Számos kiemelkedő szakember mellett nehéz egyértelműen odaítélni valakinek a mellplasztika legjobb orvosa címet, azonban Dr. Karvász Tamás nagyon sokat tett azért, hogy a legjobbak között vagy akár a legjobbként említsék.

Egy ragyogó pályafutás kezdete

Dr. Karvász Tamás a Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Centrum résztulajdonosa és vezető sebésze. Tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen kezdte, itt szerezte 1987-ben orvosi diplomáját. a váci baleseti sebészeti osztályon kezdte munkásságát, később az Erzsébet Kórházban folytatta pályafutását. 1991-ben tett sebész szakvizsgát, a plasztikai sebészet felé 1996-ban orientálódott, szakvizsgát e területen 1998-ban tett. Vizsgája után széleskörű tapasztalatokra tett szert hazánk szinte összes plasztikai sebészeti osztályán, ahol a legjobbaktól tanulta szakmáját. A szükséges tapasztalatok és végzettség megszerzését követően a Péterfy Sándor utcai Kórház Plasztikai Sebészeti osztályán végezte munkáját, méghozzá olyan kiemelkedően, hogy 2000-ben adjunktusi, 2004-ben főorvosi kinevezést kapott.

Így lesz valakiből a legjobb mellplasztika orvos

Pályafutása magánpraxisával együtt ívelt felfelé. Első magánpraxisát 2003-ban nyitotta, majd ezt egy további követte 2005-ben. legjobb mellpalsztika orvosMunkásságával nemzetközi hírnévre tett szert, ISAP tagsággal rendelkezik, melyet rajta kívül csupán tizenkét magyar orvos mondhat el magáról. A mellplasztika területén kutatásaival, előadásaival járult hozzá a szakma fejlődéséhez. Tudományos munkássága 2000-ig nyúlik vissza. 2000-ben és 2001-ben az emlőműtéteket kiemelt területeként kezelte. Tudományos előadásait olyan címmel tartotta, mint az „Esztétikai emlőműtétek osztályunk gyakorlatában” és az „Első tapasztalataink az aszimmetrikus anatómiai emlőimplantátumokkal”. tartott előadást a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság éves kongresszusain és a mellplasztika mellett olyan területeken is maradandót alkotott, mint az arcfiatalítás és a ránctalanítás.
Dr. Karvász Tamás a mellplasztika legjobb orvosa cím mellett azt is elmondhatja magáról, hogy olyan fontos újításokat honosított meg hazánkban, melyekkel a szervezet számára megterhelő, vágással és szövetek mechanikai roncsolásával, kockázatokkal, hosszú felépülési idővel járó zsírleszívásokat lehet kiváltani. Erre a lézeres kezelés (SmartLIPO) és az ultrahangos zsírbontás (Ultracontour) alkalmasak. E két eljárással nincs szükség altatásra, a páciens nem érez fájdalmat, a szövetek nem sérülnek, kizárólag a célirányosan kezelt területek zsírsejtjei szenvednek el károsodás, felbomlanak és a szervezet anyagcseréjével kiürülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.