új
magyar világszabadalom: sejtműködést regeneráló polarizáltfény-terápiás
rendszer (Sajtóközlemény)
FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács
Határidő: 2010.09.15. FARMAGAS
- Biogáztermeléshez kapcsolódó továbbképzés
Fulbright Bizottság
Határidő: 2009.10.22. Fulbright
Tanárcsere Program
Határidő: 2009.05.15. Posztgraduális
hallgatói ösztöndíjak
Határidő: 2008.05.16. II.
Hubert H. Humphrey ösztöndíjak
Határidő: 2008.05.16. Fulbright
ösztöndíj az USA-ba
Határidő: 2008.01.31. Nyári
szemináriumok az USA-ban (2008. június - augusztus)
Furioso- North Star Lótenyésztő Országos Egyesület
Határidő: 2010.09.15. Furioso-
North Star fotópályázat
Független Médiaközpont
Határidő: 2010.07.12. Pályázat
oknyomozó újságíróknak
Fürge Diák Iskolaszövetkezet
Határidő: 2008.10.29. A
Fürge Diák Iskolaszövetkezet karitatív pályázata civil szervezetek számára
FVM VKSZI Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóság
Határidő: 2009.08.01. ÚMVP
újságírói és fotós pályázat
FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete
Határidő: 2007.09.04. Pályázat
a Magyar Állam tulajdonában és az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete,
Kecskemét vagyonkezelésében lévő ingatlan értékesítésére
F1világ.hu
Határidő: 2008.07.31. Forma-1
a moziban! - nyereményjáték
Galenus Lap- és Könyvkiadó Kft.
Határidő: 2008.09.26. I.
Magnetoterápiás Konferencia
Garbo Kiadó
Határidő: 2010.12.31. Kabaré-jelenetek,
kávéházi kabaré, női kabaré! - pályázat
Határidő: 2010.03.31. Irodalmi
pályázat Édesanya címmel
Határidő: 2009.10.15. ,,Új
ígéretek'' vers- és novellapályázat
Határidő: 2009.01.31. Vers-
és novellapályázat (folyamatos)
GATE Zöld Klub Egyesület
Határidő: 2010.04.20. ,,Sokszínűség
a sötét Valóságban'' fotó- és grafikai pályázat
Határidő: 2010.04.20. Sumi
(Breuer László) emlékverseny
Határidő: 2008.05.22. Interaktív
irodalmi felolvasóest és fotópályázat
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Határidő: 2008.03.31. Pályázati
felhívás a balesetveszélyes csomópontok átépítésének társfinanszírozására
2008.03.17. A víz az
életért - Zaragoza Expo 2008. : A kreatív pályázat eredményéről
Határidő: 2008.02.29. A
GKM pályázata a kezdő vállalkozási aktivitás ösztönzésének támogatására
Határidő: 2008.02.15. Kreatív
pályázat meghirdetése a Zaragoza EXPO 2008 magyar részvételére
Határidő: 2008.01.17. Víz
és a fenntartható fejlődés szakvilágkiállításra felkészülést indító értekezlet
civileknek
Határidő: 2007.10.31. Pályázati
felhívás a háziorvosi működtetési jog megvásárlását vagy az egészségügyi
közszolgáltatás nyújtását segítő kamattámogatásra
Gazdaságmodellezési Társaság
Határidő: 2009.06.10. XXVIII.
Magyar Operációkutatási Konferencia
Gazdagtanácsadó.hu
Határidő: 2009.10.17. Gazdag
Tanácsadó Konferencia
Gábor Dénes Főiskola
Határidő: 2007.12.05. ,,Az
Információs Technológia és oktatásának aktuális kérdései'' c. konferencia
Határidő: 2007.10.19. Simonyi
Károly Tudományos Emlékülés
Gáll Krisztina
2010.05.19. Kulturális
pályázat a kínai nyelv iránt érdeklődőknek (Sajtóközlemény)
Gárdonyi Géza Művelődési Ház
Határidő: 2010.04.30. Tündérszó
Meseíró Pályázat
Generali-Providencia Biztosító Zrt.
Határidő: 2009.06.15. Szimba
pályázat 2009
GeniaNet Bt.
Határidő: 2008.12.30. Dissertationes
2009 pályázat
Gézengúz Alapítvány
Határidő: 2007.11.25. ,,Egy
Cseppnyi Művészet'' fotópályázat a Gézengúz Alapítvány javára
GfK Hungária Piackutató Intézet
2007.10.12. Kenyeret
legtöbben a lakóhelyhez közeli kis önkiszolgáló boltokban vásárolnak
(Sajtóközlemény)
Ghibli Kft.
Határidő: 2009.10.30. Logisztikához
kapcsolódó fotópályázat
Határidő: 2008.06.30. A
logisztika a mindennapokban - fotópályázat
Gilan Trading Kft.
Határidő: 2008.08.31. Rágcsálj,
hogy az Olimpiát már plazmatévén nézhesd!
GlaxoSmithKline Kft.
2009.02.06. A brit
kormány és a GlaxoSmithKline az influenza világjárványra való felkészülés
részeként antivirális készítmény beszerzéséről szóló megállapodást írt
alá (Sajtóközlemény)
2008.12.16. A GlaxoSmithKline
felkészült a világgazdasági válságra (Sajtóközlemény)
2008.11.13. A GlaxoSmithKline
Pharma 2008-ban Magyarország legjobb munkahelye (Sajtóközlemény)
2008.10.02. Új remény
az emlőrák kezelésében (Sajtóközlemény)
Határidő: 2008.06.06. Pályázat
alapfokú és középfokú oktatási intézmények számára
2008.05.19. Törzskönyvezték
az első, influenzajárvány elleni védekezést segítő pre-pandémiás oltóanyagot
(Sajtóközlemény)
2008.04.10. Új
gyógyszer új beviteli eszközben az allergiás rhinitis (szénanátha) ellen
(Sajtóközlemény)
2008.02.07. Félmillió
COPD-s beteg Magyarországon (Sajtóközlemény)
GM Production
2010.08.11. Stabil
pénzügyi eredmények az Indesit Company II. negyedéves gazdálkodásában
(Sajtóközlemény)
2010.04.19. A fellendülés
jelei az Indesit Companynál (Sajtóközlemény)
2009.08.22. Kedvező
jelek az Indesit nyugat-európai piacain (Sajtóközlemény)
2009.05.14. A
Magyar Vöröskereszt kitüntette segítőit az összefogás jegyében (Sajtóközlemény)
2009.04.14. A
Hotpoint-Ariston 4 ajtós hűtője újabb díjat kapott (Sajtóközlemény)
2009.02.25. Mosógépeket
kaptak a rászoruló hallgatók (Sajtóközlemény)
2009.02.23. Sportos
mosógép az Indesittől (Sajtóközlemény)
2009.01.22. Kolbászból
volt a kerítés a napkori Böllérversenyen. Különdíjas disznót vágott az
Indesit (Sajtóközlemény)
2009.01.15. VIII.
Nemzetközi Böllérverseny - Fogópálinka, disznótoros, és sztárvendégek Napkoron
- Disznót vág az Indesit (Sajtóközlemény)
2008.12.17. Indesit
siker a Triennale di Milano-n (Sajtóközlemény)
2008.11.24. Mindig
hihetünk a reklámoknak? (Sajtóközlemény)
2008.11.17. Új
termékcsalád az Indesitnél (Sajtóközlemény)
folytatás>>
Goethe Intézet
Határidő: 2010.08.20. ,,Kedvenc
könyvem - egy barátság története'' pályázat
Határidő: 2009.09.15. Filmkritika
ma
Goldenbolt.hu
Határidő: 2010.09.17. Legyen
Öné az év FMCG-webshopja!
Golgota Keresztény Gyülekezet
Határidő: 2009.08.22. 2009-es
nyári vajtai konferenciák
Gombolyag Alapítvány
Határidő: 2010.04.15. ÉletREklám
2010: 20 év szabadság!?
Goodwill Communications
2010.07.21. Uniós
támogatás segíti új nyomdai megoldások hazai bevezetését (Sajtóközlemény)
2009.11.11. Közműszámlák
fizetése immár mobilon is (Sajtóközlemény)
2009.03.24. Néhány
éven belül már százezrek utalhatnak pénzt mobilon keresztül (Sajtóközlemény)
Google Magyarország
Határidő: 2009.10.31. Mutassuk
meg Magyarország rejtett kincseit a világnak!
Gooliversum Kft.
Határidő: 2010.12.31. Pályázat
online oktatási és webkonferencia rendszerének használatára
Gőbölyös József ,,Soma'' Alapítvány
Határidő: 2009.11.30. Soma-díj
Gödöllő Város Önkormányzata
Határidő: 2008.07.14. Pályázat
a a Gödöllő, Zombor utca 1. szám alatti üzlethelyiség értékesítésére
Határidő: 2007.08.31. Pályázat
gödöllői lakások költségelvű lakbérrel történő bérbeadására
Grabowski Kiadó Kft.
Határidő: 2010.02.27. FMCG-Bál
Határidő: 2010.01.20. SIAL
termékverseny
Határidő: 2009.12.20. ,,Az
év legsikeresebb promóciója'' díj
GreenDependent Egyesület
Határidő: 2010.06.30. Nagycsalád
kis lábnyom
Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar
Határidő: 2009.10.26. A
Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar 2009-es meghallgatásai
GYÁRSZTÁR Rock Tehetségkutató verseny
Határidő: 2009.12.19. GyárSztár
2009
Gyermek és Ifjúsági Konferencia (GYIK)
Határidő: 2009.10.22. Kistelepülési
fiatalok csereprogramja
Gyermekmédia Egyesület
Határidő: 2009.06.20. ,,Mozgó
képek'' tehetségkutató pályázat
Gyomaendrőd Város Önkormányzata
Határidő: 2010.08.27. Gyomaendrődi
mezőgazdasági ingatlan földhaszonbérbe adása
Gyongy-design.gportal.hu
Határidő: 2010.08.29. ,,Nyári
napsütés'' versírópályázat
Határidő: 2010.04.01. ,,Égből
pottyant versek!'' versírópályázat
Gyógyászati Segédeszközök Forgalmazóinak Országos Szövetsége
2008.04.20. Összegzés
a Forgalmazók az Egészségért VIII konferenciájáról (Sajtóközlemény)
Gyöngyös Város Önkormányzata
Határidő: 2010.09.01. Felhívás
lakások kialakítására Gyöngyösön
Győr Kultúrájáért Alapítvány
Határidő: 2008.04.17. A
,,Győr Kultúrájáért Alapítvány'' 2008. évi pályázata
Győr Megyei Jogú Város
Határidő: 2010.04.30. ,,Győr
Oktatásügyéért'' és ,,GyőrSportjáért'' kitüntető díjak
Határidő: 2010.04.22. Felújításos
bérlakáspályázat Győrön
Határidő: 2009.09.07. Pályázat
a GYŐR-PÉR Repülőtér Kft. 100% üzletrészének, a repülőtér által használatba
vett ingatlan, valamint egyéb építmények és eszközök értékesítésére
Határidő: 2009.06.30. Pályázat
3 győri telek értékesítésére
Határidő: 2009.06.30. Pályázat
Győr, Irinyi utcai ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.06.19. Science
center logó-pályázat
Határidő: 2009.06.19. Science
center elnevezés-pályázat
Határidő: 2008.11.01. Győri
építészeti célú pályázat
Határidő: 2008.07.31. Pályázat
Győr városban, távfűtéssel ellátott lakóépületek fűtéskorszerűsítési költségeinek
kiegészítésére
Határidő: 2008.05.15. Pályázat
az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének,
felújításának támogatására Győrben
Határidő: 2008.05.15. Pályázat
győri távhővel ellátott lakóépületek számára
Határidő: 2008.04.21. Felhívás
a ,,Városrész szolgálatáért'' díjra történő javaslattételre
Határidő: 2008.04.14. Pályázat
olimpiai sportágakat képviselő győri egyesületek és sportrendezvények támogatására
Határidő: 2008.04.14. Pályázat
győri társadalmi szervezetek, alapítványok támogatására
Határidő: 2008.04.14. Pályázat
győri egyházi szervezetek támogatására
Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Határidő: 2009.12.02. ,,Kreativitás
és innováció'' EU-s vetélkedő és rajzpályázat 10. osztályosoknak
Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Határidő: 2010.08.25. Pályázat
Győr-Moson-Sopron megyében élő személyek ösztöndíjjal való támogatására
Határidő: 2010.09.13. Pályázat
a Győr-Moson-Sopron megyei Őszi Tárlaton való részvételre
Határidő: 2009.05.04. Számítógépes
játékkészítő pályázat
Határidő: 2009.02.16. ,,Globális
felmelegedés - a változás képei'' Fotó- és rövidfilm pályázat
Győri Fotóklub Egyesület
Határidő: 2010.03.30. 7.
Pannónia Diaszalon pályázat
Győri Keksz Kft.
Határidő: 2009.11.30. Nyerj
egy reggeli lendülettel!
Győri Regionális Filmalap
Határidő: 2010.03.31. ,,Defekt''
- szkeccsfilm pályázat
Győrkőc.hu
Határidő: 2010.05.31. ,,Gyere
Gyuri Győrbe!''
Gyula Város Önkormányzata
Határidő: 2009.02.20. Felhívás
a VI. Gyulai Reneszánsz Karneválon felvonulni kívánó csapatoknak
Habitat for Humanity
Határidő: 2009.09.30. Pályázat
szociális lakhatási fejlesztésekre
Hacktivity.hu
Határidő: 2010.09.19. Hacktivity
2010
Hadtörténeti Múzeum
Határidő: 2009.05.16. Kicsihősöm
Rajzpályázat
Hagyományok Háza
Határidő: 2010.05.12. XXIX.
Országos Faragópályázat
Határidő: 2010.01.31. XII.
Országos textiles konferencia és pályázat
Határidő: 2009.05.10. Alkotások
a XI. Alföldi Fazekas Triennáléra
Határidő: 2008.11.03. ,,Táncház
- Népzene 2009'' Pályázat
Határidő: 2008.04.28. Pályázati
felhívás ,,A népművészet ifjú mestere'' cím elnyerésére
Haja Andrea Marketing & Kommunikációs Ügynökség
2010.06.22. Adobe
Announces Availability of Flash Player 10.1 for Mobile (Sajtóközlemény)
2010.06.01. Az Adobe
bemutatta magazinokhoz fejlesztett digitális megjelenítő technológiáját
(Sajtóközlemény)
2010.05.31. Az Adobe
Creative Suite 5 budapesti bejelentése (Sajtóközlemény)
2010.05.11. Az Adobe
megkezdte a Creative Suite 5 programcsomag szállítását (Sajtóközlemény)
Határidő: 2010.05.04. ,,Photoshop
és Én'' pályázat
2010.04.12. Az InDesign
CS5 a digitális közzétételre való áttérés egyik fő hajtóereje (Sajtóközlemény)
2010.04.12. Az Adobe
forgalomba hozza a Photoshop CS5 és a Photoshop CS5 Extended alkalmazásokat
(Sajtóközlemény)
2010.04.12. Az Adobe
bemutatta a Creative Suite 5 Design Premium szoftvert (Sajtóközlemény)
Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék Társaság
Határidő: 2010.08.27. Pályázat
a ,,Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék'' kitüntető díj elnyerésére
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Határidő: 2009.03.02. Pályázat
hajdúböszörményi szobor megtervezésére és kivitelezésére
Hajdúnánás Városi Önkormányzata
Határidő: 2010.08.02. Pályázat
hajdúnánási önkormányzati üzlethelyiség bérbeadására
Határidő: 2010.05.03. Pályázat
Hajdúnánás, Dorogi u. 5. alatti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.04.30. Pályázat
a hajdúnánási volt MHSZ bázis bérbeadására
Határidő: 2008.10.31. Pályázat
Hajdúnánás, Újházhelyen lévő építési telkek értékesítésére
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Határidő: 2010.04.14. 4
hajdúszoboszlói ingatlan értékesítése
Határidő: 2009.05.04. Pályázat
hajdúszoboszlói ingatlanok szociális alapon történő értékesítésére
Hajléktalanokért Közalapítvány
Határidő: 2010.09.01. ,,Téli
programok 2010.'' pályázat hajléktalanok ellátására
Határidő: 2009.12.01. Pályázat
regionális diszpécserszolgálati feladatok ellátásának támogatására a Dél-Alföldi
Régióban
Határidő: 2009.03.31. Pályázat
hajléktalan-ellátó intézmények támogatására
Határidő: 2009.02.23. Felhívás
hajléktalanellátó intézményi szolgáltatások fejlesztésének támogatására
Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület
Határidő: 2009.08.29. A
,,Kommunikáció Története'' c. konferencia
Haltartó.hu
Határidő: 2010.02.28. A
Haltartó.hu fotópályázata
Hangfoglalás Magazin
Határidő: 2009.10.04. Hangszer
- Hang - Fény - Színpad - Stúdiótechnikai kiállítás és Zenei Szemle
Haszon Magazin
Határidő: 2008.03.28. Pénzt
keresni az interneten: Lehetőségek, megoldások - Konferencia
HAT Alapítvány
Határidő: 2009.11.03. Ez
HAT! Támogató program - Gyermekeink 1. pályázat
Határidő: 2009.06.20. Ajándékkatalógus
pályázat
Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI)
Határidő: 2010.05.20. Pályázat
Határtalan Európa - határon átnyúló kapcsolatok témakörben
Határon Túli Magyarok Információs Központja
Határidő: 2009.12.31. Galériám
- fotópályázat
Hatvan Város Önkormányzata
Határidő: 2009.08.18. Versenytárgyalás
IFA W50 DL-30 típusú gépezetes tolólétra gépjárműre
Határidő: 2008.08.18. Pályázati
felhívás hatvani ingatlan hasznositására
Határidő: 2008.08.18. Pályázati
felhívás hatvani ingatlan hasznositására II.
Határidő: 2008.02.19. Önkormányzati
ingatlan értékesítése Hatvanban
Haypál Alapítvány
Határidő: 2010.01.31. ,,Legkedvesebb
bibliai történetem'' - Gyermekrajz pályázat
Hálózat Televízió
Határidő: 2007.09.28. Média
Iskola - Felvételi tájékoztató
Házipatika.com Kft.
Határidő: 2010.07.25. Alvászavarok
nyereményjáték
Határidő: 2010.02.15. Országos
elsősegély-ismereti verseny 2010
Határidő: 2009.02.09. Országos
Elsősegély-ismereti Verseny 2009
2008.10.13. Gyógyíthat-e
a toll? Most Ön is megmondhatja! (Sajtóközlemény)
2008.04.09. Az
emberi test csodái három dimenzióban. Egyedülálló animációk a HáziPatika.com
Médiatárában (Sajtóközlemény)
Határidő: 2008.03.25. Kereskedelmi
igazgatót keresnek
Health Communication Hungary
2008.05.27. Dohányzásmentes
Világnap (Sajtóközlemény)
Heavy Tools.hu
Határidő: 2010.08.22. Heavy
Tools fotópályázat
Hegyalja Fesztivál
Határidő: 2010.04.23. Legyél
te a Hegy' fesztiváldizájner, tervezz Fundango pólóra!
Heiling Média Kft.
Határidő: 2008.04.21. A
Földgömb Fotópályázat 2008
Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.
Határidő: 2009.05.03. ,,Nézd
a római döntőt egy trópusi tengerparton!'' játék
Helen Bereg
Határidő: 2010.05.31. ,,Bújkáló
mese'' vers- és prózapályázat
Határidő: 2009.07.31. ,,Vágyak,
álmok'' Vers- és novellapályázat
Hellodesign.hu
Határidő: 2010.03.31. Magyar
falmatricákat várnak
Helloittvagyunk.net
Határidő: 2010.08.10. Hello,
itt vagyunk ;) webfilm verseny
HelyiMÉrték Alapítvány
Határidő: 2010.02.26. Pillanatfelvétel
- Értékelés program civil szervezeteknek
Hemingway Alapítvány
Határidő: 2009.07.01. Jelölés
a Dr. Szabó György ösztöndíjra
Henkel Central Eastern Europe
Határidő: 2008.06.09. Nemzetközi
pályázat rajzművészeknek
Henkel Magyarország
Határidő: 2009.06.08. Henkel
Art.Award 2009
2009.02.05. Cimsec
adomány a Bókay Alapítványnak (Sajtóközlemény)
Herberson Consulting
2009.09.24. Két
új tematikus csatorna a kábeltévék piacán (Sajtóközlemény)
Herz Szalámigyár Zrt.
Határidő: 2008.09.15. Csomagolástervezési
pályázat ,,Tradíciók új köntösben'' címmel
Hetedhét Oázis Alapítvány
Határidő: 2008.10.20. Vers-,
próza-, és dalszövegíró verseny 14-23 éves fiatalok számára
Hetek
Határidő: 2008.01.15. Előfizetői
nyereményakció
Heves Megyei Közgyűlés
Határidő: 2008.10.31. Pályázati
kiírás 2008. évi heves megyei ifjúsági rendezvények támogatására
Határidő: 2008.09.30. Pályázati
kiírás ,,Heves Megye Sportjáért 2008.'' cím elnyerésére
Határidő: 2008.09.30. Pályázati
kiírás a ,,2007/2008. tanév Heves Megye Jó tanuló, Jó sportoló'' cím elnyerés
Heves Város Önkormányzata
Határidő: 2008.04.15. Pályázat
parádfürdői ingatlan értékesítésére
Határidő: 2007.08.15. Hevesi
Ösztöndíj pályázat
Hevesi Endre-díj Alapítvány
Határidő: 2008.03.20. Hevesi
Endre-díj
Hevesi Sándor Művelődési Központ
Határidő: 2010.09.04. 7.
Kanizsai Bor és Dödöllefesztivál
Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület
Határidő: 2009.05.05. ,,Év
információbiztonsági újságíródíj'' cím
Hitelezés-Kockázatkezelés Újság Kft.
Határidő: 2008.03.15. Nemzetközi
Jövőkutatás Verseny
Határidő: 2008.01.30. Az
állatok karácsony szentestéje - rajzpályázat óvodásoknak és általános iskolásoknak
Hídvégi Vernyik Projektház Kft.
Határidő: 2008.11.14. Rubophen
Versíró Verseny
Hírös Sport Kft.
Határidő: 2010.06.25. Ajándéktárgy
készítő pályázat
Határidő: 2009.05.31. Plakátpályázat
HírTV Zrt.
Határidő: 2010.05.31. Fotópályázat
2010
Határidő: 2009.06.30. Rajzold
le kedvenc magyar népmesédet és nyerj a családodnak egy párizsi utat EuroDisneylandbe!
Hobbielektronika.hu
Határidő: 2009.05.05. ,,A
profi is volt kezdő'' pályázat
Hochegger COM
2009.12.01. Országos
irodai papírgyűjtési akció az INEST Nonprofit Kft. és a Magyar Vöröskereszt
szervezésében (Sajtóközlemény)
Holcim Hungária Otthon Alapítvány
Határidő: 2008.04.04. A
Holcim Hungária Otthon Alapítvány pályázati kiírása
Holisztikus Medicina Alapítvány
Határidő: 2009.02.17. ,,Manuális
medicina elméleti és gyakorlati képzése'' Tanfolyam
Holokauszt Emlékközpont
Határidő: 2010.09.15. Holokausztoktatás
- pályázat németországi tanulmányútra
Honi Művészetért Alapítvány
Határidő: 2010.10.15. Ezüst
Ácsceruza - pályázati felhívás
Honvédelmi Minisztérium
Határidő: 2010.08.31. 45.
Katonai irodalmi pályázat
Határidő: 2010.10.01. Képzőművészeti
pályázat
Határidő: 2010.06.07. Pályázati
felhívás ISAF, Afganisztán
Határidő: 2010.06.01. Honvédelmi
pályázat
Határidő: 2009.10.31. Képzőművészeti
pályázat 2009
Határidő: 2009.09.15. Képregénypályázat
Határidő: 2009.08.20. HM
Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj
Határidő: 2009.08.15. Irodalmi-
és képregény pályázat
Határidő: 2008.09.05. Hunyadiak
és a reneszánsz - pályázat
Határidő: 2008.06.04. Pályázat
honvédségi ingatlanok értékesítésére
Honvédelmi Minisztérium, Magyar Írószövetség
Határidő: 2007.08.31. Irodalmi
pályázat 2007 / Minden souverenításnak kútfeje a nemzet
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete
Határidő: 2008.05.30. ,,Kész
a csatára a sereg'' országos alkotói pályázat
Hortobágyi Nemzeti Park
Határidő: 2007.10.21. Daru
Ünnep
Hotel Európa fit
Határidő: 2007.12.22. Karácsonyi
Program
HotelBlack & White Művészeti Kft.
Határidő: 2009.07.30. HBW
Antológia Pályázat
Hoventa Kft.
Határidő: 2009.10.09. Hoventa
2009
Hulladék Munkaszövetség
Határidő: 2009.07.15. ,,Fotózd
le a nulla hulladékot'' - fotópályázat
Hulladéksors Szerkesztősége
Határidő: 2008.04.15. Égető
kérdések a hulladékgazdálkodásban az energetikai hasznosítás jegyében -
szakmai konferencia
Humanista Mozgalom
Határidő: 2009.11.20. Világ
körüli menet: béke, erőszakmentesség és videópályázat
Humán Szolgáltató Intézet, Székesfehérvár
Határidő: 2008.04.23. Pályázat
székesfehérvári könyvelői állás betöltésére
Humusz Ház
Határidő: 2008.03.19. Összeomlás.
Az elpusztult civilizációk tanulságai - előadás
HunDeszt
2007.12.06. A
pálinkafőzők sok tiszta pálinkát öntöttek a pohárba! Sikeres volt a HunDeszt
Pálinkaverseny - Százhetvenhat érem született (Sajtóközlemény)
Hungarian Business Leaders Forum
Határidő: 2009.11.13. Média
a Társadalomért 2009
Határidő: 2007.11.17. Média
A Társadalomért Pályázat
Hungarocar 2000 Zrt.
Határidő: 2008.11.27. Jótékonysági
árverés
HungaroControl Zrt.
2010.08.05. Új
rekord a magyar légiforgalmi irányításban (Sajtóközlemény)
2010.04.28. Újra
megnyitja kapuit a Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás (Sajtóközlemény)
2010.04.15. Kiút
a válságból: Ismét havi 40.000 fölött a magyar légtérben irányított gépek
száma (Sajtóközlemény)
2009.09.23. A
HungaroControl a magyar légtér biztonságáért (Sajtóközlemény)
Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Határidő: 2009.11.16. Vállalkozó
kerestetik a pécsi nyitórendezvényhez
Hungarokart.hu
Határidő: 2009.01.12. JSZV
- Hungarokart Gokart Tréning és verseny
Hungarovox Kiadó
Határidő: 2007.11.07. A
Hungarovox könyvbemutatója
Hungexpo Zrt.
Határidő: 2010.05.07. Legyen
Ön is kiállítója a 4. Nemzetközi elektronikai, elektrotechnikai és automatizálási
szakkiállításnak!
Határidő: 2010.01.30. Magyar
Kert
Határidő: 2007.10.26. A
HUNGEXPO Zrt. pályázati felhívása
,,HUNYADI'' Válságmenedzser és Felszámoló Zrt.
Határidő: 2008.01.03. Nyilvános
árverés az OPIFEX-BAU Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. tehergépkocsijára
Határidő: 2007.09.28. Nyilvános
pályázati eljárás a felszámolás alatt álló Rába Kispest Öntöde és Gépgyár
Kft. egyes vagyontárgyaira
Határidő: 2007.08.17. Felszámolás
alatt álló cég ingatlanjainak és ingóságainak értékesítése
Hunterart Kft.
Határidő: 2009.08.31. I.
Aktfotó Pályázat
HVG
Határidő: 2009.05.31. Techline
Photoshop bajnokság
Határidő: 2009.03.22. Photoshop-bajnokság
Határidő: 2008.11.04. HVG
Golden Job karrier verseny
Határidő: 2007.10.30. HVG
Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok
IBM
Határidő: 2010.09.19. Smarter
Cities
Határidő: 2009.10.04. IBM
48 órás programozó bajnokság
ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság
Határidő: 2010.01.11. 2010.
évi Icomos-díj
Határidő: 2009.01.12. ICOMOS
Műemlékvédelmi Citrom-Díj 2009. adományozása
Határidő: 2008.03.28. 2008.
évi ICOMOS-díj
Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete
Határidő: 2010.03.01. Tagokat
toboroz az Eurázsia Szimfonikus Zenekar
Ifjúságügy Szakértőinek Társasága
Határidő: 2009.06.21. Az
Ifjúsági Szakma Országos Találkozója
IFS Hungary Kft.
2007.11.05. Oroszország
vezető MRO központja az IFS Applications-t választotta (Sajtóközlemény)
2007.10.24. Az IFS
továbbra is jó úton halad 2007-es céljai megvalósításához (Sajtóközlemény)
2007.10.17. Már itthon
is elérhető az IFS Applications 7.5 (Sajtóközlemény)
2007.09.03. Az IFS
elsőként kínál ERP-be ágyazott Google-stílusú keresőt (Sajtóközlemény)
IFUA Horváth & Partners Kft.
Határidő: 2009.12.02. ,,Pénzügy
nem pénzügyeseknek'' Szeminárium
Határidő: 2008.09.30. Tervezés
2009 Szakmai Találkozó
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Határidő: 2009.11.18. Pályázati
felhívás bűnmegelőzési projektek megvalósítására
Határidő: 2008.09.30. Pályázat
a deregulációs miniszteri megbízott munkakör betöltésére
IH Rendezvényközpont
Határidő: 2009.07.12. Kultúrák
Közötti Kommunikáció - Carl Rogers találkozó
IIR Magyarország
Határidő: 2008.06.11. Pharma
For 2008 Konferencia
IMAX Budapest
Határidő: 2010.04.09. Így
neveld a sárkányodat - pályázat
IME - Interregionális Megújuló Egyesület
Határidő: 2007.11.15. Via
Futuri 2007 - Nemzetközi konferencia a Biomassza-alapú energiatermelésről
IMMI - Nemzetközi Multimédia Intézet
Határidő: 2008.02.07. Adobe
Photoshop CS3 tanfolyam
IMPA Alapítvány
Határidő: 2010.05.10. Kifestő
pályázat ovisoknak
Impact Kommunikációs és Reklámügynökség
2009.04.09. Az Európán
kívüli piacot már meggyőzte a magyar innováció! (Sajtóközlemény)
2008.10.21. Hatékonyabbá
tehető a rák elleni küzdelem (Sajtóközlemény)
IMPEX Kortárs Művészeti Szolgáltató
Határidő: 2008.08.18. Prágai
és pozsonyi residency programok
Inda-Labs Zrt.
Határidő: 2010.01.03. ,,Az
év legjobb családi pillanata'' - fotópályázat
Határidő: 2009.10.24. Civil
Expo
Határidő: 2009.08.30. Puma
cipő fesztiválos fotópályázat
India Klub
2008.03.10. Indiai
klasszikus tánc Szegeden (Sajtóközlemény)
Indiművek
Határidő: 2009.11.15. Indiművek
Plakátverseny
Industorg Pályázati Iroda
Határidő: 2010.05.21. 2010.
évi Magyar Termék Nagydíj Pályázat
Határidő: 2008.05.23. Pályázat
a 2008 évi Magyar Termék Nagydíj elnyerésére
Infinity Sport Kft.
Határidő: 2009.08.01. Kreatív
vagy? Legyen a Converse tornacipő a vásznad!
Inflatus Írókör
Határidő: 2010.07.31. ,,Ragyogás''
novellapályázat
Infoforum.org.hu
Határidő: 2009.05.30. ,,Versenyben
az idővel'' Pályázat
,,Informatika a látássérültekért" Alapítvány
Határidő: 2007.10.24. Informatikai
eszközök (hardver és szoftver) adományozása látássérült személyeknek
Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum)
Határidő: 2009.05.01. IX.
Unoka - Nagyszülő Informatikai (Világ)verseny
Infoszféra Kft.
Határidő: 2009.09.21. Adatkezelés
legálisan - augusztustól ismét szigorodó szankciók - konferencia
,,ING a Gyermekegészségügyért'' Alapítvány
2010.08.21. Az ING a
Gyermekegészségügyért Alapítvány 2010-es pályázati kiírása
2010.07.16. Az ING
a Gyermekegészségügyért Alapítvány meghosszabbította 2010-es pályázati
határidejét (Sajtóközlemény)
2010.05.18. Húszmillió
forintos pályázati lehetőség gyermekgyógyászati célokra (Sajtóközlemény)
2007.11.20. Az ,,ING
a Gyermekegészségügyért'' Alapítvány 75 egészségügyi intézményt támogat
(Sajtóközlemény)
2007.09.07. ,,ING
a Gyermekegészségügyért'' Alapítvány: húszmillió forintos pályázati lehetőség(Sajtóközlemény)
Ingatlan.com
Határidő: 2010.03.07. Ingatlan.com
nyereményjáték
INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány
Határidő: 2008.06.27. EBN
Kongresszus 2008 Budapest
INNOVA Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség
Határidő: 2009.05.08. Észak-Alföldi
Fiatal Feltaláló és Fiatal Kreatív Díj
Insomnia
2010.05.10. Környezettudatos
autósok (Sajtóközlemény)
2010.03.03. Az
olcsósággal nehéz versenyezni (Sajtóközlemény)
2010.02.04. Geoláda
lesz a 600km hosszú bunkerrendszer (Sajtóközlemény)
2010.01.14. Rohamosan
nő a minőségi pálinkafogyasztás (Sajtóközlemény)
2009.12.10. Magyar
találmány: napelemes tetőcserép kerül a hidrogénfalu házaira (Sajtóközlemény)
2009.11.25. 20.
évfordulóját ünnepelte a Falugondnokok Hálózata (Sajtóközlemény)
Inspirations Kommunikációs Tanácsadó Kft.
Határidő: 2007.11.27. Licensing
Days
Intercom Kft.
Határidő: 2009.05.28. X-Men
játék
Interpress Magazin
Határidő: 2010.01.31. Irodalmi
pályázatok
(folyamatos)
Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület
Határidő: 2010.06.01. Pályázati
kiírás: ,,Energiajátékok 2010''
Határidő: 2008.05.15. Napjáték
Interkulturális Párbeszéd Alapítvány
Határidő: 2010.05.15. English
Village pályázat
Internet Securities Magyarország Kft.
Határidő: 2010.09.16. ,,Üzleti
adatbázisok, kinek, miért, mennyiért?'' Szakmai Fórum
Intkomm.hu
Határidő: 2007.11.28. Ütközéspont
- Integrált marketing kommunikációs és Trade marketing kommunikációs konferencia
Invitel Zrt.
Határidő: 2009.12.31. Invitel
InnoMax Díj 2009
Iparművészeti Kollégium
Határidő: 2008.02.05. Az
Iparművészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása
Határidő: 2007.12.07. Az
Iparművészeti Kollégium folyóirat-pályázati felhívása
Iparművészeti Múzeum
Határidő: 2010.06.01. Pályázat
padlómatrica tervezésére
Határidő: 2008.03.16. Moholy-Nagy
László formatervezési ösztöndíj - a 2007. évi ösztöndíjasok kiállítása
Határidő: 2008.01.13. Az
NKA által támogatott iparművészeti alkotások bemutatója
Ipoly Erdő Zrt.
Határidő: 2010.05.05. Ember
az erdőben, az erdőért - természeti értékeink megőrzése - fotópályázat
Irish Dance Experience
Határidő: 2009.11.13. Kopogj
a parketten! - próbatánc
Irodalmi Jelen Szerkesztősége
Határidő: 2010.04.30. Verspályázat
Határidő: 2009.09.15. Helyszíni
tudósítás pályázat
Határidő: 2009.05.10. Irodalmi
Jelen novellapályázat
Irodalmi Rádió
Határidő: 2010.12.31. ,,Ingenii
Benigna Vena'' - az Irodalmi Rádió folyamatos pályázata új jelentkezők
számára (folyamatos)
Határidő: 2010.08.20. Szabadság
és bátorlét - irodalmi pályázat és felolvasóest Széchenyi István örökében
ISO 9000 Fórum
Határidő: 2009.09.11. ISO
9000 Fórum XVI. Nemzeti Konferencia
ITBN Team
Határidő: 2010.08.15. ITBN
Biztonsági Díj - Legjobb gyártói/szolgáltatói innováció
Határidő: 2010.07.15. ITBN
előadás pályázat
itbusiness
2009.09.01. inside
itbusiness 2009 (Sajtóközlemény)
2008.09.02. inside
itbusiness 2008 (Sajtóközlemény)
IT-Contact Online Kft.
Határidő: 2009.09.01. CivilWeb
program: Díjmentes honlapkészítés közhasznú szervezeteknek!
ITD Hungary Nonprofit Közhasznú Zrt.
Határidő: 2008.10.31. Kereskedelem-fejlesztési
pályázat - 2008
itSun Security Kft.
Határidő: 2009.04.15. itSun
Security Day 2009
Határidő: 2009.03.17. ,,Minden
a költséghatékony UTM megoldásokról'' Konferencia
Itthon Európában a Művészetért Alapítvány
Határidő: 2010.06.04. Plakátpályázat
IVM-Bridge Tanácsadó Kft.
Határidő: 2010.02.15. ,,Az
év HR csapata'' - 2009 pályázati felhívás
Jane Goodall Rügyek és Gyökerek Egyesület
Határidő: 2009.04.30. Pályázat
Dr. Jane Goodall Magyarországra látogatása alkalmából
Janus Pannonius Múzeum
Határidő: 2008.12.31. A
merész mandulafácska - epigramma-pályázat
Japán Alapítvány
Határidő: 2010.09.30. Magyar
Nyelvű Haiku pályázat
Határidő: 2010.01.07. Fellowship
for Intellectual Exchange 2010-2011
Határidő: 2009.07.30. Pályázat
pedagógiai tanulmányútra Japánban
Jánossy Ferenc Szakkolégium
Határidő: 2009.01.16. Pályázat
a Jánossy Ferenc emlékkonferencia 2009 rendezvényén publicista és előadói
részvételre
Járóföld Turista Egyesület
Határidő: 2010.10.30. ,,A
Pusztatemplom'' mese- és legendaíró pályázat gyermekeknek
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés
Határidő: 2010.09.15. Pályázati
felhívás cigány származású fiatalok tanulmányi támogatására Jász-Nagykun-Szolnok
megyében
Határidő: 2009.09.25. Pályázat
cigány származású fiatalok 2009. évi tanulmányi támogatására Jász-Nagykun-Szolnok
megyében
Határidő: 2008.09.15. Pályázat
a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tehetséggondozó ösztöndíjra
Határidő: 2009.08.14. „Ifjúságbarát
Önkormányzat'' cím Jász-Nagykun-Szolnok megyében
,,A Jászságért'' Alapítvány
Határidő: 2010.02.28. Pályázati
felhívás a 2010. évi Jászságért Díjra
Jelenlét Műhely Egyesület
Határidő: 2010.08.31. Pályázati
felhívás: Segítők segítése
Jinjang.eu Kft.
Határidő: 2010.06.15. Pályázat
videó klip elkészítésére
JogászOpen.hu
Határidő: 2008.08.29. III.
Complex Jogász Open teniszbajnokság
Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány
Határidő: 2010.01.10. Joseph
Pulitzer-emlékdíj
Határidő: 2008.01.10. Pulitzer
Pályázat
Joint Venture Szövetség
Határidő: 2008.05.22. Modern
gazdaság - modern jog c. előadás
Jólhallod.hu
Határidő: 2010.09.25. Videópályázat
hallásvédelem témában
József Attila Kör Irodalmi Egyesület
Határidő: 2010.03.08. JAK-suli:
a Gimnáziumi Íróiskola
Határidő: 2009.04.10. JAK
szlogeníró pályázat
József Attila Művészeti Centrum Alapítvány
Határidő: 2010.03.20. ,,Terézváros
diákul'' - fotópályázat
Junior Zrt.
Határidő: 2008.01.07. A
Junior ZRt. pályázata élelmiszerbeszállítók részére
JWT Eastern European Marketing Szolgáltató Kft.
Határidő: 2009.04.30. ,,Vigye
haza Párizst!'' nyereményjáték
K&H Bank Zrt.
Határidő: 2010.02.28. Videó-készítési
verseny az Ez kész! Pénz! c. DVD-hez kapcsolódóan
2010.02.25. A
Madarász utcai Gyermekkórház kis betegeinek gyűjtöttek (Sajtóközlemény)
Határidő: 2009.12.21. Ez
Kész! Pénz! - Ez Kész! Film!
Határidő: 2009.10.30. K&H
Diákkupa
Határidő: 2008.09.30. Parasport
fotópályázat
Kaali Alapítvány
Határidő: 2009.02.27. Dr.
Kaali Nagy Géza ösztöndíj
Kaffka Margit Gyermekotthon
Határidő: 2008.01.03. Pályázat
budapesti fejlesztő pedagógusi állás betöltésére
Kaland-Vár Egyesület
Határidő: 2010.03.31. Pályázati
felhívás gyermek és/vagy ifjúsági nyári táborozás támogatására
Kamaszfesztivál Szervezőiroda Nonprofit Közhasznú Kft.
Határidő: 2010.01.30. Javíts
egy jegyet! - Pályázati Felhívás
Kapcsolat.hu Kft.
Határidő: 2008.05.01. Keressük
Magyarország legjobb közéleti bloggerét!
Kaposvár Megyei Jogú Város
Határidő: 2007.09.30. Pályázat
a Kaposvár, Honvéd u. 16.a.sz. alatt lévő ingatlan jelenlegi műszaki állapotában
történő elidegenítéséről
Kaposvári Egyetem
Határidő: 2009.08.26. Marketing
Oktatók Klubja - 15. Jubileumi Országos Konferencia
Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
Határidő: 2010.06.20. Kamarazene
a középpontban
Karcag Város Önkormányzata
Határidő: 2010.11.17. Pályázati
fölhívás a karcagi Varró család és a Varró-ház történetének kutatására
Karcolat Egyesület
Határidő: 2010.09.30. Műértékelő
pályázat
Határidő: 2009.10.31. Novellapályázat
Karnyujtasnyibalaton.blog.hu
Határidő: 2010.04.20. Karnyújtásnyi
Balaton - pályázat(ok)
Karzat Színház
Határidő: 2010.05.31. KözPorond
Katolikus Hivatásgondozó Intézet
Határidő: 2009.10.31. Rajzpályázat
a papság évében
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
Határidő: 2010.06.15. ,,Szegénység
körülöttem'' - pályázat
Katolikus Tábori Püspökség
Határidő: 2009.04.10. Az
Én Húsvétom
Káldor Miklós Kollégium
Határidő: 2009.03.13. V.
Országos Középiskolai Filmszemle
Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány
Határidő: 2009.03.31. Káplár
László Jó Ember Díj
Kárpát Országos Vállalkozói Szövetség
Határidő: 2008.03.31. ALKOSS!
II. Diákpályázat
Kárpátikum Közhasznú Alapítvány
Határidő: 2010.06.30. Kárpátikum
Fotópályázat
Kárpátok Alapítvány-Magyarország
Határidő: 2007.12.31. A
legjobb vidéki kezdeményezések támogatása a felzárkozás érdekében
Kecskemét Megyei Jogú Város
Határidő: 2010.09.30. Pályázat
kecskeméti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2010.08.31. Pályázat
kecskeméti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.10.31. Pályázati
felhívás a 2009. évi kecskeméti Idegenforgalmi célfeladat terhére nyújtható
támogatások elnyerésére
Határidő: 2009.04.15. Pályázat
kecskeméti, helyi védelem alatt álló épületek felújítására
Határidő: 2008.12.05. Pályázat
kecskeméti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.01.05. Pályázat
kecskeméti ingatlan bérlet útján történő hasznosítására
Határidő: 2008.09.15. Pályázat
kecskeméti, önkormányzati tulajdonú bérlakások bérleti jogának megszerzésére
Határidő: 2008.08.11. Pályázat
a kecskeméti Tó Hotel értékesítésére
Határidő: 2008.08.08. Pályázat
kecskeméti ingatlanok értékesítésére
Határidő: 2007.12.04. Kecskeméti
pályázat jogi ügyintézői munkakör betöltésére
Határidő: 2007.12.04. Kecskemét
Megyei Jogú Város Jegyzőjének pályázata belső ellenőri munkakör betöltésére
Határidő: 2007.12.31. Kecskeméti
pályázat pályakezdő fiatalok ösztöndíjas foglalkoztatására
Kecskemét Táncegyüttes
Határidő: 2007.10.12. Táncfelvételit
hirdet a Kecskemét Táncegyüttes
Kecskeméti Animációs Fesztivál
Határidő: 2009.06.14. Szabad
Animációs Filmkészítők Találkozója Kecskeméten
Határidő: 2009.02.28. 9.
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm
Fesztivál
Kecskeméti Ifjúsági Otthon
Határidő: 2008.10.31. Fotópályázat:
Zsolnay virágok - mai üvegpaloták - köztereink
Kecskeméti Katona József Színház
Határidő: 2010.04.15. Operettpályázat
Határidő: 2008.01.01. Idén
is színházi koncerttel köszönti az újesztendőt Kecskemét
Kegyeleti Múzeum
Határidő: 2009.10.31. Fotópályázat
Őszi fények címmel
KEMIKÁL Építőanyag-ipari Zrt.
Határidő: 2009.11.30. Kemikál
tervezői pályázat
Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ
Határidő: 2010.01.15. Lekapott
tanulás - fotópályázat
Kereszténydemokrata Néppárt
Határidő: 2009.10.30. ,,Családok
Magyarországon a XXI. század első évtizedében'' szociográfiai pályázat
Határidő: 2009.07.31. ,,Nyitva
van az aranykapu'' rajzpályázat
Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ
Határidő: 2008.09.26. Pályázati
felhívás X. Országos Néprajzi Fotókiállításra
Kerezsi Éva Mária
Határidő: 2007.11.06. Varrótanfolyam
Mindenkinek a Déli pályaudvarnál!
Kertvárosi ÁMK Bányász Művelődési Otthona
Határidő: 2010.10.15. Őszidő
2010 - Irodalmi pályázat
Keszthely Város Önkormányzata
Határidő: 2007.10.19. Keszthely
Város Önkormányzata pályázat útján helyiségeket ad bérbe
Határidő: 2007.08.31. Keszthely
Város Önkormányzata pályázat útján helyiségeket ad bérbe
Kevice Egyesület
Határidő: 2008.12.31. Ingyenes
webtárhely civil szervezteknek a Server-Service pályázat keretében
(folyamatos)
Kék-Ezüst Kommunikáció
2010.07.14. Újdonság
- Már napi fogyasztási cikkek is elérhetők online kuponokkal (Sajtóközlemény)
2010.05.13. Dívák éjszakája:
főszerepben a NŐ (Sajtóközlemény)
2010.05.12. Elindult
a 4cent.hu - az online pálinkamagazin (Sajtóközlemény)
2010.05.11. Kihirdették
a Mosolygóvíz rajzpályázat nyerteseit (Sajtóközlemény)
2010.05.03. Szűrt
víz - az életet adja (Sajtóközlemény)
2010.04.15. Megválasztották
a legszebb motoros lányt (Sajtóközlemény)
2010.03.16. Mosolygóvíz
rajzpályázat gyermekeknek (Sajtóközlemény)
2010.02.25. Harmadik
fázisban a válság? Az online kuponhasználat lehet az egyik megoldás
(Sajtóközlemény)
2009.09.02. Online
kuponokkal indítsuk olcsóbban a tanévet! (Sajtóközlemény)
2009.06.12. Vadon
Jani ismét a felhők közé vágyik (Sajtóközlemény)
2009.05.20. Éljen
át intenzívebb gyönyörérzetet - erősítse hüvelyizmait (Sajtóközlemény)
2009.05.11. Terhesség
utáni stressz inkontinencia (Sajtóközlemény)
2009.04.22. A Hervis
ráerősít a kuponakciókra (Sajtóközlemény)
2009.04.06. Rockzenészek
a túlélőkért - A ,,zord'' rocker külső érző szívet takar (Sajtóközlemény)
2009.03.31. A
debreceni bevásárlóközpont is csatlakozott az online kuponakciókhoz
(Sajtóközlemény)
2009.03.30. A
stressz inkontinenciát nem stressz okozza (Sajtóközlemény)
2009.03.10. Rekordmennyiségű
online kupon letöltés az akció félidejében (Sajtóközlemény)
2009.03.10. Forradalmi
újdonság a stressz inkontinencia kezelésére (Sajtóközlemény)
2009.03.04. Czene
Attila és Bánhidi Petra kuponokkal spórol (Sajtóközlemény)
2009.02.23. Kuponnal
a gazdasági válság ellen (Sajtóközlemény)
2009.02.04. Menyasszonyi
ruhát öltött Rába Tímea, Keleti Györgyi és Judy Nero - Újra férjhez mennek?
(Sajtóközlemény)
2009.01.26. Stahl
Judit készételei meghódították a közönséget (Sajtóközlemény)
2009.01.21. Hiánycikk
Balázs könyve (Sajtóközlemény)
2008.12.07. A
Heim Pál Gyermekkórház kapta a kika sztárkarácsonyfáját (Sajtóközlemény)
2008.12.02. Idén
a zöld és a barna karácsonyfadísz a legdivatosabb (Sajtóközlemény)
2008.11.25. Az
A.D. Studio új albummal lepi meg a rajongókat (Sajtóközlemény)
2008.11.24. Már
októbertől karácsonyozunk (Sajtóközlemény)
2008.10.01. Ernyey
Béla az interneten (is) hódított (Sajtóközlemény)
2008.07.10. Hajón
és helikopteren érkezett Stahl új menüje (Sajtóközlemény)
2008.07.09. Sikerkönyv
lett Balázs kötete (Sajtóközlemény)
2008.06.18. Sebestyén
Balázs: Szigorúan bizalmas (Sajtóközlemény)
2008.06.10. Egy
színpadon Miklósa Erika és Rost Andrea (Sajtóközlemény)
Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
Határidő: 2009.11.06. Segíteni
jó fotópályázat
Kéményjobbítók Országos Szövetsége
Határidő: 2010.03.26. VI.
Országos Kéménykonferencia
K-ÉP Stúdió
Határidő: 2008.05.12. Nyereményjáték
a 2D Ajtó-Ablak makróval
Kép-Szín-Ház Művészmozi Kiemelten Közhasznú Alapítvány
Határidő: 2009.10.30. Van
Más Kép Ifjúsági Film- és Videoklip Fesztivál - pályázat
Kéri Pharma Generics Kft.
Határidő: 2008.08.24. Pályázat
depressziós betegek művészeti tevékenységének támogatására, műveinek bemutatására
Határidő: 2007.12.31. A
Kéri Pharma Generics Kft. pályázata
Kézenfogva Alapítvány
Határidő: 2007.10.11. Mozart-est
a Kézenfogva Alapítványért
Kia Motors Hungary
Határidő: 2009.10.20. KIA
Kids 2009
Kidma Magyarország Egyesület
Határidő: 2009.05.18. Pixrael
- Tel-Aviv 100 - nemzetközi on-line fotópályázat és szabadtéri kiállítás
Kincstári Vagyoni Igazgatóság
2007.11.19. Szegeden
lesznek megtekinthetőek a Kormányzati Épületegyüttes győztes tervei
(Sajtóközlemény)
Kingartweb Design Studio
Határidő: 2009.06.30. Pályázat
internetes megjelenés támogatására
Kirándulunk.hu
Határidő: 2008.12.31. Pályázat
csoportos kirándulások támogatására
Határidő: 2007.12.31. Pályázat
osztálykirándulások költségeinek részbeni támogatására
Kis Lord Alapítvány a Gyermekekért
Határidő: 2010.09.20. ,,...A
nyár legszebb gyermekmosolya...'' fotópályázat
Határidő: 2010.09.20. ,,Én
kis kertem'' rajzpályázat
Kis-Duna Áruház
Határidő: 2009.12.13. Rúgj
labdába! - fotópályázat
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Határidő: 2010.09.15. Kamatmentes
vállalkozási hitel Kiskunfélegyházán
Határidő: 2010.08.25. Pályázat
a kiskunfélegyházi Ipari Park részét képező ingatlanok hasznosítására
Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek KHE
Határidő: 2010.07.15. I.
Nemzetközi fotópályázat - Kiskunfélegyháza 2010
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Határidő: 2008.06.13. Pályázati
kiírás civil társadalmi szerveződések 2008. évi támogatására Kiskunmajsán
Kistarcsai Kulturális Egyesület
Határidő: 2010.09.18. Görhönyfesztivál
Kisújszállás Város Önkormányzata
Határidő: 2009.08.10. Kun
Fotópályázat
Kitekintő.hu
Határidő: 2010.07.20. Fotópályázatot
hirdet a Kitekintő
Klebelsberg Művelődési Központ
Határidő: 2010.01.25. Felhívás
amatőr humoristák részére
Határidő: 2008.01.14. Felhívás
amatőr humoristák és karikaturisták részére
Klíma Klub Közhasznú Nonprofit Kft.
Határidő: 2010.02.19. II.
Magyarországi Klímacsúcs
KLM Holland Királyi Légitársaság
Határidő: 2009.06.15. Mutasd
a bőröndöd, megmondjuk ki vagy!
KOGART Kortárs Gyűjtemény
Határidő: 2009.12.18. A
KOGART pályázatot hirdet közhasznú társadalmi szervezetek számára
Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház
Határidő: 2010.04.15. Kolibri
rajzpályázat
Határidő: 2009.01.31. Pályázat
ingyenes iskolai előadások bemutatása illetve ingyenes színházjegyek az
agresszió témaköréhez köthető előadásokra
Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Határidő: 2008.12.01. Pályázat
kamarai tagok által igénybe vett Széchenyi Kártya hitelek, 2008. évi kamattámogatására
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága
Határidő: 2010.07.30. Komárom-Esztergom
megyei fotópályázat
Komárom Város Önkormányzata
Határidő: 2010.08.31. Komárom
Város Önkormányzata lakásproblémák megoldására ingatlanokat
Határidő: 2010.02.20. Lehár
Ferenc Operett Énekverseny
Komáromi János
Határidő: 2010.09.28. Verselő
Antológia 2010 - Pályázati kiírás
Komló Város Önkormányzata
Határidő: 2007.11.06. Ingatlan-bérbeadás
Komlón
Konkam Stúdió
Határidő: 2009.03.20. Etno
Mozi
Konsilo Kft.
Határidő: 2010.05.09. Konyhakiállítás
- Mindenkit megfőz!
Határidő: 2009.03.15. Nemzetközi
Orchidea és Bromélia Kiállítás - Gardenexpo 2009
2008.05.29. Babamama
Expo. A második! Mert mindig a család az első! (Sajtóközlemény)
Kontakt Táncért Alapítvány
Határidő: 2010.11.20. Alig
táncolnak - Egypercesek táncfilm pályázat
Kor Kontroll Társaság
2008.06.18. FUSS
az Egészségedért! (Sajtóközlemény)
2008.05.20. Ön mennyire
rosszmájú? - Nyílt nap a Duna Palotában (Sajtóközlemény)
2008.04.21. A
Kor Kontroll Társaság és a Springmed Kiadó dohányzásmentes nyílt napja
(Sajtóközlemény)
2008.04.13. A
Kor Kontroll Társaság és a Springmed Kiadó dohányzásmentes nyílt napja
(Sajtóközlemény)
Határidő: 2008.01.17. Jön
az INBÉ!
2007.09.07. Középpontban
az ember! A Kor Kontroll Társaság Egészségnapja Gyomaendrődön! (Sajtóközlemény)
Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
2008.03.28. Új Nemzeti
Tbc-Referencia laboratórium (Sajtóközlemény)
Kornusz Kft.
2009.03.31. Működésre
és fejlesztésre 30 millió forintot kapnak az újpesti háziorvosok! (Sajtóközlemény)
2009.03.19. Veszélyben
az újpesti szakorvosi rendelő korszerűsítése (Sajtóközlemény)
Kortárs Drámafesztivál Budapest
Határidő: 2010.09.05. A
Kortárs Drámafesztivál munkatársakat keres
Kortárs Építészeti Központ
Határidő: 2010.09.30. Modeling
Museums - II. Nemzetközi Makettfesztivál
Kortárs Művészeti Zsűri
Határidő: 2009.03.26. Pályázati
felhívás táblaképek megalkotására
Határidő: 2008.10.02. Beltéri
falfelület megformálása a Nyíregyházi Főiskola campusában
Határidő: 2008.09.11. Pályázat
beltéri műtárgy megalkotására
Határidő: 2008.09.04. Pályázat
térplasztika megalkotására Szarvason
Határidő: 2008.08.28. Pályázat
térplasztika megalkotására Békéscsabán
Határidő: 2008.08.07. Pályázat
beltéri műalkotás megalkotására Dunaújvárosban
Kossuth Kiadó
Határidő: 2008.03.31. Regényírói
pályázat
KOTI
Határidő: 2007.12.31. KOTI
fotópályázat
Kovács Gábor Művészeti Alapítvány
Határidő: 2008.06.09. Az
én Na'Conxypan-om - Pályázati felhívás a Gulácsy-kiállításhoz
Kovács Kinga Emlékalapítvány
Határidő: 2010.01.15. Német
nyelvtanfolyam Németországban, Bonnban
Kovács Lázár
Határidő: 2010.07.05. ÍzKép
Gasztro fotópályázat
Kós Károly Egyesülés
Határidő: 2007.08.29. Mesterképző
vándoriskola építészeknek
Kölcsey Ferenc Alapítvány
Határidő: 2010.09.30. Könyvadomány
határon túlra
Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár, Dunakeszi
Határidő: 2009.11.30. Várostörténeti
pályázat
Határidő: 2009.09.18. Irodalmi
pályázat Dunakeszin
Kölyökvár.hu
Határidő: 2010.05.31. Rajzpályázat
gyerekeknek
Könyvtári Intézet
Határidő: 2010.09.05. Vezetőképzés
a Könyvtári Intézetben
Körmendi Vagyongazdálkodási Kft.
Határidő: 2008.02.06. Önkormányzati
helyiség bérbeadása Körmenden
Határidő: 2007.08.15. A
Körmendi Vagyongazdálkodási Kft. pályázati kiírása önkormányzati ingatlanok
értékesítésére
Körmend Város Önkormányzata
Határidő: 2010.05.05. Pályázat
körmendi ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.07.15. Pályázat
körmendi ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.03.03. Pályázat
Körmend, Arany János utca 19. szám alatti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2009.01.31. Körmendi
tömbrehabilitációs pályázat
Határidő: 2009.01.20. Pályázat
körmendi ingatlan értékesítésére
Határidő: 2008.10.01. Pályázat
körmendi önkormányzati tulajdonú ingatlan értékesítésére
Határidő: 2008.06.05. Pályázat
az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást
eredményező korszerűsítésére, felújítására Körmenden
Határidő: 2008.06.01. Helyi
építészeti örökségvédelmi pályázati felhívás Körmenden
Határidő: 2008.01.14. Önkormányzati
tulajdonú ingatlan értékesítése Körmenden
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Határidő: 2010.09.30. ,,Ilyen
volt - ilyen legyen!'' - pályázat felsőoktatási intézményben tanulók számára
Határidő: 2010.02.22. ,,Danube
Boksz'' 2009/10 tanévi versenykiírás
Határidő: 2010.01.15. ,,Izzócsere''
program
Határidő: 2009.07.01. Pályázat
Lampl Hugó-emlékplakett adományozásának kezdeményezésére
Határidő: 2009.04.05. Felhívás
a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által adományozható kitüntetések
és elismerések kezdeményezésére
Határidő: 2009.03.02. Pályázati
Felhívás Ökoiskola Cím elnyerésére
Határidő: 2009.02.02. A
Duna Ismerettár - ,,Danube Box'' 2008/09 tanévi versenykiírás
Határidő: 2008.11.18. Pályázat
szakmai vizsga szervezésére való jogosultság elnyerésére
Határidő: 2008.11.15. Európa
Tanács Táj Díja
Határidő: 2008.10.16. ,,Nálatok
nőnek-e még égigérő paszulyok?'' meseíró pályázat
Határidő: 2008.07.01. Pályázati
felhívás a Lampl Hugó emlékplakett adományozásának kezdeményezésére
Határidő: 2008.05.31. A
,,Zöld Forrás'' program pályázati felhívása
Határidő: 2008.03.27. Pályázati
felhívás az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladataira
Határidő: 2008.01.08. EGT/
Norvég pályázat pályázói információs napok
Határidő: 2007.11.30. A
KvVM Költségvetési és beruházási főosztály társadalombiztosítási ügyintéző
munkakörének betöltésére pályázatot hírdet
KÖVET Egyesület
Határidő: 2010.08.13. Környezeti
Megtakarítás Verseny és Díj 2010
Közbeszerzések Tanácsa
Határidő: 2009.01.16. Pályázat
jogi végzettséggel rendelkezők részére a Hirdetményellenőrzési Osztályra
Közelítés Művészeti Galéria
Határidő: 2010.04.09. ,,Bízd
a gyerekekre!'' gyermekrajz pályázat
Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség
Határidő: 2009.04.10. Közép-dunántúli
Regionális Innovációs Díj
Közép-európai Egyetem
Határidő: 2008.06.30. Nyílt
pályázati felhívás étterem üzemeltetésére
Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány
Határidő: 2009.10.25. ,,Talentum''
2009. évi Akadémiai Díj
Határidő: 2009.10.25. ,,Talentum''
2009. évi Művészeti Díj
Határidő: 2008.10.25. ,,Talentum''
2008. évi akadémiai díj
Határidő: 2008.10.25. ,,Talentum''
2008. évi művészeti díj
Közép-Magyarországi Operatív Program
Határidő: 2008.09.07. Pályázati
felhívás a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Bentlakásos intézmények
korszerűsítésére
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
Határidő: 2010.07.15. ,,Közlekedj
okosabban, élj egészségesebben!'' rajz- és fotópályázat
Határidő: 2009.11.10. Pályázat
a Tisza és Bodrog folyókon működő köteles kompok átalakításának támogatására
Határidő: 2009.10.30. Pályázat
a ,,Kerékpárosbarát Munkahely 2009'' cím elnyerésére
Határidő: 2009.10.30. Pályázat
a ,,Kerékpárosbarát Település 2009'' cím elnyerésére
Központi Igazságügyi Hivatal
Határidő: 2008.11.25. Penészleki
ingatlan árverése
Határidő: 2008.11.24. Hevesvezekényi
ingatlan árverése
Határidő: 2008.04.30. Pályázat
büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység ellátására
Határidő: 2007.10.01. A
Központi Igazságügyi Hivatal közleménye A 2007. szeptember 17 - október
1-ig terjedő időszak - II/1. földalapra vonatkozó - termőföld árveréseiről
Központi Statisztikai Hivatal
Határidő: 2009.10.30. ,,Így
vigyázok az egészségemre'' rajzpályázat
Kőrösvölgyi Látogatóközpont
Határidő: 2007.12.14. Karácsonyváró
foglalkozás a Körösvölgyi Látogatóközpontban
Kőszeg Város Önkormányzata
Határidő: 2008.08.07. Pályázat
kőszegi ingatlancsoport értékesítésére
Határidő: 2008.03.31. ,,Szőlő
Jövéstől a borospincéig'' - fotópályázat
Határidő: 2008.03.03. Pályázat
kőszegi ingatlan értékesítésére
KPMG
Határidő: 2010.09.10. KPMG
Felelős Társadalomért Pályázat
Határidő: 2009.09.15. KPMG
felelős társadalomért program
Kraft Foods Hungária Kft.
Határidő: 2010.06.06. ,,Van
papírod? Add nekünk!'' Nyereményjáték
Határidő: 2010.05.14. Győri
Édes Dörmi kódos játék
Kráter Műhely Egyesület
Határidő: 2008.04.25. Novellapályázat
a Nyugat emlékére
Határidő: 2008.03.31. Mit
láthatnánk az ókori Egyiptomban? - pályázat
Határidő: 2008.03.15. Országos
Centenáriumi Wass Albert Vers és Prózamondó Verseny
Kreativ.hu
Határidő: 2008.11.27. Digitális
PR Konferencia
Határidő: 2008.04.17. Nagy
Kreatív Nap
Krepuska Géza Fesztivál
Határidő: 2009.06.30. I.
Krepuska Természetfotó Pályázat - pályázati felhívás
Kryon Kft.
Határidő: 2009.06.10. ,,Én
és a gépkocsim'' pályázat
Kukker.ro
Határidő: 2008.05.20. Töltődj
fel egy laptopért
Kulturális és Művészeti Televízió
Határidő: 2008.06.30. Pályázati
felhívás művészek számára referenciafilm készítésére (folyamatos)
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Határidő: 2010.06.18. Pályázat
Filmszakmai Bizottság tagságára
Határidő: 2009.10.22. Rajzpályázat
általános iskolásoknak
Határidő: 2008.09.30. Több
generáció egy fedél alatt - találkozás egy műemléképületben
Határidő: 2008.06.20. Felhívás
érdekes épületek megnyitására
Kulturföldvár.extra.hu
Határidő: 2008.08.20. Pályázat
egységes logó vagy jelvény készítésére
KultúrPart
Határidő: 2009.09.20. Mobilfilm
Pályázat
KultúrPont Iroda
Határidő: 2009.02.12. Párbeszédek
- pályázati felhívás a kultúrák közötti párbeszéd jó gyakorlatainak terjesztésére
Határidő: 2008.11.20. ,,mi-egy-más''
pályázat
Kunság Borvidék Hegyközségi Tanácsa
Határidő: 2008.02.14. Szőlészeti
és Borászati Konferencia
Kunszentmárton Város Önkormányzata
Határidő: 2010.08.27. Pályázat
a Kunszentmárton Szentesi út 1. szám alatti ingatlan értékesítésére
Határidő: 2010.08.12. Pályázat
a kunszentmártoni Városi Egészségügyi Központ igazgató-főorvos beosztás
ellátására
KUPÉ Közhasznú Egyesület
Határidő: 2010.06.10. Anyák
és gyermekeik - pályázat
Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület
Határidő: 2010.07.30. Civilek
éjszakája művészeti pályázat
Kurt Lewin Alapítvány
Határidő: 2010.05.20. ,,100
legszegényebb'' - Ahogy Te látod
Határidő: 2008.11.28. ,,Együttműködés
az iskolában - Pedagógusok és szülők együtt a gyerekekért'' pályázat
Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda
Határidő: 2009.12.31. Irinyi
János Program - K+F eredmények és innovatív ötletek egyéni megvalósítása
(2005. november 21-től)
Határidő: 2008.02.04. Regionális
Innovációs Ügynökségek kutatás-fejlesztést és innovációt segítő feladatainak
támogatása RIU_07
Kutató Diákok Országos Szövetsége
Határidő: 2010.09.05. Univerzális
Álszabadalom Kutató Pályázat
Határidő: 2009.09.05. Szeméth-ALOM
-Szabad-ALOM. Környezetbarát Kreatív Alkotó Pályázat
Határidő: 2008.03.17. VI.
KutDiák Esszépályázat
Határidő: 2008.03.08. Tudományos
Diákkörök VIII. Országos Konferenciája
Kutatókéjszakája.hu
Határidő: 2009.09.11. Kutatók
Éjszakája kisfilm-pályázat
Kutyásterápia.hu
Határidő: 2010.06.11. Kutyás
szabályok
Külföldi Tanulást Segítő Megyei Ösztöndíj Alapítvány
Határidő: 2008.08.25. Pályázat
Győr-Moson-Sopron megyei diákok külföldi tanulásának támogatására
L1 Független Táncművészek Társulása
Határidő: 2009.12.18. Bojan
Jablanoveccsal dolgozhat!
Labrisz Leszbikus Egyesület
Határidő: 2010.09.15. 5.
LIFT ,,Határtalan leszbikusok'' - Pályázati felhívás műfordításokra
Lakásbörze.com
Határidő: 2007.10.19. Országos
Lakásbörze 2007 Ősz
Lakás-Ingatlan P1 Ingatlanforgalmazó Kft.
Határidő: 2008.04.28. Építészeti
ötletpályázat a Károlyi István Városközpont területére
Lakberendezőtanfolyam.hu
Határidő: 2010.01.31. ,,Stílusos
és harmonikus otthon'' - fotópályázat
Lakmusz Csoport
Határidő: 2009.12.20. Pályázat
párbeszéd kezdeményezésére a szabad fantázia és a kreativitás segítségével
Larix Stúdió
Határidő: 2007.10.17. VIII.
Outsourcing Konferencia ,,Outsourcing a struktúraváltás árnyékában''
Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány
Határidő: 2010.04.30. Pályázat
székesfehérvári alkotók, kutatók, művészek számára
Lánglovagok Egyesület
Határidő: 2010.02.23. Év
Tűzoltója 2009
Határidő: 2009.02.16. Év
Tűzoltója 2008. pályázati kiírás
Lázár Deák Térképészeti Alapítvány
Határidő: 2008.01.15. Pályázat
földrajz-, történelem- és irodalomtanárok részére
Leányfalu Nagyközség Önkormányzata
Határidő: 2008.10.30. Pályázat
leányfalui ingatlan értékesítésére
Leier Hungária Kft.
Határidő: 2009.09.25. Miénk
itt a tér - pályázat
Határidő: 2009.07.31. ,,Az
év Leier háza'' díj leendő tervezők számára
Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió
Határidő: 2008.04.11. Asszertív
kommunikáció tréning
Határidő: 2008.04.07. Aggódó
szülők tréningje
Lencsési Közösségi Ház, Békéscsaba
Határidő: 2010.11.09. Digiporáma
pályázat
Határidő: 2010.02.15. ,,Csak
tiszta forrásból'' pályázat
Határidő: 2009.11.06. ,,IV.
Békéscsabai Digiporáma Fesztivál''
Lenhardt & Weichinger Communications
2008.01.29. A hírektől
a távdiagnosztikáig: Oracle alapokon készül a Magyar Onkológiai Hálózat
portál (Sajtóközlemény)
2008.01.28. Összesen
2,4 millió forint gyűlt a kiskirályok gyógyítására (Sajtóközlemény)
2008.01.10. Magyarországi
viszonylatban kiemelkedő nagyságúnak számító adomány a Heim Pál Gyermekkórház
részére (Sajtóközlemény)
2007.11.29. A K&H
a gyermekek gyógyítására gyűjti az 1 és 2 forintosokat (Sajtóközlemény)
2007.11.06. K&H
gyógyvarázs: 86 pályázatból 10 nyertes (Sajtóközlemény)
2007.09.26. Több
mint egy séta: egy egész nap az egészségért, a mellrák ellen (Sajtóközlemény)
2007.08.27. K&H
gyógyvarázs: meghosszabbított határidő (Sajtóközlemény)
Lesencetomaj Község Önkormányzata
Határidő: 2008.12.23. Pályázat
lesencetomaji volt honvédségi ingatlanok értékesítésére
Levendula Alapítvány
Határidő: 2010.07.30. Pályázat
művészetoktató pedagógusok, vagy ez iránt érdeklődők számára a részvételi
helyek elnyeréséért
LEWIS Communications Kft.
2009.10.13. Amerikát
ostromolja a magyar fejlesztésű HealthMash (Sajtóközlemény)
2009.06.08. Több
milliárd forint a szemétkosárban (Sajtóközlemény)
L. G. White Interaktív Művészeti Világ Egyesület
Határidő: 2010.06.30. LGW
meseerdő pályázat
Libri Könyvkereskedelmi Kft.
Határidő: 2009.09.13. Leonard
Cohen
Lichtenberg Hatékonyságnövelő Kft.
Határidő: 2009.05.26. Költségcsökkentés
belső erőforrásokkal - Elvek, Eszközök és Módszerek Szeminárium
Lidércfény Online Kulturális Magazin
Határidő: 2009.02.28. III.
Lidércfény Pályázat - Légies táncok
Lifecoach.hu
Határidő: 2010.08.08. Nativa
Időzsonglőrök pályázat
LifeLong Learning Magyarország Alapítvány
2009.01.27. Kutatási
program indult ,,A szakképzési hozzájárulás a lifelong learning szolgálatában''
címmel (Sajtóközlemény)
Liget folyóirat
Határidő: 2010.07.30. Első
látásra - irodalmi pályázat
Lightvision Media Network
2008.12.09. MRSZ
Digital Signage Tagozat (Sajtóközlemény)
Lilly Hungária Kft.
Határidő: 2009.06.30. Lilly
Diabetes Klinikai Kutatási Ösztöndíj
Határidő: 2007.11.15. Új
ügyvezető a Lilly Hungária Kft-nél (Sajtóközlemény)
Lingvo Szolgáltató Iroda
Határidő: 2007.10.29. Eszperantó
Nyelviskola
Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete
Határidő: 2007.12.19. Programok
lisztérzékenyek részére
Litera.hu Kft.
Határidő: 2009.11.20. Nemzeti
állatkert - Tehetségkutató pályázat
Határidő: 2008.04.14. Mátyás
király Gömöre - A litera tehetségkutató kisprózapályázata
Live PR
2009.09.29. A
hasznos és a káros stressz (Sajtóközlemény)
2007.10.19. Minden
eddiginél többen élvezik a tejfogyasztás előnyeit világszerte (Sajtóközlemény)
2007.10.02. Csöndes
szenvedés - egy társadalmi tabu hatása (Sajtóközlemény)
Logo92 Oktatási Stúdió
Határidő: 2007.11.05. Ingatlanközvetítő
és értékbecslő tanfolyam
Logsol Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Határidő: 2010.10.31. dr.LapTop
rajz-grafika-computer art
Határidő: 2010.10.31. dr.LapTop
Próza
Határidő: 2010.10.31. dr.LapTop
Filmek
Határidő: 2010.10.31. dr.LapTop
Versek
London Studio
Határidő: 2007.11.30. Karácsonyi
ajándékutalvány
L'ORÉAL Magyarország
Határidő: 2008.04.30. L'ORÉAL-UNESCO
Magyar Ösztöndíj: a Nőkért és a Tudományért
Lovas Nemzet Magazin
Határidő: 2010.05.31. ,,Lovas
Nemzet'' - nemzetközi fotópályázat
LOW Fesztivál
Határidő: 2008.03.12. LOW
holland-flamand Kultfeszt
Ludwig Múzeum
Határidő: 2009.06.14. Anton
Corbijn videoklip pályázat
LWp Kommunikáció
2010.08.03. Egyre
több az asztmás gyermek - különleges műszerekre van szüksége a gyermek-pulmonológiának
(Sajtóközlemény)
2010.06.01. K&H
gyógyvarázs az Egészségligeten: ajándékozz a gyógyulásért! (Sajtóközlemény)
2010.05.26. K&H
gyógyvarázs: idén rekordösszeg, több mint 16,3 millió forint gyűlt össze
a K&H MasterCard ügyfelek bankkártyás vásárlásainak köszönhetően
(Sajtóközlemény)
2010.04.08. K&H
gyógyvarázs: idén is 25 millió forintos eszközpályázattal segíti a magyar
gyermek-egészségügyet a program (Sajtóközlemény)
2010.03.08. A
K&H gyógyvarázs 2,5 millió forint gyorssegéllyel segíti a kirabolt
Heim Pál Kórházat (Sajtóközlemény)
2010.01.27. K&H
gyógyvarázs: 80 db, kisgyermekek mentésére szolgáló vákuummatracot kapott
az OMSZ (Sajtóközlemény)
2010.01.18. K&H
gyógyvarázs: támogatás karácsonykor is (Sajtóközlemény)
2009.11.06. Evészavarban
szenvedő gyerekek kezelése és rehabilitációja (Sajtóközlemény)
2009.09.24. Új
orvos-igazgató a Ciris Klinikán (Sajtóközlemény)
2009.09.17. K&H
gyógyvarázs: több mint 1400 plüssfigura, játék és könyv beteg gyermekeknek
(Sajtóközlemény)
2009.05.29. K&H
gyógyvarázs: gyerekkönyv és játékgyűjtés a gyermekek teljes életéért!
(Sajtóközlemény)
2009.05.15. K&H
gyógyvarázs: rekordösszeg, közel 12,5 millió forint gyűlt össze K&H
MasterCard ügyfelek bankkártyás vásárlásainak köszönhetően (Sajtóközlemény)
2009.05.12. Oracle
adatfelügyeleti megoldást vezetett be az Állami Egészségügyi Központ
(Sajtóközlemény)
2009.05.05. Mozgásszervi
gyermekrehabilitáció (Sajtóközemény)
2009.04.23. K&H
gyógyvarázs: a hatodik évben újra részesülhetnek a 25 millió forintos támogatásból
a korábbi évek nyertesei (Sajtóközlemény)
2009.04.01. Támaszt
adni a léleknek (Sajtóközlemény)
2009.03.28. Égéssérült
gyermekek rehabilitációja (Sajtóközlemény)
2009.02.26. K&H
gyógyvarázs: 3,3 millió forint értékű műszerek a SOTE Szemészeti
Klinikájának (Sajtóközlemény)
2009.02.19. K&H
gyógyvarázs: 4 760 000 forint értékű eszközök a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet
Gyermekpulmonológiai Osztályának (Sajtóközlemény)
2009.02.06. K&H
gyógyvarázs: 4 750 000 forint értékű műszerek a SOTE II. Koraszülött
Intenzív Osztályának (Sajtóközlemény)
2008.12.19. K&H
gyógyvarázs: támogatás karácsonykor is (Sajtóközlemény)
2008.12.09. Biztonságban
a K&H gyógyvarázs programban elnyert orvosi műszerek (Sajtóközlemény)
2008.12.03. K&H
gyógyvarázs: karácsonyi jégmese a beteg gyermekeknek (Sajtóközlemény)
folytatás>>
| M - Z |