A
hirdetmények közzétételének feltételei:
Szabályzat:
- A portálon nem helyezhető el olyan anyag, amely törvénybe ütközik,
mások jogait sérti, fajgyűlöletet szít, illegális tevékenységet támogat,
illegális tevékenység végzéséhez, Internet-etikettet sértő tevékenységhez
nyújt segítséget.
- Tilos a portálon szerzői jogokat, illetve szellemi tulajdonjogokat
sértő tartalmú anyagot elhelyezni.
- Nem megengedett a portálon önkényuralmi jelképek és a szerzői jog
hatálya alá eső (képi) file-ok elhelyezése.
A Szabályzat rendelkezései útmutatóul szolgálnak és nem teljes körűek.
Általában tiltott minden olyan magatartás, ami törvénybe, jogszabályba
vagy az Internet-közösség elfogadott normáiba ütközik, függetlenül attól,
hogy azokra a Szabályzatban kifejezett utalás található-e.
Adatvédelem:
Az É+L Kft. a személyes adatokat semmilyen körülmények között nem teszi
más számára hozzáférhetővé, kivéve a jogszabályi kötelezés illetve a hatósági
eljárás eseteit. A felhasználók egyedi elérésére alkalmas adatokat (például
e-mail címet) kizárólag kapcsolattartás céljára vesszük igénybe, azokat
előzetes írásbeli engedély nélkül - a törvényben előírt kivételektől eltekintve
- harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A közlemények megjelentetésének díja:
- 2.500 Ft/ 5.000 karakter (szóközökkel) + ÁFA. Ezenfelül további 5.000
karakterenként 2.500-2.500 Ft. A számlázásra a közzétételt követően kerül
sor. Az É+L Kft. fenntartja magának a jogot, hogy ha a közzétételi díj
a megadott 12 napos határidőre nem folyik be, a közleményt eltávolítsa
a portálról.
- 3-4 hirdetés egyszerre történő feladása esetén 10-10%, 5 vagy annál
több közlemény esetében 20-20% árengedményt nyújtunk.
- A hirdetés szövege mellett lehetőség van legfeljebb 100 kB/kép méretű
képek közzétételére is. A képek közzétételének díjtétele: 2.500 Ft/kép
(+ ÁFA).
Amennyiben a hirdetmény(eke)t közzétevő egyben hirdetőnk is, úgy lehetőség
van ,,A hirdetmények kiírók szerinti csoportosítása'' rovatból kiindulva
egy max. 5.000 karakteres bemutatkozó szöveg díjmentes közzétételére is.
A dátum nélküli közlemények a következő hónap utolsó napjáig kerülnek
fel a portálra, ezt követően az archivumban lesznek megtalálhatók.
A díjmentes közlemények terjedelme legfeljebb 5.000 karakter lehet (+
max. 100 kB kép).
Kérje
ajánlatunkat átalány-díjas szerződésre!
Civil szervezetek számára a közzététel ingyenes!
Lehetőség van a hirdetmények beküldésére
- E-mail útján
- E-mail mellékleteként (attachment,
.rtf, .doc vagy pdf formátumban)
- A portál űrlapjának kitöltésével
* * *
Hirdetmény bejelentő űrlap